A Sárkány csillagvárosai

1645

Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja a Prométheusz 2014 pályázat keretein belül lehetőséget adott arra, hogy diákok megfigyelést végezzenek az obszervatórium egyik távcsövével.

Világos Blanka, Mayer Márton, Szűcs Mátyás, Budapest

Ígéretes dolognak tűnt, így Világos Blankával és Mayer Mártonnal neveztünk a középiskolai kategóriában, mint a Polaris Csillagvizsgáló csapata. A pályázat lényege az volt, hogy ki kellett választunk egy objektumot, amely megfigyelhető Piszkéstetőről, és maximum 2 oldalban megírni, hogy miért ezt választottuk, és milyen tudományos hasznai lehetnek ennek a megfigyelésnek. Mi a Draco-triplet néven ismert galaxiscsoportról írtunk. Végül a 2. helyet értük el, ami 1 órás észlelési időt jelentett a 60 cm-es Schmidt-Cassegrain-teleszkóppal. Miután az obszervatórium munkatársai elkészítették a felvételeket és elküldték nekünk, hozzáláthattunk a feldolgozáshoz.

hetkepe-draco-triplet

A felvételek egy 4096×4096-os hűtött Apogee Alta U16-os CCD segítségével készültek.  A korrekciós képek mellett B csatornán 12×2 perc, V-ben 6×2 perc, R-ben pedig 3×2 perc készült. A nyers képeket először IRIS-ben dolgoztuk fel, csatornánként külön-külön. Ezután a 3 képet Photoshopban egyesítettük. Néhány óra digitális utómunkával pedig elkészült a fentebb látható kép is. Végül köszönetet szeretnénk mondani Jakabfi Tamásnak és Csoknyai Attilának, akik a feldolgozásban segítettek.

Hozzászólás

hozzászólás