A szürke, lehangoló decemberi időszakban szinte már lemondtunk az év legszaporább raja, a Geminidák megfigyeléséről, azonban a szerencsés és kitartó észlelők mégis nyomon követhették a nevezetes meteorokat.
Landy-Gyebnár Mónika, Veszprém
December 12-én este Veszprémben vészesen párássá vált a levegő, és bár próbálkoztam Geminida-vadászattal, értékelhetetlen képek születtek. Muszáj volt kiszabadulni a városi fényszennyezést megsokszorozó ködös időből! Viszonylag közel Veszprémhez, ám magasabban a városnál, a Bakony lankáinak déli oldalán felfedeztem pár hónapja egy kies, de mégis igen könnyen elérhető helyet, Márkó falu közelében. Az ilyen párás idő esetén ez a hely valódi menedék, bár a délkeleti ég alja ott is fényszennyezett lehet, ez még mindig nagyságrenddel jobb, mint a város közvetlen közelében. Fél 11-kor már a fagyos erdészeti úton baktattam, kerülgetve a jéggel bevont tócsákat, szerencsémre ekkor már jól bevilágította a tájat a holdfény. Emiatt is jöttem ide: gyönyörű formájú lombtalan fák, csillogó dér a füvön, ragyogó csillagos ég. Mivel a Hold azon az égrészen világított, amit a veszprémi fénybura miatt amúgy se lett volna túl jó ötlet fotózni, ideális volt a helyszín. Kipakoltam a kamerákat, és bár az élénk délies szélben a domboldal kimondottan fázós hely volt, kellő mennyiségű meleg ruhába öltözve hosszú órákat lehet itt eltölteni anélkül, hogy az ember unatkozna.
Az egyik kamerát a Sarkcsillag felé fordítottam, az erdő szélén álló göcsörtös ágú, kopasz tölgyfával komponáltam a reménybeli meteoros fotók alapját. Mivel a Geminidák radiánsa ekkor már jó magasan volt, számítottam rá, hogy beesik a képbe is néhány. Sok halvány, rövidke lefutású Geminida hullott, amik magas érzékenységnél is épp csak nyomot hagynak fotókon, ám szerencsére akadtak fényesebb rajtagok is, így az a -4,5 magnitúdó körüli, igen látványos, hosszú lefutású Geminida-tűzgömb is, ami 23:46 UT-kor esett bele a látómezőbe.
A téli álmot alvó erdő fakó színei, az égboltot kékre festő holdfényben fázósan reszkető csillagok közt lepottyanó meteorok villanásai, a párában úszó völgyből kutyaugatást és távoli vonatkattogást hozó szél kettőssége tette izgalmassá az észlelést. Öt órán át sikerült figyelnem az eget, a legtöbb látott meteor Geminida volt (bár ilyenkor az ember szeme is erre van kiélezve), szépen csomósodva potyogtak. Amikor fél négykor már nem bírtam tovább (közel 30 óra ébrenlét után) és összepakoltam, hazafelé indulva még egy látványos csomót, a délnyugati égen percenkénti hullást produkált a raj, mintegy búcsúzóul.
