50 évvel ezelőtt, 1976. augusztus 9-én indult Bajkonurból a Szovjetunió utolsó holdszondája, a Luna–24. Két nappal a felbocsátást követően augusztus 11-én pályakorrekciót hajtott végre, majd augusztus 14-én sikeresen Hold körüli pályára állt. Még egy utolsó, körpályára történő igazítást követően augusztus 17-én 2:00 UT-kor sikeresen leszállt a Mare Crisium sötétségbe burkolódzó felszínén a szelenografikus északi szélesség 12,75 fokán és a keleti hosszúság 62,2 fokán. A leszállási hely mindössze 2400 m-re helyezkedett el a sikertelenül járt Luna–23-étól, közel a szintén kudarcos Luna–15 kijelölt célterületéhez.
Az űreszköz fő feladata az volt, hogy a Mare Crisium alatt rejtőzködő ún. masconból mélységi kőzetmintát vegyen és juttasson el a Földre. A fúróautomata a függőlegestől kissé eltérő szögben, mintegy 2,25 m-re hatolt be a Hold felszíne alá, ami pontosan 2 m-es függőleges mélységnek felelt meg. Az automata berendezés a mintát a visszatérő kapszulába helyezte, majd a leszállást követően alig valamivel több mint 3 órával, 05:25 UT-kor a felszálló egység elstartolt a Hold felszínéről. A mintákat tartalmazó kapszula öt nappal később, augusztus 22-én 17:53-kor sikeresen landolt a szibériai Szurgut városától 200 km-re délkeletre. A Földre szállított kőzetminta mindösszesen 170,1 grammot tett ki. A mélységi minta elemzése során kiderült, hogy a mintavételezés helyén a holdkőzet határozottan rétegezett, ami több, egymást követő lerakódást jelez. Kölcsönösségi alapon, a Szovjetunió a Luna–24 mintáiból is adott egy kis részt az Amerikai Egyesült Államoknak.
A Luna–24 másolata a moszkvai Űrkutatási Emlékmúzeumban (blog.sciencemuseum.org.uk)
A Luna–24 annak az automata mintavevő sorozatnak volt az utolsó tagja, amelyet eredetileg azért terveztek meg és hoztak létre, hogy legalább abban megelőzzék az amerikaiakat, hogy az emberes expedíciók előtt holdkőzeteket hozzanak a Földre. Mindössze három nappal az Apollo–11 történelmi küldetésének indítása előtt, 1969. július 13-án bocsátották fel a Luna–15-öt, ami azonban csak akkor kezdte meg a leszállást a Mare Crisium területén, amikor Armstrongék már javában a Holdon sétáltak. Végül a számos kísérlet közül csak a Luna–16, Luna–20 és Luna–24 küldetések jártak több-kevesebb sikerrel, és szállítottak néhány grammnyi holdkőzetmintát a Földre.
A Luna–24 leszállóhelye az LRO felvételén (planetary.org)
Annak ellenére, hogy ez volt az egyik legsikeresebb szovjet eredmény, a maga idejében méltatlanul kevés figyelmet kapott mind nemzetközi téren, mind a Szovjetunióban, hiszen ebben az időben a Hold meghódítására irányuló verseny már lecsengett. A Luna–24 tudományos jelentősége azonban óriási volt, a kőzetek elemzéséből kapott adatok alapján a tudósoknak sikerült rekonstruálni a Mare Crisium kialakulásának történetét. Egy évvel később, 1977 decemberében a NASA a texasi Houstonban háromnapos konferenciát rendezett, amelyen elhangzott eredményekről egy 500 oldalas könyv is megjelent, sőt még a küldetés után 30 évvel is születtek új tudományos publikációk.
Fantáziakép a visszatérő egység startjáról. (moonregistry.forollmankind.org)
Bár tervezték még egy, a Hold túlsó oldalán leszálló mintavevő szonda indítását, sőt az eszközt le is gyártották, a szovjet holdprogramot nem folytatták. A szovjet automata mintavevő küldetéseket ugyan a politikai kényszer szülte, mégis a maga korában kimagasló mérnöki teljesítményről tettek tanúbizonyságot. Fél évszázad elteltével is csak a kínaiaknak sikerült automatikus mintavételt végrehajtaniuk a Csang’e–4 és –5 jelű szondákkal.
A valaha nagy presztízzsel bíró Luna program folytatása egyelőre bizonytalan. 2023 augusztusában a Luna–25 leszálló egysége a Hold körüli rossz pályára állás következtében lezuhant, az elvileg már legyártott Luna–26 keringő egység indításáról pedig nincsenek hírek.
Addig is, amíg újabb orosz szondák nem szállnak le a Hold felszínére, jó megfigyelési program lehet amatőrcsillagászok számára az eddigi Lunyikok, köztük a Luna–24 leszállóhelyének az észlelése.
Holdi leszállóhelyek az űrverseny korszakából (Spaceflightnow.com)
A Mare Crisium szabad szemmel való azonosítása rendkívül könnyű. Egy viszonylag kicsiny, nagyjából kör alakú sötét folt, közel a Hold keleti pereméhez. Közvetlenül újhold után már látható, azonban megfigyelése kedvezőbb a fogyó Holdon, nem sokkal holdtölte után. A Mare Crisium a Nektári korban (3,920 és 3,850 milliárd év között) keletkezett, mintegy 740 km átmérőjű holdi medence, amelynek a felszíne 1,8 km-el alacsonyabb, a külső krátersánc pedig 3,34 km-el magasabb a holdi „tengerszintnél”. A Luna-24 tipikus sík, mare felszínen szállt le, annak közvetlen közelében sajnos nem találunk azonosítást megkönnyítő, jól látszódó objektumokat. A leszállóhely környékének amatőr eszközökkel történő beazonosításhoz használhatjuk a Rükl-féle holdatlasz 38. számú szelvényét.
A Rükl-atlasz 38. szelvénye (forrás: the-moon.us)
A Luna-24 az ezen a szelvényen található picinyke, mintegy 6,6 km átmérőjű Fahrenheit krátertől 15 km-re, délkeleti irányban szállt le, kb. félúton a Mons Usov-hoz. Legközelebb, ha csak egyszerűen rátekintünk a Holdra, vagy éppen komolyabban észleljük a Mare Crisium-ot, gondoljunk eme nagyszerű eszközökre, amelyek régi idők néma tanújaként talán örök időkre fogják őrizni e kietlen holdi tájat.
