Válogatás 2014 legszebb csillagászati képeiből

1622

A 2014-as év csillagászattal kapcsolatos szép és érdekes felvételeiből válogatott képcsokorral kívánunk a Hírportál minden olvasójának békés, boldog karácsonyt és derült éjszakákban gazdag új esztendőt!

20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-01
Az Opportunity marsjáró 10 évvel ezelőtt, 2004. január 25-én ereszkedett le a vörös bolygóra. Bár az eredeti küldetését mindössze 3 hónapra tervezték, a golfautó méretű robot ma is aktívan kutatja a Marsot. Az évfordulós “önarckép” a panorámakamera felvételeiből állt össze. A kameratartó rudat digitálisan eltávolították, árnyéka azonban jól megfigyelhető a poros napelemeken. Az inzertben a 10 évvel korábban hasonló módon készült kép látható. Az Opportunity már 39 kilométerre távolodott el a leszállási helyétől és jelenleg az Endeavour kráter peremén pihen. (NASA/JPL-Caltech/Cornell/Arizona State U.)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-02
Drámai kontrasztot hoznak létre a mély árnyékok a marsi felszínen. A vörös bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter HiRISE kamerájával készült felvétel egy körülbelül 1,5 kilométer átmérőjű, homokdűnékkel borított déli területet mutat. Az expozíció idején a Nap látóhatár feletti magassága 5 fok volt, így csak a dűnék gerinceit világította meg teljesen. A déli féltekén közelgő hosszú, hideg tél jeleként már dér és zúzmara is látszik a homokhullámokon. (HiRISE, MRO, LPL (U. Arizona), NASA)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-03
Hatalmas, szabad szemmel is látható napfoltot örökített meg ez a felvétel. A részletes vizsgálatok alapján az AR 1944 jelű aktív régió egyes foltjai nagyobbak voltak a Földnél. A kapcsolódó napfler és koronakitörés által kidobott plazma pár nap múlva a bolygónkat is elérte, geomágneses viharokat és intenzív északi fény jelenséget eredményezve. (Jürg Alean)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-04
Hatalmas, a Földnél is nagyobb méretű kitörés a Nap peremén, amelynek anyagát a mágneses tér tartja egy ideig a felszín felett. A felvétel Hα-fényben készült, így az előtérben jól láthatók a kromoszféra forró plazmájának hullámai is. Bár a hőmérsékletük nagyon magas, de valamivel alacsonyabb, mint az alattuk lévő fotoszféráé, ezért sötétebbnek tűnnek annál. (jp-Brahic)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-05
Részleges napfogyatkozás az ausztráliai Adelaide nyugati horizontjának közelében. Az esemény valójában egy gyűrűs napfogyatkozás volt, de ilyennek csak az Antarktisz egy kicsiny területéről lehetett látni, a déli félteke többi részéről csak részleges fogyatkozásként volt megfigyelhető. (Andrew Wall)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-06
A thaiföldi Doi Inthanon Nemzeti Parkban készült felvételen rengeteg érdekes dolog figyelhető meg. A táj előterét egy kicsiny város szórt fényei uralják. Az égen rengeteg csillag ragyog a Tejút sávja előtt. A horizont felett a Vénusz fényes korongja látható az állatövi fény kíséretében. A kép egy meteor nyomát is megörökítette, a legérdekesebb azonban a meteortól balra feltűnő ragyogó folt. Elsőre talán üstökösnek gondolnánk, de nem az, hanem egy néhány perccel korábban a francia guyana-i Kourou űrközpontból felbocsátott Ariane 5 hordozórakéta. A fotográfusnak óriási szerencséje volt, hogy elcsípte a pillanatot, mivel a kép készítését nem a fellövéshez időzítette. (Matipon Tangmatitham)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-07
