50 éve indult a Luna–24

4987

50 évvel ezelőtt, 1976. augusztus 9-én indult Bajkonurból a Szovjetunió utolsó holdszondája, a Luna–24. Két nappal a felbocsátást követően augusztus 11-én pályakorrekciót hajtott végre, majd augusztus 14-én sikeresen Hold körüli pályára állt. Még egy utolsó, körpályára történő igazítást követően augusztus 17-én 2:00 UT-kor sikeresen leszállt a Mare Crisium sötétségbe burkolódzó felszínén a szelenografikus északi szélesség 12,75 fokán és a keleti hosszúság 62,2 fokán. A leszállási hely mindössze 2400 m-re helyezkedett el a sikertelenül járt Luna–23-étól, közel a szintén kudarcos Luna–15 kijelölt célterületéhez.

Az űreszköz fő feladata az volt, hogy a Mare Crisium alatt rejtőzködő ún. masconból mélységi kőzetmintát vegyen és juttasson el a Földre. A fúróautomata a függőlegestől kissé eltérő szögben, mintegy 2,25 m-re hatolt be a Hold felszíne alá, ami pontosan 2 m-es függőleges mélységnek felelt meg. Az automata berendezés a mintát a visszatérő kapszulába helyezte, majd a leszállást követően alig valamivel több mint 3 órával, 05:25 UT-kor a felszálló egység elstartolt a Hold felszínéről. A mintákat tartalmazó kapszula öt nappal később, augusztus 22-én 17:53-kor sikeresen landolt a szibériai Szurgut városától 200 km-re délkeletre. A Földre szállított kőzetminta mindösszesen 170,1 grammot tett ki. A mélységi minta elemzése során kiderült, hogy a mintavételezés helyén a holdkőzet határozottan rétegezett, ami több, egymást követő lerakódást jelez. Kölcsönösségi alapon, a Szovjetunió a Luna–24 mintáiból is adott egy kis részt az Amerikai Egyesült Államoknak.

A Luna–24 másolata a moszkvai Űrkutatási Emlékmúzeumban (blog.sciencemuseum.org.uk)

A Luna24 annak az automata mintavevő sorozatnak volt az utolsó tagja, amelyet eredetileg azért terveztek meg és hoztak létre, hogy legalább abban megelőzzék az amerikaiakat, hogy az emberes expedíciók előtt holdkőzeteket hozzanak a Földre. Mindössze három nappal az Apollo–11 történelmi küldetésének indítása előtt, 1969. július 13-án bocsátották fel a Luna–15-öt, ami azonban csak akkor kezdte meg a leszállást a Mare Crisium területén, amikor Armstrongék már javában a Holdon sétáltak. Végül a számos kísérlet közül csak a Luna–16, Luna–20 és Luna–24 küldetések jártak több-kevesebb sikerrel, és szállítottak néhány grammnyi holdkőzetmintát a Földre.

A Luna–24 leszállóhelye az LRO felvételén (planetary.org)

Annak ellenére, hogy ez volt az egyik legsikeresebb szovjet eredmény, a maga idejében méltatlanul kevés figyelmet kapott mind nemzetközi téren, mind a Szovjetunióban, hiszen ebben az időben a Hold meghódítására irányuló verseny már lecsengett. A Luna–24 tudományos jelentősége azonban óriási volt, a kőzetek elemzéséből kapott adatok alapján a tudósoknak sikerült rekonstruálni a Mare Crisium kialakulásának történetét. Egy évvel később, 1977 decemberében a NASA a texasi Houstonban háromnapos konferenciát rendezett, amelyen elhangzott eredményekről egy 500 oldalas könyv is megjelent, sőt még a küldetés után 30 évvel is születtek új tudományos publikációk.

Fantáziakép a visszatérő egység startjáról. (moonregistry.forollmankind.org)

Bár tervezték még egy, a Hold túlsó oldalán leszálló mintavevő szonda indítását, sőt az eszközt le is gyártották, a szovjet holdprogramot nem folytatták. A szovjet automata mintavevő küldetéseket ugyan a politikai kényszer szülte, mégis a maga korában kimagasló mérnöki teljesítményről tettek tanúbizonyságot. Fél évszázad elteltével is csak a kínaiaknak sikerült automatikus mintavételt végrehajtaniuk a Csang’e–4 és –5 jelű szondákkal.

A valaha nagy presztízzsel bíró Luna program folytatása egyelőre bizonytalan. 2023 augusztusában a Luna–25 leszálló egysége a Hold körüli rossz pályára állás következtében lezuhant, az elvileg már legyártott Luna–26 keringő egység indításáról pedig nincsenek hírek.

Addig is, amíg újabb orosz szondák nem szállnak le a Hold felszínére, jó megfigyelési program lehet amatőrcsillagászok számára az eddigi Lunyikok, köztük a Luna–24 leszállóhelyének az észlelése.

Holdi leszállóhelyek az űrverseny korszakából (Spaceflightnow.com)

A Mare Crisium szabad szemmel való azonosítása rendkívül könnyű. Egy viszonylag kicsiny, nagyjából kör alakú sötét folt, közel a Hold keleti pereméhez. Közvetlenül újhold után már látható, azonban megfigyelése kedvezőbb a fogyó Holdon, nem sokkal holdtölte után. A Mare Crisium a Nektári korban (3,920 és 3,850 milliárd év között) keletkezett, mintegy 740 km átmérőjű holdi medence, amelynek a felszíne 1,8 km-el alacsonyabb, a külső krátersánc pedig 3,34 km-el magasabb a holdi „tengerszintnél”. A Luna-24 tipikus sík, mare felszínen szállt le, annak közvetlen közelében sajnos nem találunk azonosítást megkönnyítő, jól látszódó objektumokat. A leszállóhely környékének amatőr eszközökkel történő beazonosításhoz használhatjuk a Rükl-féle holdatlasz 38. számú szelvényét.

A Rükl-atlasz 38. szelvénye (forrás: the-moon.us)

A Luna-24 az ezen a szelvényen található picinyke, mintegy 6,6 km átmérőjű Fahrenheit krátertől 15 km-re, délkeleti irányban szállt le, kb. félúton a Mons Usov-hoz. Legközelebb, ha csak egyszerűen rátekintünk a Holdra, vagy éppen komolyabban észleljük a Mare Crisium-ot, gondoljunk eme nagyszerű eszközökre, amelyek régi idők néma tanújaként talán örök időkre fogják őrizni e kietlen holdi tájat.