A titokzatos sötét energia új fajtájára bukkanhattak

A titokzatos sötét energia egy korábban ismeretlen, primordiális formája magyarázhatja, hogy miért látszik gyorsabban tágulni az univerzum, mint azt az elméletek megjósolják. Kozmológia kutatók egy második típusú, az Ősrobbanás utáni 300 000 évben létező sötét energia nyomaira bukkanhattak; ez az a különös anyag, ami a világegyetemünket gyorsulva tágulásra kényszeríti.

Két különálló tanulmányban számolnak be (egyelőre mindkettő csak az arXiv oldalán érhető el itt és itt) a chilei ATC (Atacama Cosmology Telescope) távcső 2013 és 2016 között gyűjtött adatai között detektált korai sötét energia első nyomairól. Ha a felfedezéseket megerősítik, azzal megoldódhat a korai univerzumot övező, régóta fennálló rejtély, miszerint a korai világegyetem nem egyeztethető össze a ma mérhető tágulás sebességével. A mérési adatok még csak előzetesek, így nem bizonyítják egyértelműen a sötét energia e formájának létezését.

Az Atacama Cosmology Telescope mérései alapján úgy tűnik, hogy a korai univerzumban kétféle sötét energia létezhetett. (Forrás: Giulio Ercolani / Alamy)

Mindkét publikálás előtti tanulmány szerzői (az egyik kutatócsoport az ACT távcső csapata, a másik egy független kutatócsoport) kiemelik, hogy egyelőre még nem elég meggyőzőek az adatok ahhoz, hogy magabiztosan kijelenthessük a korai sötét energia létezését. További ACT mérésekkel, illetve az antarktiszi South Pole Telescope támogatásával precízebben letesztelhetik az eredményeiket. Ha bebizonyosodik, hogy valóban létezett korai sötét energia a fiatal univerzumban, akkor ennek erősen meg kell majd jelennie a két távcső adataiban.

Kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás

Az ACT és a South Pole Telescope is a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást (CMB, az angol elnevezésből) térképezik fel, annak a primordiális sugárzásnak a szerkezetét, amit sokszor az Ősrobbanás utófénylésének is szoktak nevezni. A CMB a kozmológusok egyik fő alappillére az univerzum megismeréséhez. A CMB égbolton fellelhető, aprócska változásainak felmérésével találtak bizonyítékokat a kozmológia standard modelljére is; ez az univerzum fejlődését három fő összetevővel írja le: sötét energia, a hasonlóan titokzatos sötét anyag (ami a galaxisok keletkezésének fő mozgatója), valamint a rendes anyag (ami a világegyetem teljes tömegének és energiájának kevesebb mint 5%-át teszi ki).

A napjainkban rendelkezésre álló legpontosabb CMB térképeket az Európai Űrügynökség (ESA) 2009 és 2013 között működő Planck felmérése alatt gyűjtötték össze. Az adatok alapján, ha feltételezzük, hogy a kozmológia standard modellje helyes, ki lehet számítani, hogy pontosan milyen sebességgel kellene, hogy táguljon ma a világegyetem. Az elmúlt körülbelül egy évtizedben azonban az egyre precízebb mérések alapján úgy fest, hogy ennél mintegy 5-10%-kal nagyobb a tágulás sebessége.

Elméleti fizikusok rengeteg különféle módosítását vezették be a standard modellnek, ami megmagyarázhatja ezt a különbséget. Két évvel ezelőtt Marc Kamionkowski (John Hopkins Egyetem) és munkatársai egy új összetevőt javasoltak, a korai sötét energiát. Ez egy olyan folyadékszerű anyag lenne, amely átitatta az univerzumot, azonban az Ősrobbanás utáni néhány százezer évben eltűnt.

A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás térképe, amit a 2009 és 2013 között működő Planck felmérés során készítettek. (Forrás: ESA, Planck Collaboration)

A korai sötét energia a mai ,,normális” sötét energiával ellentétben nem lett volna olyan erős, hogy gyorsuló tágulást okozzon; viszont hozzájárulhatott, hogy az Ősrobbanás során kialakult plazma hamarabb lehűljön, mint egyébként tette volna. Ez befolyásolná, hogyan kell helyesen értelmezni a CMB adatait, különös tekintettel az univerzum korára és a tágulás sebességére (amelyek azon alapulnak, milyen messzire juthattak el a hanghullámok a plazmában, mielőtt lehűlve gázzá alakult).

A két legfrissebb kutatás szerint az ACT térképe a CMB-ről jobban passzol a korai sötét energiát is tartalmazó modellhez, mint a standard modellhez. A CMB-t és az ACT adatait a korai sötét energia figyelembevételével vizsgálva az univerzumunk most 12,4 milliárd éves, körülbelül 11%-kal fiatalabb, mint a standard modellel számolt 13,8 milliárd év. Ennek megfelelően a jelenlegi tágulási sebesség körülbelül 5%-kal gyorsabb, mint a standard modell szerinti, ami közelebb van a mai mérésekhez.

Maradnak kérdések

Colin Hill, az ACT kutatócsoportjának tagja és az új tanulmány egyik szerzője eredetileg maga is szkeptikus volt a korai sötét energiát illetően, így az eredményeik még őt is meglepték. Megnyugtató viszont, hogy két független társaság is ugyanarra az eredményre jutott. Silvia Galli kozmológus asztrofizikus szerint azonban az ACT adatok inkonzisztensek a Planck csapat számításaival, és habár az ACT polarizációs adatai valóban a korai sötét energia létezését támogatják, még nem tiszta, hogy más mérési adatai (pl. a CMB hőmérséklete) is alátámasztják a felfedezést.

Éppen ezért is elengedhetetlen a South Pole Telescope méréseivel összevetni az eredményeket. Az mindenképpen elmondható, hogy az ACT új eredményei roppant izgalmasak, és fontos folyamatosan különféle modelleket megvizsgálnunk ahhoz, hogy minél pontosabban megismerhessük az univerzumunkat.

Forrás: Nature

Tűzgömb!

2021. augusztus 6-án országszerte derült volt az ég. Akik éppen a szabadban tartózkodtak, ragyogó tűzgömböt figyelhettek meg a déli látóhatár fölött.

Balogh András, Madarász Dominik és Szauer Dániel (Pazirik Informatikai Kft.), Mecseknádasd.