Ezen a képen viszont már egy kométát láthatunk, mégpedig a Lovejoy-üstököst (C/2013 R1) a kínai Nagy Fal Pekingtől északkeletre található Panlongshan szakasza felett. Az üstökös közelében megfigyelhető fényes csillag az α Ophiuchi, a Rasalhague. (Jiajie Zhang)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-08
Egy másik kométa, a Siding Spring-üstökös (C/2013 A1) az M6 katalógusjelű nyílthalmaz előtt. Az üstökös 2014. október 19-én csak 139 ezer kilométer távolságban haladt el a Mars mellett. (Rolando Ligustri (CARA Project, CAST))
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-09
A Lyridák meteorraj maximuma április 22-re esett, amikor a Föld keresztezte a hosszú periódusú Thatcher-üstökös porcsóváját. Az utolsó negyedben járó hold fénye még a száraz és sötét égboltú Atacama-sivatagban is elnyomta a halványabb tagokat, a fényesek azonban még így is nagyon szép látványt nyújtottak. (Yuri Beletsky (Las Campanas Observatory, Carnegie Institution))
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-10
Az Orion csillagkép kelése a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) fényképezve. Az öv csillagai (jobbról balra Alnitak, Alnilam és Mintaka) még a légkör mögött látszanak, felettük jól megfigyelhető az Orion-ködöt is tartalmazó “kard”. A csillagkép tájolása szokatlan lehet az északi féltekén ismerős látványhoz képest, hiszen ezen a képen az Orion “fejjel lefelé” látható, azaz az egyik lábat jelképező Rigel az öv felett van. A legfényesebb csillag természetesen a Sirius (α Canis Maioris). Az előtérben jobb oldalon fent az űrállomás Destiny modulja látható. (NASA, ISS Expedition 40, Reid Wiseman)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-11
A Naprendszer legnagyobb bolygója, a gázóriás Jupiter tömege 320-szorosa a Földének. Legismertebb képződménye a Nagy Vörös Folt, amelyről a Hubble-űrtávcső készített felvételt 2014. április 21-én. Az évszázadokon keresztül stabilnak tűnő örvény az utóbbi években elkezdett összehúzódni. Jelenlegi átmérője 16500 km, ami a Hubble által valaha mért legkisebb átmérő. A csökkenés igazán szembetűnő, ha a Voyager 1 és 2 által 1979-ben mért 23300 km-rel, vagy a földi teleszkópokkal az 1800-as évektől meghatározott 41000 km-es, hosszabbik tengely mentén mért átmérővel vetjük össze. Ráadásul úgy tűnik, hogy a csökkenés üteme egyre gyorsul. (NASA, ESA, and Amy Simon (Goddard Space Flight Center) et al.)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-12
A Szaturnuszon is eltűnt valami, jelesül a másik óriásbolygó fele, ez azonban csak látszólagos, a Szaturnusz egy részét a Hold sötét, a Nap által éppen meg nem világított pereme takarja el a szemünk elől. Az ún. okkultációt megörökítő felvétel Buenos Aires-ben készült júliusban, de az esemény négyszer is előfordult 2014 folyamán. (Carlos Di Nallo)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-13
A Sagittarius fényes csillagai és a Tejútrendszer középpontja látható ezen a képen, amelyet egy New Yorkból Londonba tartó Boing 747-es gép fedélzetéről 11 ezer méter magasságban az Atlanti-óceán felett rögzítettek. A koromsötét ég állapota kitűnő volt ebben a magasságban, ennek ellenére nem kis kihívást jelentett a közel ezer km/h sebességgel haladó gép ablakából fényképezni, mindössze egy kicsiny tripod alkalmazásával. Több, mint 90 darab 30 másodperces expozíció készült, végül ez a 10 másodperces felvétel lett a legjobb. (Alessandro Merga)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-14
A felvételt 2014. augusztus 3-án készítette a 67P/Churyumov-Gerasimenko felé közeledő Rosetta-űrszonda kis látószögű kamerája az üstökös magjáról. Tíz évig tartó, 6,5 milliárd km hosszú út után a szonda ekkorra 285 km-re közelítette meg a célját. A körülbelül 4 km átmérőjű, kettős lebenyhez hasonlító érdekes alakot mutató mag még több, mint 400 millió km-re járt a Földtől, valahol a Jupiter és a Mars pályája között. A felvételen egy pixel 5,3 méternek felel meg. (ESA/Rosetta/MPS for OSIRIS Team; MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-15
