A Pluto vesztét azok a
kisebb-nagyobb, Kuiper-objektumoknak (KBO) nevezett égitestek okozták,
amelyeket az elmúlt 15 évben fedeztek fel a Neptunuszon túl. Általuk vált
világossá, hogy a Pluto csak egy nagyobbacska darabja ennek a törmelékfelhőnek,
ráadásul, mint az 2005-ben kiderült, nem is a legnagyobb. Ám éppen ezek a
távoli égitestek utalnak arra, hogy nem feltétlenül kell lemondanunk a
kilencedik bolygó gondolatáról.
A felújított Spacewatch-teleszkóp négy elemes mozaik CCD-je egyszerre 2,9 négyzetfokot rögzít az ekliptika környezetéből
A
megfigyelések alapján az eddig ismert közel 1300 Kuiper-objektum több csoportba
sorolható. Az egyik népes csoport a kubevánók osztálya, amelyek a Neptunusztól
biztonságos távolságban, 40 Cs.E.-n túl, közel kör alakú, stabil pályákon
keringenek a Nap körül. A régebbi elméletek szerint távolabb is ezek az
égitestek uralják a Naprendszert, ám az elmúlt másfél évtizedben a legnagyobb
erőfeszítések ellenére sem sikerült 50 Cs.E.-n túl ilyen égitesteket felfedezni. A
furcsa jelenségre több magyarázat is létezik. Egyesek szerint más csillagok
közeli elhaladásai tisztították meg a távolabbi tartományokat, míg mások úgy
gondolják, hogy ebben a távolságban már nem is alakultak ki nagyméretű
bolygócsírák, vagy ha mégis, kidobódtak a Naprendszerből, amikor a Neptunusz
több Cs.E.-nyit távolodott a Naptól. Többek szerint azonban lehetséges, hogy egy Mars
méretű égitest tisztítja meg a távoli tartományokat, amely valahol 60-80 Cs.E.
távolságban rója útját a Nap körül.
Az éggömbön zöld színnel jelölt 8000 négyzetfokos területen nem találtak 21 magnitúdónál fényesebb és 1200 Cs.E.-nél közelebbi bolygót
Ez utóbbi, igen egzotikus, bár kevéssé valószínű megoldás lehetőségét
csökkentette nemrég a kisbolygók kutatásában évtizedes hírnévnek örvendő
Spacewatch-teleszkóp kutatógárdája, miután közzétették legfrissebb kutatási
eredményeiket. A korszerű, négy elemből álló mozaik CCD-vel felszerelt távcső
az ekliptika környezetét vizsgálja, és 3-7 naponként tér vissza ugyanarra
a területre. Egy éjszaka három felvétel készül az adott égterületről, ám mivel ezek
egy órányi időtartamot fognak át, 50 Cs.E.-nél távolabbi égitesteket a kicsi
elmozdulás miatt nem lehet észrevenni. Ha viszont a több nap különbséggel
készült felvételeket hasonlítják össze, akár 1200 Cs.E. távolságban járó égitest is
kimutatható. A feladat megoldására külön szoftvert fejlesztettek, amellyel a
2003 márciusa és 2006 márciusa között rögzített 3930 látómező képeit vizsgálták át, mintegy 1,9 terabájtnyi adatot feldolgozva. Az átlagosan 21 magnitúdós
határfényességű képeken 1,4 milliárd objektumot detektált a szoftver, amelyek
közül 435 ezer jelöltet azonosított, mint lassú mozgású, vagyis távoli égitestet. Ezután
jött a munka dandárja, mivel a jelölteket manuálisan kellett átnézni. Ez a sziszifuszi
munka a népes szerzőlista szerint (17 kutató szerepel a szakcikk szerzői között) nagy erők bevetését követelte, bár a
tapasztalatok szerint 1-2 másodperc elegendő volt egy jelölt valódiságának
eldöntésére. A legtöbb hamis égitestet halvány, a detektálás határán lévő,
ezért hol csak az egyik, hol csak a másik éjszaka látszó csillag okozta.
A 2003 MW12 jelű Kuiper-objektum felfedezését eredményező felvételpár. A felső sorban a felfedezés, míg az alsóban a megerősítő felvételek csillagkörnyezete látható. Balra a felfedezés idején készült három kép, jobbra a megerősítés idején felvettek. Ezzel bizonyítható, hogy a megerősítés idején már nem látszik semmi a felfedező pozícióban és vica versa
A 8 ezer négyzetfokot, az
ekliptika 10 fokos környezetének 55%-át lefedő felvételek átvizsgálása során
egyetlen korábban ismeretlen égitestet sikerült felfedezni, a 46 Cs.E.
távolságban keringő, kb. 800
km átmérőjű 2003 MW12-t. Ezen kívül 17, korábban már
felfedezett Kuiper-objektum is szoftvervégre akadt, ami megmutatta, hogy a
rendszer jól használható. Az eredmények szerint a vizsgált területen nem
található 300 Cs.E.-nél közelebbi Mars méretű és 1200 Cs.E.-nél közelebbi Jupiter
méretű égitest. Ez csökkentette a feltételezett Mars méretű égitest létezésének
valószínűségét, bár az ekliptika környezetének maradék 45 százaléka, köztük a
nyári Tejút csillagokkal telezsúfolt, széles sávja még tartogathat
meglepetéseket a bolygóvadászok számára.
Forrás: J.A. Larsen és munkatársai, Astronomical Journal, 2007. április
Linkajánló: A Spacewatch program honlapja
