Az Artemis–2 program célja a Hold körülrepülése, az Artemis–3-é a holdkomp kipróbálása Föld körüli pályán, az Artemis–4-é pedig az emberes holdraszállás végrehajtása 2028 végéig. Így talán sikerül beérni a tervek szerint legkésőbb 2030-ban (vagy akár már 2029-ben) a Holdra induló kínai űrhajósokat.
Tehát a verseny egyre kiélezettebb. Abban nem vagyok biztos, hogy Kína ezt versenyként fogja fel, de az Egyesült Államok minden bizonnyal, amint ezt deklarálták is. A több évtizeddel ezelőtti tervek szerint az USA már jóval korábban visszatért volna a Holdra, a várható visszatérés évtizedekben mérhető csúszásnak felel meg.
Mert nézzük is: a republikánus George Bush elnök 1989-ben, Neil Armstrongék landolásának 20. évfordulóján meghirdette a Space Exploration Initiative(SEI) programot, melynek végső célja a Mars-utazás. „Meggyőződésem, hogy az Apollo–11 holdraszállásának 50. évfordulóján az amerikai zászlónak ott kell lobognia a Marson is.” – jelentette ki. Vagyis az 1989-es céldátum 2019 volt: a Marsra-szállásra. Előtte persze beiktatták volna egy holdbázis kiépítését is. Jött a demokrata váltás, a Clinton-kormányzat törölte az ESI-t.
1989. június 20.: Bush elnök meghirdeti az emberes Mars-programot – a Marsra-szállás céldátuma ekkor 2019. (www.nasa.gov)
Az 1989-ben meghirdetett amerikai emberes Mars-program megvalósítása során a NASA egy holdbázist is kiépített volna. (www.nasa.gov)
Aztán ismét egy republikánus elnök, ifj. George Bush 2004-ben meghirdette a később Constellation-programnak nevezett programot, szlogenje: „Moon, Mars and Beyond…”. A céldátum ekkor 2030 volt, de még szintén a Marsra-szállásra. A holdi bázis kiépítését 2015-2016 körül megkezdték volna. Két ciklus után jött a demokrata váltás, az Obama-kormányzat törölte a Constellationt. (Ugyanakkor később meghirdettek egy olyat, melyben egy űrszonda egy kisbolygót vontatott volna Hold körüli pályára, ahol űrhajósok űrsétával vettek volna mintát a kisbolygóból, és azt tudományos elemzésre hozták volna a Földre – holdraszállás nélkül. Ezen a terven, hogy úgy mondjam, sokan elcsodálkoztak.)
A Constellation-program keretében négy amerikai tért volna vissza a Hold felszínére – az Altair holdkompot az Orion űrhajó szállította volna kísérőnkhöz a 2010-es évek közepén. (cdn.britannica.com)
Bush tervében az űrrepülőgép hajtóműveinek és üzemanyagtartályának, gyorsító fokozatának felhasználásával építették volna meg az Ares–V rakétát. Ennek feladata az Altair nevű holdkomp elindítása lett volna. Egy másik hordozó, az Ares–I pedig az Orion űrhajót vitte volna fel, melynek fedélzetén 4 űrhajós tartózkodott volna – az Altairral mind a négyen le is szálltak volna a felszínre. A Orion a Nemzetközi Űrállomásra 6 főt szállíthatott volna. (Az Ares–V-öt Obama elnök ugyan kivetette a tervekből, de a Kongresszus ennek ellenállt, és megkezdték a később SLS-nek hívott nehézrakéta tervezését.)
Az Orion fejlesztését soha nem törölték, így amikor újabb republikánus elnök, ezúttal Donald Trump költözhetett a Fehér Házba, meghirdették az Artemis–programot. Az Ares–V rakéta helyett már az SLS-t használták volna. Biden elnök a fejlesztéseket nem törölte, sőt, a tervek szerinti időpontot is tartani kívánta, ami 2020-ban már 2024 volt.
Az Artemis-2 program utasai kiképzés közben (cdn.mos.cms.futurecdn.net)
Nem szaporítva a szót, csak megemlíteném, miből is áll a teljes Artemis–program 2026 tavaszán. Ugyanis rengeteg szereplő vesz benne részt, és nem csak az Orion űrhajóról van benne szó.
Az Európai Űrügynökség már fejleszti az Artemis-programmal együttműködésben megvalósítható európai teher-holdkompot, az Argonautot. (www.esa.int)
Az Orion űrhajót, amely szolgálati moduljának építését a NASA immár az Európai Űrügynökségre (ESA) bízta, az SLS rakéta indítaná el a Hold felé, hogy csatlakozzon a holdkomphoz. Emberes holdkompból kettő is készül (a bőség zavara): az egyik a SpaceX által fejlesztés alatt lévő Starship rakétával indított Starship űrhajó átalakításával épített Starship HLS (Human Landing System) lenne, a másik pedig a BlueOrigin cég által fejlesztés alatt lévő Blue Moon Mark 2, amelyet a már kétszer is sikerrel kipróbált New Glenn nehézrakéta indítana Hold körüli pályára. A különböző forgatókönyvek alapján ehhez legalább két New Glennre is szükség van, mivel a Blue Moon holdkomphoz külön csatlakoztatnának egy olyan végfokozatot, amely elindítaná azt a Hold felé. Épülne még egy Gateway űrállomás is a Hold körül, ahonnan fel- és le lehetne szállítani az embereket és a hasznos terhet a Holdra. Több „teherkomp” is épülne, azaz olyan leszállóegység, ami a hasznos terhet juttatja a felszínre a bázison dolgozó emberek számára. Ilyen a BlueOrigin által építendő Blue Moon Mark 1 és az Európai Űrügynökség által építendő és az Ariane–6 rakétával indítandó Argonaut… Szép tervek. Még jó, hogy ismét van egy kis verseny a felek között! Amúgy India 2040-ben szeretne űrhajóst küldeni a Holdra.