Országszerte sok helyen látták, árnyékot vetett, megvilágította a tájat. Sok helyen fényképezőgépek és kamerák elé futott, és/vagy bevilágította (túlcsordította fényével) a látómezőt.

Bánfalvy Zoltán (Budapest, IV. kerület) Allsky kamerája rögzítette a tűzgömböt: „Nagyon fényes, zöldes színű, alacsonyan látszó meteor. Az AllSky kamerám 2021.08.06 21:06:41–21:07:01 UT között készült képén látható, a város fénykupolájában.”

Gucsik Bence (Harka): Canon EOS 2000D DSLR fényképezőgép + Samyang 10 mm f/2,8 gépem elé ment a tűzgolyó. Onnan is alacsonyan, a Jupiter és a Szaturnusz között ment lefelé a Cap közepén. Rövid, fellobbanó és zöld színű a képen. »Brutális« tűzgömb! Nem láttam. Az utána hagyott nyom Sopron mellől fotózva meglepően halvány volt és hamar el is tűnt. Nyolc éve fotózok már, de korábban még csak hasonlóhoz se volt szerencsém. Mások beszámolói szerint –8 magnitúdó körüli lehetett a maximális fényessége, árnyékot is vetett. Az idokep.hu és vmeteo.hu éjszakai kamerái mind beégtek. Egyes időképes kamerákon a nyom jól látszik még percekkel az esemény után is.“

Volt vizuális észlelő is, nem is egy, hanem egy egész „tömeg”. Kocsis Antal (Királyszentistván) írta az észlelésfeltöltőre: „Észlelési hely: Dádpuszta, OZORA Fesztivál (Microcosmos). Észlelő: Kocsis Antal, Komáromi Tamás + 60 fő. Távcsöves bemutatás közben, kiváló átlátszóságú égen tűnt fel az Aql-ból a Sgr felé tartó fényes tűzgömb, amely megvilágította a tájat. Fényessége kb. –5 magnitúdó lehetett, színe sárgás-narancsos, majd kékeszöld lett. Időtartama elég rövid volt, kb. 2 másodperc. Maradandó nyomot is hagyott, de ez nem látszott sokáig. Először azt gondoltam, hogy a fesztivál részeként tűzijáték kezdődik, vártam is a következő rakétát, de csak nem jött – ez egy fényes, látványos tűzgömb volt! Velünk együtt kb. még 60 fő látta a távcső mellől (hogy a többi helyszínről hányan nem tudom, de bizonyára sokan, mert nagyon feltűnő volt, másnap sokan mesélték, hogy látták).”

Balogh András, Madarász Dominik és Szauer Dániel (Pazirik Informatikai Kft.) éjszakai természetfotózást végzett a Mecsekben, a Mecseknádasd feletti Schlossberg középkori templomromnál. Fényképező: Canon 6D, Full Frame. Objektív: Canon EF 8-15mm f/4L USM Fisheye, Manuál fókusz, 8 mm-en 36s expo ISO 1600. Halszem-optikával fényképezték a kiváló csillagos és tejutas eget, amikor jött a zöld tűzgömb. A nyoma percekig mozgott és tekergett.

Szöveg: Keszthelyi Sándor. A július-augusztusi tűzgömbökről, meteorokról a Meteor 2021/10. számában közlünk terjedelmesebb összeállítást.

Új tanulmány: ezer hirosimai atombomba erejével pusztította el egy kisbolygó a bibliai Szodoma, Gomorra és Jerikó városát

A Tunguz-katasztrófát okozó, ahhoz hasonló méretű kis égitest mintegy ezer
hirosimai atombomba energiájával egyenértékű légköri robbanása söpörte el Szodoma és Gomorra ókori bibliai városokat a legújabb régészeti leletek laboratóriumi vizsgálatainak eredményei szerint.

Mintegy 3600 évvel ezelőtt (Kr. e. 1650 körül), azaz még a közép-bronzkorban, a Holt-tengertől északkeletre, a Jordán folyó völgyében Szodoma, Gomorra, Jerikó és a környező települések lakói mit sem sejtettek arról, hogy egy 30-100 méteres méretű kis égitest 16 km másodpercenkénti (61 ezer km/óra) sebességgel a Föld felé közeledik, becsapódási körzete pedig éppen az ókori Közel-Keletnek ezen térsége lesz, és nekik városaikkal együtt egy pillanat alatt végük, vagyis számukra elkövetkezik a szó szerinti pokoli végzet… A bibliai Szodoma városa közelében ma az egykori Tall el-Hammam jordániai város romjai vannak. Ennek helyét mutatja az alábbi űrfelvétel, amelyet a NASA űrrepülőgép-személyzete készített 2002-ben.

A Jordán völgye a Holt-tengertől északkeletre a mai Izrael és Jordánia határán (észak-északkelet fent). A felvételt a Columbia űrrepülőgép személyzete készítette 2002-ben (STS-109-708-024). A képen a Sinai-félsziget és a Holt-tenger vidéke látszik, Tall el-Hammam is jelölve van (Ted E. Bunch és munkatársai, Nature Scientific report, 2021.09.20., NASA Langley Research Center Atmospheric Science Data Center)

A Föld felé száguldó űrszikla belépett a légkörbe, de nem maradt egyben, a felszín felett mintegy 4 km magasságban a hirosimai atombomba energiájának ezerszeresével felrobbant. Emlékeztetőül: a hirosimai “Little Boy” atombomba 15 kilotonnás (63 terajoule) volt, tehát Szodoma és Gomorra térségében a kis égitest tizenötezer kilotonna, azaz 15 megatonna energiát szabadított rá a térségre.

A művészi elképzelés szerint ilyen lehetett 3600 évvel ezelőtt a Jordán folyó völgye felett a kis égitest szétrobbanásakor keletkezett óriási tűzgolyó (DailMail online, 2021.09.20.)

A 3600 évvel ezelőtti katasztrófáról nehéz megállapítani, hogy mely napszakban történt, de a Biblia Teremtés könyve 19. fejezetében Szodoma pusztulásáról ezt találjuk:

“A Nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba” [Szodoma elhagyása után ezen a településen talált menedéket.] “Akkor Isten kén és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét.”

A Biblia szerint Lót és családja menekült meg Szodoma és Gomorra pusztulásakor. John Martin (1789‒1854) olajfestményén Lót családjának menekülése és Szodoma pusztulása látható (Laing Art Gallery, Newcastle upon Tyne)

Az írás szerint tehát valamikor kora reggel következhetett be a katasztrófa,
amikor a lakók éppen elkezdték napi tevékenységüket.

