A Naprendszer zászlaja

690

Pozsgay Gyula, Tatabánya

A BME Távoli Jövő Kutatócsoportja 2004 februárjában hirdette meg a Naprendszer zászlaja pályázatát. A pályázati kiírás indoklása szerint azért éppen a Naprendszerét, mert ha abból indulunk ki, hogy az emberiség a jövőben elkezdi kolonizálni a világűrt, akkor szükség lesz egy olyan szimbólumra, amely kifejezi, hogy a különböző holdakon, bolygókon, aszteroidákon vagy éppen űrállomásokon élő emberiség közös hazája a Naprendszer. Azért csak a Naprendszer, nem pedig mondjuk az egész Tejútrendszer zászlaját kell megtervezni, mert jelenleg minden jel arra mutat, hogy galaktikus civilizáció kiépítését egyszerűen meggátolják a fizika törvényei: az ember számára a leküzdhetetlenül nagy távolságok.

A nyertes Pozsgay Gyula (a Komárom-Esztergom Megyei TIT Konkoly Thege Miklós Csillagászati Tagszervezete elnöke) terve lett. Pozsgay Gyula a következőket jelölte meg zászlója alapkoncepciójaként:

  • a jobb oldalon fent található csillag a Napot, a körülötte található körök pedig a Naprendszer bolygóit jelképezik. A Napot függőleges irányban, az aranymetszés szabályai szerint helyeztem el úgy, hogy a harmadik, kör alakúra egyszerűsített bolygópálya éri el a zászló széleit, a Nap kisebb sugarai is a Föld pályájáig nyúlnak
  • a színválasztásnál fontos tényező volt a kontraszt, hogy a pályázati kiírásban található kitételeknek is megfeleljen, így a sötétkék, fehér, arany, vörös színeket választottam
  • az egységet a Nap hosszabbik sugarai jelképezik, melyek minden körön áthaladnak
  • a formaválasztásnál igyekeztem egyszerűen elkészíthető motívumokat tervezni

Hozzászólás

hozzászólás