A kínai Lanjüe holdkomp már leszállt – igaz, a Földön, tesztelés közben. (cdn.mos.cms.futurecdn.net)
Az, hogy késett-e már a Holdra való visszatérés, nem kérdéses. De hogy képzeltük ezt anno? Hogy látták a szakemberek a helyzetet. Nem öt, nem húsz, nem negyven évvel ezelőtt?
Herczegh Kálmán tollából jelent meg erről egy cikk az MCSE korábbi lapjában, a Csillagok világa I. évfolyamának 1. számában, 1948 februárjában. Bár a teljes cikk közlésre érdemes, a legfontosabbakat mindenképp fontos kiemelni. Meglepő olvasni, hogy közel szinte éppen tíz évvel az első szputnyik – és az űrkorszak kezdete – előtt miként gondolkodtak a kutatók, mérnökök a jövőről.
„Rakétatervek
1947 decemberében konferenciára ültek össze a Nagybritanniai Világűrhajózási Társaság tudósai. A jelen volt 500 résztvevő konferenciáját Arthur Charles Clarke elnök nyitotta meg. Megnyitó beszédében elmondotta, hogy az eddigi kísérleti eredmények alapján állítja, hogy nem telik el 10 év és automatikus rakéta fog közlekedni a Föld és a Hold között. De a középkorúak meg fogják érni azt is, hogy irányítható és atómenergiával hajtott világűrhajók fognak átrepülni a szomszédos bolygókra.
Máris rendelkezésre áll egy rádióirányító berendezés, mely képes arra, hogy egy rakétát a Holdig és vissza irányítson. Az Egyesült Államok és Anglia tudósai megfeszített szorgalommal dolgoznak, hogy a kísérleti világűrrakéták elindítási helyét Újmexikóban felépítsék.
Angolországban szintén folynak kísérletek, egyelőre a legnagyobb titokban, egy újfajta irányítható rakétával, mely ha teljesen elkészül, Ausztráliából fogják elindítani, aholis már az indulási területet készítik, amely már eddig több mint 3.000.000 font sterlingbe került.
Híreink szerint ez év nyarán az amerikai tengerészet fogja elindítani „Neptun” nevű rakétáját, amely a tervek szerint 370 km magasságban és 9000 km-es óránkénti sebességgel fogja a földünket körülrepülni.
A világűrhajó tervei teljes részleteiben ki vannak dolgozva. Talán nem lesz érdektelen, ha néhány részletet ezekből elmondunk. A rakéta súlya 100 tonna körül lesz, formája a V2 alakját kapja. Oldalára egész széria relé-rakéta lesz szerelve, melyek az indítás és a gyorsulás céljait szolgálják. Amint ezen segédrakéták elhasználták üzemanyagukat (folyékony oxigén, alkohol), automatikusan leválnak. A rakétát rádióval irányítják és az útjának ellenőrzését a Radar fogja végezni.
Harry Ross és Ralph Smith mérnökök elkészítették az ember szállítására is alkalmas rakéta tervét, mely kezdetben egy személy számára készül, tele műszerekkel és regisztráló készülékekkel, amelyek a biológiai vizsgálatokat is végezni fogják, tekintettel a nagy magasságra, gravitációs változásokra és a rendkívüli sebességre. Indítása egy speciálisan épült 40 méteres toronyból fog történni. Sebessége óránként 9500 km. Egyelőre a magasság, amit el kívánnak érni, 300 km. Amint ezt a magasságot elérte, a megfigyelő — amint munkáját elvégezte — kioldja zárt kabinját műszereivel együtt és egy elmés ejtőernyő segítségével a földre fog ereszkedni. A rakétát pedig irányító készülékekkel igyekezni fognak visszairányítani kiindulási helyére.”
A Brit Bolygóközi Társaságban még nem tudhatták, hogy a Neptune csak a később Viking-1 néven indított rakéta kódneve volt. A rakétát sokan az első amerikai űrrakétának tartják, mivel szuborbitális repüléseket hajtottak vele végre. Ebből fejlesztették később a Vanguard hordozórakétát. (www.nasa.gov)
A leírtak meglepően precízen tükrözik a végül megvalósult pontokat: az első holdszondát a szovjetek 1958-ban indították, igaz, akkor erről nem tudhatott a világ, hiszen sikertelen volt. Az új-mexikói White Sands rakétakísérleti telepet már 1945-ben elkezdték építeni, így valóban itt kezdték meg az űrkutatási hordozórakéták fejlesztését, míg a britek az ausztráliai Woomerából indították kísérleti rakétáikat.
Ahhoz azonban, hogy az emberes Mars-utazást azok is láthassák, akik 1947-ben középkorúak voltak, egyre kevesebb az esély. Hiszen még azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a mai középkorúak láthatják-e valaha… Bár… Kína már jelezte, hogy a harmincas évek végén vagy a negyvenes években embert küldene a Marsra. Az űrrepülések tekintetében egyelőre azonban az alacsony földkörüli pályára és a Holdra koncentrálnak.