Az egykori Tall el-Hammam városából ilyennek látszódhatott néhány pillanatig a föld felett szétrobbant kis égitest tűzfelhője (University of California, Santa Barbara, DailyMail online, 2021.09.21.)

A kis égitest légköri robbanási energiája hirtelen mintegy 2000°C-ra növelte a levegő hőmérsékletét, valamint gigantikus lökéshullámot indított el, ami egy kb. 1200 km/h sebességű tornádónak felelt meg. A magas hőmérsékleten az épületek faanyaga, a ruhák szövetei azonnal lángra lobbantak, a fémeszközök, szerszámok, fegyverek, kardok, lándzsák, agyagedények (fazekas termékek), vályogtéglák, felszíni kőzetek, homok (szilíciumtartalom) megolvadtak. Aki vagy ami belenézett a tűzgolyóba, azonnal megvakult, a következő másodpercekben pedig szörnyethalt. Az élőlényekből csak csontszilánkok maradtak, mert ami el tudott égni, hamuvá vált, illetve a lökéshullám darabokra tördelte azokat. Akkora erőhatás érte a testeket, tárgyakat, kőzetet és kőzetszemcséket, hogy egy hüvelykujjnyi felületre 5 gigapascal nyomást fejtett ki, ami hat darab, egyenként 68 tonnás M1-Abrams tank együttes súlyának hatásával egyenértékű.

Felmerül a kérdés, hogy vannak-e ma is kimutatható nyomai, bizonyítékai
ennek a katasztrofális eseménynek? A Szodoma és Gomorra pusztulását övező rejtély megoldására 15 évvel ezelőtt kiterjedt régészeti feltárások és kutatások indultak meg a Jordán folyó völgyének Holt-tengerhez közeli vidékén, elsősorban Tall el-Hammam romjainál. Már az figyelemre méltó volt, hogy a kutatás kezdetén mintegy 1,5 méter vastag szenes hamuból és olvadékokból álló réteg borította a várost. Több száz ember (kutató és a feltárásoknál közreműködő munkás) dolgozott a területen. Két tucatnál is több tudós az USA 10 államából, Kanadából és a Cseh Köztársaságból több tudományterületről tanulmányozták a leleteket: régészeti, orvosi, geológiai, geokémiai, geomorfológiai, ásványtani, paleobotanikai (ősnövénytani), üledéktani vizsgálatokat végeztek, és ami a legvalószínűbb esemény miatt fontos, kozmikus becsapódásokat tanulmányozó szakembereket is bevontak a kutatómunkába. A kutatás eredményeiről Theodore (Ted) E. Bunch geológus professzor (Észak Arizonai Egyetem, Flagstaff, Arizona) és 20 kutatótársa által a Nature-csoport Scientific Reports folyóiratában 2021. szeptember 20-án megjelentetett tudományos közlemény számol be.

NEWS: Ancient City Destroyed by Cosmic Air Burst 3,600 Years Ago: Is This the Biblical Sodom? – Youtube – Ancient Architects – 2021-09-22, 06m12s (YouTube video)

A kutatás sokféle új, meggyőző bizonyítékot hozott arra, hogy a Tall
el-Hammam (Szodoma‒Gomorra‒Jerikó) régiót kozmikus becsapódási katasztrófa pusztította el 3600 évvel ezelőtt. A kutatók szerint a pusztító esemény Kr. e. 1650 körül történhetett. A kőzeteket, homokszemcséket gigapaszkál nagyságrendű nyomás és magas hőmérséklet érte, ami eltorzította a szerkezetüket.

Elektronmikroszkópos felvételek a Tall el-Hammam területen talált kőzetekről és szemcsékről, amelyekben a magas hőmérséklet és óriási nyomás sokkhatására karcszerű töredezettségi nyomok és deformációk léptek fel (Ted E. Bunch és munkatársai, Scientific Reports, 2021.09.20.)

A homokszemcsék kvarcanyaga a magas hőmérséklet és a lökéshullám óriási nyomásának hatására úgynevezett diamonoid szemcséket hozott létre, amelyek más kőzetekbe, tárgyakba fúródtak.

A Tall el-Hammam síkságon talált diamonoidok egyike (“DLC”, középen) egy mikroszkópikus méretű kis kráterbe fúródva (Ted E. Bunch és munkatársai, Scientific Reports, 2021.09.20.)

Laboratóriumi kísérletek megmutatták, hogy a Tall el-Hammam területén talált agyagtárgyak (fazekas termékek) és vályogtéglák, agyagtéglák folyékonnyá váltak az 1500°C-nál magasabb hőmérsékleten, amelyen egyébként például az autók, repülőgépek és egyéb, acélból készült járművek (pl. páncélosok) is megolvadhatnak. A 2900°C-on megolvadt és párolgásnak indult vas- és homokszemcsék újra megszilárdulva gömböcskéket, szferulákat formálnak, a légkörben való repülésük segít a gömb- vagy cseppalak létrejöttében. A kutatás során ilyeneket is találtak a Tall el-Hammam környékén.

A Tall el-Hammad lelőhelyen talált szferulák: olvadt homok (balra fent), a palota anyaga (jobbra fent), olvadt fém (alsó kettő) (Ted E. Bunch és munkatársai, Scientific Reports, 2021.09.20.)

A kutatók szerint a vizsgált térséget elpusztító, valamint 1908-ban a szibériai tajgában pusztító meteoroid méretű kis égitestek nem hoztak létre krátert bolygónk felszínén, mert túl lapos szögben érkeztek a légkörbe, sőt a Tunguz-meteoroid legnagyobb része visszapattant a bolygóközi térbe. Szerencsére a Tunguz-esemény Szibéria gyakorlatilag lakatlan tajgavidékén történt, azonban az ókori Közel-Kelet a Föld egyik legjobban benépesült térsége volt, ezért ott katasztrofális pusztulás történt emberéletben, élővilágban és épített környezetben, amely az egész vidéket sújtotta. Tall el-Hammamtól 22 km-re nyugatra levő Jerikó városát is tűz pusztította el, falai leomlottak, a növényvilág csak évtizedek múlva regenerálódott. A Tunguz- és a Tall el-Hammam-katasztrófák kiterjedése nagyon hasonló, amit az alábbi térkép szemléltet.

