Bánfalvy Zoltán, Budapest, Hármashatár-hegy.
A hidegfront okozta megkönnyebbülés után kellemes simogató időben indultunk a Hármashatár-hegyre augusztus 7-én. Az idő azért nem volt tökéletes, az egész napos borús égboltból azért pont a keleti horizontra jutott még egy felhősáv – bár nem volt túl széles, de azért elég ahhoz, hogy zavarjon.
Amikor felértünk, már jó pár észlelő tartózkodott a Guckler Károly kilátón és kicsivel alatta, egy alkalmas „észlelőplaccon”. Jó páran fittyet hányva a meredek kaptatónak és a gravitációnak, Dobson-állványt vagy akár az ABC minden betűjét felvonultató EQX mechanikát, fotóállványt és Newton, lencsés vagy MC távcsöveiket cipelték fel. Minden tiszteletem nekik!
Én, a lustább fajta, csak egy binokulárral vágtam neki a hegyoldalnak. Pár perces kellemes séta után elfoglaltuk helyünket a kilátón, és tekintetünk a keleti horizontot pásztázta. Reménykedtünk, hogy az a kellemetlen felhősáv vagy feloszlik, vagy marad a helyén, és a felkelő Hold hamar felülemelkedik rajta.
Így is lett. Valaki hamar észrevette a kelő telihold fényét a felhők között, és „ott a Hold!” felkiáltással mindenki tudomására is hozta. A hatalmas, narancssárga korong utat vágott magának a felhők között, és lassan kiemelkedett. A távcsövekben és binokulárban is jól látszott a beharapott alsó és a légkör okozta hullámzó perem. Ahogy egyre magasabbra hágott égi lámpásunk, beköszöntött a legnagyobb fogyatkozás is. Meglepő volt, hogy a Föld árnyékának széle nem volt annyira éles, mint vártam. A félárnyék nem tette egyértelművé a határokat, és így, amikor Mizser Attila házi feladatot adott nekünk, vagyis, hogy mérjünk kontaktusokat, számomra kihívásnak tűnt a feladat.
Közben több észlelő is érkezett a kilátóhoz, akik érdeklődéssel nézték a felállított távcsöveket, binokulárokat. Nagyon szívesen néztek bele és hallgatták a magyarázatokat az eseményről. Talán a legjobb észlelőtávcső egy Vixen-refraktor volt binokulár-benézővel, Bánfalvy Zoltán tagtársunk jóvoltából. Ezt a távcsövet használtam a kontaktusok mérésére is.
Az első feladat az volt, hogy mérjük meg azt, hogy mikor halad át a Föld árnyéka a Tycho-kráteren. Ennek időpontja 18:44:10 UT-nak adódott. A második feladat annak megmérése volt, hogy mikor lép ki a Hold a teljes árnyékból. Ez volt a legnehezebb, mert átvonuló felhők zavarták meg az észlelést. 19:21:41 UT értéket állapítottunk meg, ami pár perccel eltér az előrejelzéstől. A felhők jöttek-mentek, de azért az utolsó kontaktus is megmérettetett, az időpont lejegyzésre került. A Hold teljesen visszanyerte szokásos kövér alakját, én pedig kezdtem megfagyni a 40 fokos kánikula után érkező 15 fokos hegyi levegőn. Még egy utolsó, elismerő pillantást vetettem a számomra szinte tökéletes horizontra, a Skorpió csillagkép fehér hollónak számító csillagaira, majd összepakoltunk. Már teljes sötétségben botorkáltunk le a kilátóról.
Hazafelé menet a kövér Hold végig ott mosolygott ránk.
Szöveg: Török Tünde
