Egy évvel ezelőtt, 2020 júliusában a NEOWISE-üstökös láthatósága foglalkoztatta a közvéleményt. Erre az üstökösjárásra emlékezünk e heti képünkkel.
Becz Miklós, Prédikálószék
A 2020. év nagy üstököse mindenkit lázba hozott. A szabadidőben ezen a nyáron nem bővelkedtem, de az üstökös olyan látványos volt a 40 ezres Szigetszentmiklós központjából, Budapest irányában is, hogy a „városi” próbafelvételek után, muszáj volt szervezni egy velencei-tavi és egy dunakanyari „expedíciót”.
A Dunakanyarban a Prédikálószék kilátója tökéletes választás volt. A már halványodó üstökös fényképezését semmi sem zavarta északon. A Duna mentén sorakozó városok, falvak pedig csak még inkább izgalmasabbá tették a látványt.

Az igazi ajándékot az éjszaka második felében vehettük át az égiektől és a földiektől. A Dunakanyart fokozatosan megtöltötte a lassan kelet felé hömpölygő köd. A korábbi parti fények csak éppen átderengtek a gomolygó ködfolyó alól. Hajnalra a ködfolyó nagyobbá vált még az Amazonasnál is és lassan elöntötte a túlpart minden települését. A szemközti Szent-Mihály-hegy a napfelkeltekor már csak magányos sziget volt a ködtenger közepén. A virradat ugyan felfalta az üstököst, de ennél szebb kárpótlást aligha kaphattunk volna!
A Prédikálószéken a fiammal, Becz Barnabás Álmossal jártam. Minden távcső, állvány, eszköz és felszerelés csak több óra alatt, hátizsákban cipelhető ide, de nagyon megéri!
Szerettem volna látni a kilátó tervezőjét vagy a kivitelezőket: mit szólnak hozzá, hogy hány meg hány kisgyerekes család, kerékpáros, kiránduló, vagy éppen amatőrcsillagász keresi fel és „lakja be” ezt a helyet egy-egy ilyen nyári éjszakán!
Az éjszaka során készült felvételekből készült videó megtekinthető ezen a linken.