Az 1908-as Tunguz-esemény hatásának kiterjedése rávetítve a Tall el-Hammam (Szodoma‒Gomorra‒Jerikó) vidékre a Jordán folyó völgye és a Holt-tenger vidékén (Ted E. Bunch és munkatársai, Scientific Reports, 2021.09.20.)

2021 szeptemberében már mintegy 26 ezer kis égitest ismert a Föld közelében, de tovább kell kutatni ezeket, mert a leggyakoribb veszélyes méretűek a néhány tíz és száz méteresek (pl. a cseljabinszki vagy a Tunguz-meteoroidok). Fontos megjegyezni, hogy jelenleg nem ismerünk egyetlen olyan természetes kis égitestet sem, amely ütközne bolygónkkal, azonban csak idő kérdése, hogy mikor találunk ilyet, ezért fel kell fedezni és nyomon kell követni ezeket.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

FRISSÍTVE: Nem veszélyezteti az obszervatóriumot a La Palma-i vulkánkitörés

Frissítés 2021.09.25-én

A La Palma szigetén közel egy hete zajló vulkánkitörés az elmúlt napokban hevesebb, több robbanással és nagyobb hamukibocsátással járó fázisba lépett. Ennek az az oka, hogy jelenleg gázokban gazdagabb magma tör a felszínre, ahol a hirtelen nyomáscsökkenés hatására a gáz heves robbanások kíséretében szabadul fel az olvadt kőzetekből. Emiatt most az anyag jelentősebb része távozik vulkanikus hamu formájában, míg a lávafolyás intenzitása csökkent, a lávaár lényegében megrekedt az óceántól 2 km távolságban. A környék épületeire most a tetőre kiülepedő nagy tömegű hamuréteg jelenti a legnagyobb veszélyt. A vulkanikus hamufelhő a korábbinál jóval magasabbra, 4–6 km fölé is emelkedhet, és nagyon apró szemű, éles peremű kőzetüvegszilánkokat is tartalmaz. Ezek belélegzése nagyon veszélyes lehet, ami ellen maszkviseléssel érdemes védekezni.

A hamuszemcsék az érzékeny optikai és mechanikus eszközökben, például az ORM obszervatórium távcsöveiben is komoly károkat okozhatnak. Noha a széljárás szerencsére jobbára továbbra is az obszervatóriumtól távolabbi irányba sodorja a kitörési felhőt, a por az erősebb kibocsátás és a magasabb hamuoszlop miatt időnként elérheti az obszervatóriumot. Emiatt csütörtökön az intézetben elővigyázatosságból leállt az észlelési munka – áll az IAC tegnap délután kiadott közleményében. A porkoncentráció azonban az obszervatóriumnak helyt adó Roque de los Muchachos hegycsúcs környezetében egyelőre nem jelent egészségügyi kockázatot, az obszervatórium zavartalanul megközelíthető, így a karbantartási, műszaki munkák továbbra is folynak.

Szeptember 24-i felvétel a Cumbre Vieja kitörésének hamuoszlopáról 15 km távolságból, az ORM obszervatóriumból, a Taburiente vulkán kalderájának pereméről. Az előtérben a kalderában megülő felhőréteget láthatjuk, a hamuoszlop és -függöny a távolban látható szürke képződmény. Látható, hogy a szél a hamut balra, keleti irányba sodorja, így a por nagyrészt az obszervatóriumtól biztonságos távolságban hullik ki. Forrás: IAC/ORM.

Eredeti cikkünk 2021.09.22-én

Szeptember 19-én, vasárnap kitört a Cumbre Vieja tűzhányó a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma szigetén. Itt, La Palmán működik több európai ország néhány legfontosabb csillagászati távcsöve, köztük a világ jelenlegi legnagyobb optikai műszere, a 10,4 m főtükörátmérőjű Gran Telescopio Canarias (GTC). A Kanári Szigetek-i Asztrofizikai Intézet (Instituto de Astrofísica de Canarias – IAC) által működtetett Roque de los Muchachos Obszervatórium (Observatorio del Roque de los Muchachos – ORM) a sziget északi részén magasodó, 400 ezer éve szunnyadó Taburiente vulkán kalderájának peremén, mintegy 2300 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. Az aktív, a történelmi időkben is több feljegyzett kitörést produkáló Cumbre Vieja hegy a sziget déli részén található, és legmagasabb pontja sem emelkedik 1950 m fölé.

A Cumbre Vieja egyik kürtőjének lávaszökőkútja, és a nyugati irányba, lakott területek felé tartó lávafolyam 2021. szeptember 21-én éjszaka. Forrás: Volcanodiscovery.com/Michel Risch.

A jelenleg is tartó kitörés a hegygerinc nyugati oldalán, a tengerszint felett mintegy 1000 m magasságban nyílt hasadék mentén, több kürtőből történik, és lávaszökőkutas jellegű, erős lávakibocsátással jár. A felszínre kerülő láva a hegyoldalban nyugati irányba, a tenger felé áramlik, és várhatóan a napokban eléri az óceánt. A lávafolyam útja során viszonylag sűrűn lakott területeken halad keresztül. Mivel a kitörést több napon át tartó földrengéssorozat jelezte előre, valamint a hasadék lakott területen kívül nyílt meg, a lávafolyam pedig kiszámítható útvonalon és nem igazán nagy sebességgel mozog, így a hatóságoknak kellő idejük volt kitelepíteni a veszélyeztetett területen élő lakókat, illetve az ott tartózkodó turistákat. Ennek köszönhetően szerencsére áldozatokat nem követelt a természeti katasztrófa, az anyagi kár azonban jelentős.

A vulkánkitörés hamufelhője az ORM obszervatóriumból nézve 2021. szeptember 20-án. Látható, hogy az oszlop a Taburiente csúcsánál magasabbra emelkedik, azonban a szél az ellenkező irányba sodorja. Fotó: Carlos Martín (ING).

Az obszervatóriumtól légvonalban 15 km távolságban zajló kitörés jellegéből adódóan viszonylag kis mennyiségű vulkanikus hamut bocsát a levegőbe, és habár a hamuoszlop az obszervatóriumnál magasabbra emelkedik, egyelőre az uralkodó szélirány az ellenkező irányba sodorja a felhőt. A lávafolyás sem magát az obszervatóriumot, sem annak megközelíthetőségét nem fenyegeti, és bizonyosan nem is fogja fenyegetni, mivel a sziget repülőtere, fővárosa (Santa Cruz) és legfontosabb kikötője is a keleti parton fekszik, maga az obszervatórium pedig a kürtőknél lényegesen magasabban, egy másik hegyen található.