Augusztus folyamán a Rosetta egyre inkább megközelítette a Churyumov-Gerasimenko-üstököst, miközben a földi irányítás felkészült a szonda által vitt leszállóegység, a Philae kibocsátására, hogy megkíséreljék az emberiség történetének első irányított landolását egy üstökös felszínén. A felvétel az üstököstől 62 km-re készült. (ESA/Rosetta/MPS for OSIRIS Team; MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-16
Ugyan technikai okok miatt nem teljesen a kívánt helyen és módon, de a Philae leszállóegység végül sikeresen landolt a Churyumov-Gerasimenko-üstökös felszínén és képeket is küldött róla. Ezek alapján az egység sajnos nem vízszintes helyzetben áll és árnyékban is van, ezért a napelemek nem kapnak elegendő energiát. Ennek ellenére a tervezett tudományos kísérletek nagy részét elvégezték, az adatok pedig a Rosettát átjátszóként használva el is jutottak a Földre. A kép bal alsó sarkában a Philae egyik lába látható. (ESA/Rosetta/Philae/CIVA)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-17
A Churyumov-Gerasimenko-üstökös magjának alakja szabálytalan. Ez az ábra azt mutatja, hogy bár kevésbé, de Földünk alakja és gravitációs tere is eltér a szabályostól. Nem csak nem gömb, mint azt az iskolában tanuljuk, de még csak nem is forgási ellipszoid. A nevezéktani problémát kiküszöbölendő, a Föld alakja speciális, csak a bolygónkra jellemző, ez az ún. geoid. Azért, hogy mégis tudjuk mihez kötni, a fenti, egy potsdami kutatóintézetben gravitációs mérések alapján összeállított kép a “potsdami gravitációs krumpli” (Potsdam Gravity Potato) és azt mutatja, hogy a gravitációs tér hogyan változik a hellyel. A vörös színnel jelzett magasabb területeken a gravitáció némileg erősebb a szokásosnál, a kékkel jelzett alacsonyabb területeken pedig gyengébb. Sok gravitációs “hegy” és “völgy” geológiai alakzatok – például az Észak-atlanti hátság vagy a Himalája – miatt jelenik meg, mások azonban nem köthetők ilyen alakzatokhoz. Ezen anomáliák szokatlanul nagy vagy kicsi felszín alatti sűrűséggel függenek össze. A kép ugyan 2005-ből származik, de a mérésekkel azóta is folyamatosan korrigálják az adatokat. (CHAMP, GRACE, GFZ, NASA, DLR)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-18
Egy sokkal szabályosabb, de jóval messzebb lévő alakzat, a 450 fényévre található HL Tauri csillag körüli protoplanetáris korong képe, amelyet a chilei Atacama-sivatagban működő ALMA (Atacama Large Millimeter Array) antennarendszer adatai alapján rekonstruáltak, eddig soha nem látott részletességgel. A körülbelül 1 millió éves, 1500 fényperc átmérőjű porkorongban jól láthatók azok a rések, amelyeket az elméletek szerint a formálódó bolygók hoztak létre, kisöpörve az anyagot onnan. A HL Tauri rendszer tanulmányozása információval szolgálhat arról is, hogy miként alakult ki saját bolygórendszerünk. (ALMA (ESO/NAOJ/NRAO), NSF)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-19
