Csillagbölcső az Orionban

568

Pillantás az Orion csillagkép mélyére! Az NGC 1999 régiójában kis tömegű protocsillagok születésének lehetünk tanúi.

Francsics László, Mátra-hegység

Az NGC 1999 egy csillag által megvilágított fényes és kis kiterjedésű részlete egy, az Orion csillagképet behálózó, Naprendszerünktől 1500 fényévnyire található kiterjedt ködkomplexumnak. A NGC 1999 környezetét a jól ismert, sokszor megörökített Orion-ködből dél felé kinyúló halvány csillagközi anyagfoszlányok alkotják. Amíg az Orion-köd közepén a Trapézium és a Beklin-Neugebauer objektum a nagy tömegű csillagok keletkezésére példa, addig az ábrázolt területen találhatók a kis tömegű protocsillagok, azaz születőfélben lévő csillagok, a Herbig-Haro objektumok mintapéldányai, melyeket a Hubble Űrtávcső és az ESO távcsövei is többször megvizsgáltak. A ködösségbe ágyazódva több 0/1-es (0. és 1. fejlettségi szintű) protocsillag környezetére gyakorolt hatása figyelhető meg. A fejlődésük ezen szakaszán álló protocsillagok sugárzásuk jelentős részét infravörös tartományban 2 mikronon vagy annál nagyobb hullámhosszakon sugározzák ki, ezért közvetlenül nem, vagy csak nehezen láthatóak vizuális tartományban.

Az NGC 1999 egy igen fényes reflexiós-köd (a kép alsó negyedében), melyet egy közepes méretű távcsővel is könnyen megfigyelhetünk. Egyetlen csillag ragyogja be a fényes, kék ködösséget, melynek közepén apró, fénytől elzárt üreg látható. Közvetlen közelében délre (lefelé) a Herbig-Haro 1 és 2 jelű protocsillag (HH1-HH2) anyagsugara, azaz jet-je keltette, egy tengelyre rendeződő bipoláris fénylés látható.

2011w05-nagy
A hét csillagászati képe több éjszakán felvett képek alapján készült. A felvételek 2010. október-december folyamán készültek Ágasvárról és Piszkés-tetőről. 200/800 asztrográf, Paracorr, 110×5 perc expozíció, ISO 800 érzékenység.

Anyagsugarak és lökéshullámok több helyen is megfigyelhetők a felvételen. A HH1-HH2, illetve HH34 protocsillagok a class 0/1-es osztályba tartoznak, és a fejlődésnek ebben a stádiumában anyag áramlik a csillagfelszínre. Ilyenkor létrejön a jet, mely hatalmas sebességgel lövell ki a protocsillag forgástengelye mentén, a pólusoknál. A jetek a csillagközi anyaggal találkozva lökéshullámok sorozatát hozzák létre.

A Herbig-Haro 222 (HH222) fényes, a csillagközi tájra vízesésként aláhulló vörös íve feltűnően látszik a kép közepétől jobbra. A fiatal csillagok speciális csillagszelei átalakítják környezetük szerkezetét. A Herbig-Haro 34-es jelű (HH34) protocsillag, mely a HH222 vörös gázfilamentje tövében lapul meg, pólusai mentén kiáramló anyagával rendezi át a csillagközi gázfelhőket maga körül. Így jön létre az ionizált hidrogénből álló fényes vízeséshez hasonló alakzat, melyet Vízesés-ködnek is neveznek. (Persze csak a környezetéhez képest fényes, ugyanis a még 8/10-es ágasvári ég háttere is teljesen elnyelte.)

A képen látható legfényesebb csillag a Iota Orionis, az Orion, vagyis a vadász övére csatolt kardjának hegye, ami természetesen még városokból is jól látható. Körülötte az NGC 1980 jelű gázködbe burkolózott csillaghalmaz fényes tagjai láthatók.

Hozzászólás

hozzászólás