Az obszervatórium személyzetére, a műszerekre és az észlelési munkára a vulkanikus por és gázok jelenthetnek veszélyt, ezért a kutatóintézet vezetése szoros figyelemmel kíséri az események alakulását, és folyamatos kapcsolatban áll a hatóságokkal. Mindazonáltal jelenleg az észlelési munka és az obszervatórium működése is a megszokott rendben folyik. Ez a helyzet azonban változhat, ha megváltozik a szélirány, illetve ha a kitörés váratlan fordulatot venne. Az obszervatórium sajtóközleményében együttérzéséről biztosította a vulkánkitörés által érintett alkalmazottait és a helyi lakosságot, valamint megköszönte a hatóságok áldozatos munkáját.

A jelentősebb csillagászati obszervatóriumok gyakorta épülnek geológiailag aktív területeken. Ez nem véletlen, hiszen jellemzően éppen a vulkanikus képződmények tornyosulnak magasra a környező óceánhoz vagy alacsonyabban fekvő területekhez képest, így kiváló asztroklímát biztosítanak az észlelési munkához. Ilyen az ORM mellett például a Teide Obszervatórium a szomszédos Tenerife szigetének Izaña hegyén, a Mauna Kea Obszervatórium a Hawaii-szigeteken, illetve az ESO több chilei obszervatóriuma is az Andok-hegységben. Így a műszerek telepítését természetesen alapos kockázatelemzésnek kell megelőznie, különös tekintettel a földrengések és vulkánkitörések veszélyére. Egy 2010-es tanulmány szerint az említett négy helyszín közül éppen a La Palma-i ORM a legbiztonságosabb, amire szerencsére egyelőre a jelenlegi vulkánkitörés sem cáfolt rá.

Forrás: IAC, Eff-Darwich et al. (2010) MNRAS

Címlapfotó: Benin News

Szupergyors részecskesugarak a Hubble felvételén

A HH111 jelű Herbig-Haro objektum a Hubble-űrtávcső felvételén. Forrás: ESA/Hubble & NASA, B. Nisini

A lenyűgöző felvételen egy viszonylag ritka csillagászati jelenség látható: úgynevezett Herbig-Haro objektum, amely csak különleges feltételek mellett alakul ki. A kép a HH111 jelű objektumról készült a Hubble-űrtávcső Wide Field Camera 3 műszerével.

Az újonnan kialakuló csillagok sokszor nagyon aktívak, egyes esetekben igen vékony, ionizált gáznyalábokat is kibocsátanak magukból – a gáz olyan forró, hogy a benne lévő molekulák és atomok elveszítették az elektronjaikat, emiatt a gáz erősen töltött. Az ionizált gáznyalábok másodpercenkénti több száz kilométeres sebességgel hatolnak be a fiatal csillagokat körülvevő gáz- és porfelhőkbe. Ezek a nagy energiájú ütközések hozzák létre a HH111-hez hasonló Herbig-Haro objektumokat.

A Hubble Wide Field Camera 3 műszere látható, ultraibolya, valamint infravörös hullámhosszon készít felvételeket. Ez azt jelenti, hogy az elektromágneses spektrumnak nem csak azokon a hullámhosszain végez vizsgálatokat, amelyek beleesnek az emberi szem által látható tartományba, de olyanokon is, amelyek vagy túl rövidek (ultraibolya) vagy túlságosan hosszúak (infravörös) az emberi szemnek.

A Herbig-Haro objektumok látható tartományban erős sugárzást bocsátanak ki, mégis nehéz őket megfigyelni, mert az őket körülvevő por és gáz elnyeli a látható fény nagy részét. Az, hogy a Wide Field Camera 3 képes infravörös tartományban is felvételeket készíteni, létfontosságú eszközzé teszi a Herbig-Haro objektumok vizsgálatában.

Forrás: NASA

Szupernóva 2037-ben: a gravitációs lencsézés csodái

Mintegy másfél évtized múlva, kb. 2037-ben szupernóva-robbanást fognak a csillagászok észlelni egy bizonyos távoli galaxisban. Ilyen előrejelzést ritkán hallani. Honnan tudják?

Ismerünk jól kiszámítható, az égitestek periodikus mozgásaival összefüggően évekkel, de akár évezredekkel előre, vagy visszamenőleg pontosan meghatározható csillagászati eseményeket. Ilyenek a hold- és napfogyatkozások, csillagfedések, egyes üstökösök visszatérése, kettőscsillagok keringése, vagy bizonyos csillagok pulzációi. Ám a szupernóva-robbanások nem tartoznak közéjük. Ezúttal azonban más a helyzet. Ezt a szupernóvát a csillagászok már látták korábban – háromszor is! Az esemény negyedik égi ismétlésére pedig 2037-ben számíthatunk.

Mindez a gravitációslencse-hatásnak köszönhető. A NASA és ESA által üzemeltetett Hubble-űrtávcső 2016-ban és 2019-ben is készített felvételeket a MACS J0138 katalógusjelű, tőlünk 4 milliárd fényév távolságra található hatalmas tömegű galaxishalmazról. A csillagászok a két felvételt összehasonlítva különös dologra lettek figyelmesek. Egy, a 2016-os felvételen távoli galaxisnak tűnő fényfolt 2019-re szinte teljesen eltűnt. Mégsem galaxis volt tehát, hanem egy tranziens égi esemény – egy már halványuló szupernóva.

A MACS J0138 jelű galaxishalmaz a Hubble-űrtávcső 2016-os és 2019-es felvételein. A narancssárgával ábrázolt háttérgalaxisok három képén már megfigyelhető a szupernóva halványuló fénye – a 2016-os felvételen három fehér kör jelöli őket. A jobb oldali felvételen látható negyedik fehér kör a 2037-ben felvillanó szupernóvakép várt helyét jelöli. Forrás: Hubble.