Az Arp 188 jelű galaxis is különleges alakkal rendelkezik, a szokásos spirális struktúrából ugyanis kinyúlik egy hosszú “farok”, így a galaxis úgy néz ki, mint egy ebihal. A kozmikus ebihal 420 millió fényévre van tőlünk és a Draco csillagképben figyelhető meg. A farok hossza mintegy 280 ezer fényév és tele van nagy tömegű kék csillaghalmazokkal. Az objektum létrejöttének legvalószínűbb oka egy másik galaxis gravitációs zavaró hatása. A két galaxis szoros megközelítése során az árapály-erők szakították ki az Arp 188-ból azt az anyagot, ami a csóvát alkotja. A behatoló galaxis az Ebihal mögött lehet mintegy 300 ezer fényévvel, és látszik is annak a spirálkarjai között. Földi névadójának megfelelően az Ebihal galaxis is el fogja veszíteni a farkát idővel, a benne lévő csillaghalmazok pedig kisebb kisérőgalaxisokká alakulnak a nagy spirális körül. (Hubble Legacy Archive, ESA, NASA; Processing & Copyright: Joachim Dietrich)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-20
Az NGC 7331 katalógusjelű hatalmas, fenséges spirálgalaxist gyakran a Tejútrendszerhez legjobban hasonlító galaxisként emlegetik. A Pegasus csillagképben megfigyelhető, tőlünk mintegy 50 millió fényévre elhelyezkedő spirális az egyik legfényesebb csillagváros, ami nem szerepel Charles Messier 18. századi híres katalógusában. Mivel a galaxis síkjára rálátunk, a hosszú expozíciójú felvételek gyakran olyanok, mintha a mélységet is lehetne érzékelni. Ezen a kis távcsővel rögzített felvételen ezt az érzést tovább erősítik az óriás körül látható, de természetesen messzebb lévő galaxisok. A legnagyobbak látszó mérete körülbelül tizede az NGC 7331 látszó átmérőjének, így nagyjából tízszer messzebb vannak. Az, hogy ugyanabban az irányban látszanak, pusztán a véletlen műve. (Tony Hallas)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-21
A kompozit kép a 23,5 millió fényév távolságban található, mintegy 60 ezer fényév átmérőjű, M106 jelű aktív galaxist mutatja az elektromágneses spektrum különböző tartományaiban, a rádiótól a röntgenig. A spirálgalaxisok esetében tipikus porsávok, fényes és fiatal csillaghalmazok, csillagkeletkezési területek jelölik ki a spirálkarokat, amelyek a még fényesebb magban futnak össze. A rádió- (bíbor) és a röntgentartományban (kék) azonban az is látható, hogy két anomális ág is kiemelkedik az M106 központi vidékéből: nagy energiájú kifúvások juttattnak anyagot a galaktikus korongba. A kifúvásokat valószínűleg a központi nagy tömegű fekete lyukba hulló anyag által felszabadított energia hajtja. (X-ray – NASA / CXC / Caltech / P. Ogle et al., Optical – NASA/STScI, IR – NASA/JPL-Caltech, Radio – NSF/NRAO/VLA)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-22
Az M27 katalógusjelű Súlyzó-köd az egyik legfényesebb planetáris köd az égbolton, a Vulpecula csillagképben, távolsága körülbelül ezer fényév. A képet a hidrogén és az oxigén vonalára centrált szűrőkön keresztül rögzített felvételekből állították össze. Élete vége felé Napunk is hasonlóan kinéző anyagfelhőt fog ledobni magáról. (Bill Snyder (Bill Snyder Photography))
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-23
2014. december elején, az Amerikai Egyesült Államok “világűrbe való visszatérésének” első jeleként sikeresen startolt, majd vissza is tért az Orion-űrhajó. A modult egy United Launch Aliance Delta IV rakéta emelte magasba a floridai Cape Canaveral űrközpontból. Az ember nélküli űrrepülés során az Orion 5800 kilométerre jutott a Földtől, ami 15-ször nagyobb távolság, mint amilyen magasan a Nemzetközi Űrállomás kering. Az Orion tulajdonképpen minden más, emberes űrutazáshoz tervezett eszköznél messzebb jutott a Földtől az Apolló-küldetések óta. A modul a felbocsátás után 4,5 óra múlva ért földet, pontosabban vizet, miután a légkörben 32 ezer km/h sebességre gyorsult és közel 4 ezer fokra melegedett. (NASA, Bill Ingalls)
20141222-az-ev-legszebb-csillagaszati-kepei-24
A Mars, az Antares, a Hold és a Szaturnusz is láthatók a Balaton feletti égen ezen a szeptember végén készített csodálatos hangulatú felvételen. (Ladányi Tamás (TWAN))

Forrás: NASA APOD Archive

Hozzászólás

hozzászólás