Ez a szupernóva azonban nem a felvételek előterében lévő, fehérrel ábrázolt galaxisokat tömörítő MACS J0138 halmazban robbant fel, hanem egy nála is jóval távolabbi, tőlünk mintegy 10 milliárd fényév távolságra található háttérgalaxisban. Ezt a galaxist a jóval nagyobb távolságából eredő erősebb vöröseltolódás miatt a többitől eltérő, narancssárga színnel láthatjuk a Hubble-űrtávcső fényképein. Ennek a galaxisnak a képét az előtérhalmaz gravitációja egy hatalmas nagyítólencséhez hasonló módon eltorzította, fényét pedig felerősítette.

Ez a jelenség a gravitációslencse-hatás, amelynek a létezését Albert Einstein általános relativitáselmélete jelezte előre, megfigyelése pedig a híres fizikus gravitációelméletének egyik látványos bizonyítéka. Az általános relativitáselmélet értelmében a tömeggel rendelkező testek torzítják maguk körül a téridőt, éspedig a nagyobb tömegűek erősebben. A fénysugarak ezen a torzult téridőn át igyekeznek az egyeneshez legjobban hasonlító útvonalat befutni, akárcsak egy hepehupás felszínen elgurított golyó. Így aztán megtörténhet, hogy egy forrás fénye több különböző útvonalon is eljuthat hozzánk. Ilyenkor ugyanazt az égitestet az égbolt különböző helyein is megfigyelhetjük. És mert a fény terjedési sebessége véges, ezek az útvonalak pedig kissé eltérő hosszúságúak, így a távoli égitestet ezeken a képeken egyszerre több, különböző múltbeli állapotában figyelhetjük meg.

A Hubble felvételein a narancssárga háttérgalaxis eltorzított képének négy példányát is megszámlálhatjuk – noha közülük az alsó kettő egybeolvad. A négyből háromban már látható a halványuló szupernóva fénye, a negyedikben azonban még fel sem robbant a szülőcsillaga. Ez éppen a fotó bal felső részében látható képhez tartozik, amely a legközelebb jelenik meg az előtérhalmaz centrumához. Talán meglepő, de éppen ennek a képnek a fénye futja be a legnagyobb távolságot, mivel a tér a tömegközéppont környezetében torzul a legerősebben. Ezt lényegében úgy képzelhetjük el, hogy az említett golyónak le kell ereszkednie egy gödörbe, és onnan a túloldalon ki is kell másznia.

A modellszámítások szerint ez az útvonal több mint 20 fényévvel hosszabb a többinél, ezért a szupernóva fénye ebből az irányból még nem ért el bennünket. Az időeltolódások, vagyis az útvonalkülönbségek pontos megmérése hozzásegíti a csillagászokat a sötét anyag galaxishalmazbeli eloszlásának pontosabb megismeréséhez. Ez magáról a rejtélyes sötét anyagról is fontos információkkal szolgálhat majd.

Forrás: Hubblesite.org

Megoldották a 900 évvel ezelőtti vendégcsillag rejtélyét

Sikerült megoldani az AD 1181 vendégcsillag 900 éves rejtélyét. Kínai csillagászok feljegyzéseiben már régről fellelhetőek ilyen vendégcsillagok, azaz olyan hirtelen felfényesedő égitestek, amik egy ideig látszanak, majd elhalványulva eltűnnek az égboltról. Ma már tudjuk, hogy ezek ritka, elképesztően nagy energiájú szupernóvák (SN) robbanásai, amelyek vagy nagy tömegű csillagokból, vagy különleges, kölcsönható kettősökből alakulnak ki. Robbanásaik nehéz elemeket (pl. vasat) juttatnak a galaxisba, utánuk pedig neutroncsillagok, pulzárok, fekete lyukak maradnak, valamint a látványos szupernóva-maradványok, mint például a Rák-köd. A kutatásban a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének munkatársa, Foteini Lykou is részt vett.

A nemzetközi kutatócsoport tagjai, a Hong Kong Egyetem (HKU) Űrkutatási Laboratórium (LSR), angol, spanyol, francia és magyar kutatóközpontokkal együttműködve derítették ki az AD 1181 történetét. Rendkívüli módon az AD 1181 vendégcsillag (amit annak idején a Szaturnusz bolygó fényességével megegyezőnek jegyeztek fel) az egyetlen történelmi szupernóva az elmúlt ezer évből, aminek eddig nem tudtuk a valódi forrását.

Hamisszínes felvételek a “Parker’s star” csillagról és az őt körülvevő Pa30 ködről, amik együttesen az SN 1181 AD esemény maradványai. A színek az infravörös, optikai és UV tartományú megfigyeléseket jelölik, a középső kép kontúrjai pedig a röntgensugárzást. (Ritter et al., 2021)

Az Astrophysical Journal Letters tudományos folyóiratban megjelent eredményekben bemutatják, hogy az AD 1181 szupernóva a kutatócsoport korábban felfedezett “Parker’s star” (“Parker csillaga”) objektummal köthető össze. Ez a 2017-ben felfedezett csillag a legforróbb ismert Wolf-Rayet csillag. Az ilyen típusú égitestek jellemzően nagy tömegűek, felszíni hőmérsékletük roppant forró, anyagvesztésük pedig rendkívül gyors, akár 2 000 km/s sebességű csillagszelet is kelthetnek. A Parker-csillag felszíne is több mint 200 000 °C hőmérsékletű, körülötte a Pa30 jelű köddel, amit 2013-ban Dana Patchick amatőr csillagász fedezett fel.

A tanulmány egyik szerzője, Quentin Parker professzor szerint az adataikból az látszott, hogy a csillagból kiáramló, táguló gázfelhőnek elképesztő, 1100 km/s a sebessége, mely egy kb. 1000 évvel ezelőtti robbanásból ered. Ez a mérések hibáin belül megfelel az AD 1181 vendégcsillag megjelenésének. Ezen kívül a Pa30 / Parker-csillag égi pozíciója 3,5° pontossággal megfelel a kínai és japán feljegyzéseknek, ami bőven a távol-keleti vizuális észlelések hibahatárán belül esik. A Pa30 és Parker-csillagot korábban két fehér törpe egyesülésével magyarázták (két elképesztően nagy sűrűségű, ,,halott” csillag összeolvadása, amely ritka, ún. Iax típusú szupernóva-robbanáshoz vezet). A történelmi feljegyzésekben olvasható fényesség, illetve a modern távolságmérési módszerek alapján az esemény halványabb lehetett egy tipikus szupernóva robbanásnál. Ez is megfelel a ritka Iax típusú szupernóvának.

AZ SN 1181 környezete, rajta piros vonalakkal a kínai aszterizmusokkal. A Pa30 pozícióját fekete kereszt jelöli. A modern csillagképek zöld vonalakkal láthatók. A szupernóva a feljegyzések szerint a kínai félhold alakú “Kui” csillagképben, Huagai és Chuanshe közt, Wanglianghoz közel volt látható. Az SN 1181 legpontosabban becsült pozícióját kék kereszt jelzi, körülötte 5°-os a becsült hibát jelölő körrel. (Ritter et al., 2021)

Andreas Ritter, a publikált cikk első szerzőjének elmondása szerint a kort, elhelyezkedést, a vendégcsillag fényességét és 6 hónapon át tartó láthatóságát figyelembe véve nagy bizonyossággal megállapítható, hogy a Parker-csillag és a környező Pa30 köd valóban az AD 1181 csillag szupernóvájából maradtak vissza.

Az SN 1181 esemény az egyetlen Iax típusú szupernóva, ahol a maradványcsillagot és a megmaradt gázfelhőt részletesen lehet tanulmányozni. A Parker-csillag extrém tulajdonságait, valamint az AD 1181 szupernóvával való kapcsolatát is figyelembe véve ez a forrás figyelemreméltó tudományos és történelmi objektum is egyben. Végezetül pedig a Parker-csillag az eddig ismert egyetlen olyan Wolf-Rayet csillag, ami nem egy nagy tömegű progenitor csillagból származik, illetve nem egy planetáris köd közepén található csillag. Ehelyett két fehér törpe összeolvadásából született, és az ehhez tartozó Iax szupernóva-robbanásnak most már megerősített történelmi feljegyzése is ismert.

Forrás: HKU

A fehér törpecsillagok ránctalanító krémje: a hidrogénfúzió

Csillagnak nevezzük az olyan, saját fénnyel rendelkező, önnön gravitációjuk által összetartott asztrofizikai objektumokat – izzó gázgömböket –, amelyekben tartósan zajló atommagfúzió termel energiát. Ez utóbbi kitétel azért fontos, mert ez különbözteti meg a csillagokat a bolygóktól és a barna törpéktől. Na de akkor csillagok-e a fehér törpék? A fenti definíció értelmében nem azok, hanem inkább csillagmaradványok, hiszen a fehér törpék egy korábban működött csillagnak az atommagfúzió hiányában lassan hűlő maradványai csupán. Vagy mégsem?

A Hubble-űrtávcső megfigyelései alapján egy csillagász kutatócsoport olyan fehér törpecsillagokat azonosított, amelyekben jelenleg is tartós hidrogénfúzió mehet végbe. Ezek az égitestek mintha csak ráleltek volna a fiatalság titkára – jóval ifjabbnak tűnnek a valódi koruknál. Ez pedig hatással lehet a legidősebb csillagcsoportosulások, a gömbhalmazok életkorának távcsöves mérésekből való becslésére is.

A csillagok túlnyomó többsége, mintegy 98 százalékuk fehér törpeként fejezi be hosszú életét. Ezek a csillagok fejlődésük végstádiumában vörös óriássá fúvódnak, majd levetik külső hidrogénrétegeiket, átmenetileg látványos planetáris ködöt képezve visszamaradó kicsiny, rendkívül összepréselődött, sűrű és forró magjuk körül. Ezek a földméretű maradványok a fehér törpék, amik sűrű, hélium, szén és oxigén dominálta anyagukban a szülőcsillag életének korábbi, aktív szakaszából visszamaradó hatalmas hőenergiát tárolnak. Ezt az energiát pedig kis méretük miatt csak nagyon lassan veszítik el, így halványan bár, de mégis forrón ragyognak még évmilliárdokon át. Végül ugyan vörössé majd feketévé fognak hűlni, ám 13,8 milliárd éves világegyetemünk még közel sem annyi idős, hogy egyetlen fehér törpe is elérhette volna ezt a stádiumot.

A Tejútrendszer felmérésben részt vevő két gömbhalmaza, az M13 és az M3 a Hubble felvételein. Forrás: Hubble.

A fehér törpék élete viszonylag könnyen kiszámítható; szépen lassan hűlnek. Ezt a tulajdonságukat felhasználva az asztrofizikusok nagy pontossággal meg tudják becsülni egyes csillagcsoportok, például gömbhalmazok életkorát. Most azonban kétségek merültek fel ezzel a módszerrel kapcsolatban. A csillagászok olyan fehér törpecsillagokat találtak az M13 katalógusjelű gömbhalmazban, amik a jelek szerint a vártnál lassabban hűlnek. A Hubble-űrtávcső kitűnő pontosságát és ultraibolya hullámhossztartománybeli érzékenységét kihasználva a kutatók a két gömbhalmaz teljes, összesen 700 tagú fehértörpe-populációját hasonlították össze. Az M3 és M13 két nagyon hasonló korú és kémiai összetételű, ám eltérő csillagpopulációk által dominált gömbhalmaz, így együtt kitűnő természetes fehértörpe-laboratóriumok.

Az eredmények azt mutatják, hogy az M3 fehér törpéi a várakozások szerint hűltek. Az M13-ban azonban két különböző fehértörpe-populáció is jelen van. Azok, amelyek a korábbi vörös óriáscsillag haláltusája során képesek voltak némi hidrogénburkot megtartani, a jelek szerint tovább tudták folytatni az atommagfúziót, lényegében a felszínükön. Emiatt ezek a fehér törpék értelemszerűen lassabban hűlnek az ilyen energiatermelést nem folytató társaiknál. Így pedig akár egymilliárd évvel is fiatalabbnak tűnhetnek valódi koruknál, ami igazán szép teljesítmény, és a tévéreklámokból ismert bármelyik ránctalanító krém megirigyelhetné.

Forrás: esahubble.org

Söpröget a Jupiter: egy újabb kis égitest csapódott az óriásbolygóba!

Egy brazil amatőrcsillagász távcsöves videófelvételen rögzítette egy kis égitest becsapódását a Jupiterbe. Az eseményt más amatőrcsillagászok is észlelték függetlenül.

A lelkes bolygóészlelő amatőrcsillagász, José Luis Pereira a dél-kelet brazíliai Sao Caetano do Sul (Sao Paulo állam) településen szeptember 13-ra virradóan előkészítette távcsövét, CCD kameráját és az azt vezérlő számítógépet a mostanában jól látható Jupiter bolygó megfigyelésére. Az egyre romló időjárás miatt viszonylag hamar be is fejezte a bolygó videózását és az egész anyagot csak másnap, 14-én kedden reggel nézte át számítógépen, és észrevette, hogy 2021. szeptember 13-án 22:39 világidő körül néhány másodpercig tartó fényes, kis kiterjedésű, foltszerű felvillanás tűnt fel a Jupiter korongján.

Fényes villanás a Jupiter légkörében 2021. szeptember 13-án 22:39:30 UT-kor. A bolygó pereménél jobb oldalon az Io hold árnyéka látszik (Sky and Telescope online, 2021.09.14.).

Pereira felismerte, hogy a videó képein a fényes folt nem egy műszerhiba
következménye, hanem a Jupiter légkörében keletkező felvillanás egy kis égitest becsapódása következtében (mint a Föld légkörében felizzó meteorok nyoma) jött létre. Pereira nem titkoltan egy ilyen felfedezésre várt a sok-sok alkalommal felvett Jupiter-videók után.

José Pereira brazil amatőrcsillagász által készített videó a becsapódásról (Sky and Telescope online, 2021.09.14. és YouTube: Impact on the planet Jupiter, José Luis Pereira, 2021.09.14., 01m07s).

José Pereira képeit Marc Delcroix francia amatőrcsillagász számítógépen
képfeldolgozással kontrasztosította és a becsapódási nyom, valamint a Jupiter légköri alakzatai még jobban látszanak.

A Jupiter korongja a José Pereira által készített videón rögzített fényes felvillanással, Marc Delcroix általi képfeldolgozással kiemelve (SPACE.COM, 2021.09.15.).

Mint hamarosan kiderült, a világon többen is szerencsével jártak, szebbnél-szebb felvételsorozatok bukkantak fel a brazil felfedezővel egy időben készített megfigyelésekből. Például Németországban Harald Paleske járt sikerrel, Franciaországban pedig a Lotharingiai Csillagászati Társaság (SLA) keretében egy 62 cm-es Cassegrain-távcsővel Thibaut Humbert, Stéphane Barré, Alexis Desmougin és Didier Walliang rögzítette a fényes villanást az óriásbolygó korongján.

Becsapódási nyom (fényes fehér folt a korong közepétől balra) a Jupiteren francia amatőrcsillagászok által (Impact on Jupiter 2021-09-13 22:39:30 UTC – SLA astronomie54, 2021.09.14. – 00m10s YouTube VIDEO).

A híres asztrofotós, Damian Peach szerint a szeptember 13-i esemény jóval kisebb test becsapódása lehetett, mint az emlékezetes D/Shoemaker-Levy 9 üstökös magtöredékei 1994-ben, hiszen azok több hétig látszó sötét foltokat hagytak a bolygó légkörében. Ezzel szemben a mostani jelenségnek már egy órával később sem voltak megfigyelhető nyomai Damian Peach felvételein.

Damian Peach gyönyörű fotója 2021. szeptember 13-án 23:40 világidőkor készült, vagyis egy órával a kis égitest becsapódása után. A felvételen semmi feltűnő maradvány nem látszik (Damian Peach, Twitter, 2021.09.04.).

Egyelőre semmit nem tudni a kis égitest méretéről és a becsapódási sebességéről, de a nagyon előzetes becslés szerint legfeljebb száz méteres átmérőjű kis űrszikla csapódhatott be a bolygóóriásba.

A hír a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt témaköréhez kapcsolódik.

Források:

Az NGC 7331-es galaxis

Az őszi égbolt egyik érdekes csillagvárosa a Pegazus csillagképben található NGC 7331, Tejútrendszerünk “távoli rokona”, spirálgalaxis 40 millió fényév távolságban.

Sebestyén Attila, Csongrád

Az NGC 7331 (Caldwell 30, UGC 12113) egy SA(s)b típusú spirálgalaxis a Pegazus (Pegasus) csillagképben, 39,8 millió fényév (12 Mpc) távolságban. William Herschel fedezte fel 1784-ben. Fényessége: 10,4 magnitúdó, látszó mérete 10,5 x 3,7 ívperc. Átmérője 120,000 fényév. Az NGC 7331-es galaxiscsoport legfényesebb tagja. A felvételen látható még az NGC 7337, 7335 és 7336-os galaxis is. Egy galaxiscsoport csoport tagjai, viszont messze, a háttérben találhatóak, hozzávetőleg 330-360 millió fényévnyire.

Az NGC 7331 sokban hasonlít a Tejútrendszerhez, mind szerkezetében és méretében egyaránt. Viszont az NGC 7331-es központi része a koronggal ellentétes irányban forog, emellett a magja kissé a központon kívül helyezkedik el. Több szupernóvát is észleltek már a galaxisban: SN 1959D, SN 2013bu és az SN 2014C.

Ez az első galaxisfelvételem az új műszerrel. Azért választottam ezt a csillagvárost, mert szerettem volna nagyobb felbontásban és részleteiben megörökíteni. Igaz, a hőség miatt este és hajnalban is elég meleg volt, így a kamera jel/zaj arányára is oda kellett figyelni. Ráadásul a nyugodtság is nagy szerepet játszik 1624 mm-es fókusznál. Több estén és többféle szűrővel készítettem a felvételeket. Vörös szűrőt használtam a magvidék és porsávok kontrasztos kiemelésére, a teljes galaxist pedig CLS szűrő segítségével emeltem ki a háttérből. A sötét porsávok és a belső gyűrű szépen kirajzolódnak, emellett számos HII csillagképző régiót is sikerült beazonosítani. Talán ez az egyik legszebb galaxis a Pegazusban.

Omegon Pro Ritchey–Chrétien 203/1624
Primer Fókusz (F8)
HEQ-5 Pro GoTo ASI 120MM Autoguider + PHD2ASI 174MM + Baader Neodymium + ZWO R + Astronomik CLS + SharpCapZWO EAF Adv. 64x120s(BN) + 20x120s (CLS) + 10x120s (R) Gain: 3002021/08/02,03 és 07

A www.csillagaszat.hu oldal felületén sütiket (cookie) használunk. Ezeket a fájlokat az ön gépén tárolja a rendszer. Az oldal használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információért kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás