Múlt hónapban is nagyon aktív volt központi csillagunk

A július első felében látható nagy napfoltcsoport újabb kitöréseket, sőt egy koronakitörést is produkált. Központi csillagunk tehát a naptevékenység minimuma felé közeledve is produkál nagyobb kitöréseket.

2240

Mint arról beszámoltunk, a Nap felénk forduló oldalán egy nagy napfoltcsoport fejlődött ki rövid idő alatt és látványos kitörést, egy M1.3 nagyságú flert is produkált július 9-én. Mindez az AR12665 hivatalos elnevezésű (röviden AR2665) aktív terület, amely 2017. július 6-tól került át a napkorong Földről is megfigyelhető oldalára, és kevesebb, mint 36 óra alatt fejlődött igen látványos napfoltcsoporttá.

Az alábbi animáció július 6-a és 9-e között mutatja a nagy napfoltcsoport kifejlődését a NASA SDO (Solar Dynamics Observatory) látható fénytartományban készült felvételei alapján.

Három nap a Napon az SDO-szonda képei alapján (kép: NASA SDO HMI).

Az AR2665 nagy napfoltcsoport egy újabb nagy napkitörést produkált július 14-én 02:09 világidőkor (UT), de ezúttal a július 9-hez képest egy annál nagyobb energiájú, M2-osztályú flert. A napkitöréseket az 1 és 8 angström hullámhosszak között a röntgentartományban kibocsátott energia szerinti osztályokba sorolják: nagyság szerint növekvő sorrendben B, C, M és X betűkkel jelölik meg azokat. Az M2-es erősségű július 14-i napkitörés energiája a maximumban 10-5 és 10-4 Wm-2 közötti tartományba esett. Az alábbi kép az AR2665 napfoltcsoport helyzetét mutatja a NASA SDO napmegfigyelő szondája HMI (Helioseismic and Magnetic Imager) műszerével a látható fény tartományában a kitörés idején.

A NASA SDO napmegfigyelő űrszondája HMI műszerével a látható fénytartományban 2017. július 14-én készített felvétele mutatja, hogy hol látszott a napkorongon a napkitörés idején az AR2665 napfoltcsoport (kép: NASA SDO HMI).

Igen látványos a július 14-i napkitörés az SDO-szondája AIA (Atmospheric Imaging Assembly) műszerének lenti képén, amely a röntgentartományban mutatja a Napot.

Az SDO AIA műszerével a 94, 193 és 335 angströmös röntgentartományokban készült felvételek kombinált képe (forrás: NASA SDO AIA).

A július 14-i napkitöréssel egy koronakitörés (CME) is együtt járt, amit a NASA SOHO (SOlar and Heliospheric Observatory) LASCO (Large Angle and Spectrometric Coronograph) C3 nagy látómezejű koronográfjával sikerült megfigyelni:

A SOHO napmegfigyelő szonda LASCO C3 koronográfjának animációján jól látható a napkitöréssel kapcsolatos koronakitörés (kép: NASA SOHO LASCO C3).

A július 14-i M2 nagyságú napkitörést mintegy két órán keresztül megerősödött röntgensugárzás és nagyenergiájú protonok árama kísérte, amelyek ionizálták a Föld felső légkörét. Mindennek hatása volt a rövidhullámú rádiózásra, amit a Csendes-óceán és az Antarktisz térségében tapasztaltak. A koronakitörés felhője július 16-án érte el a a Föld körzetét, és G1 illetve G2, vagyis kis és közepes erősségű geomágneses viharokat és megerősödött sarkifény-aktivitást okozott. A sarki fényt Új-Zélandon, valamint az Egyesült Államok Washington, Minnesota és Wyoming államaiban is jól lehetett látni.

A Nap AR2665 aktív területe ezután sem nyugodott meg, és a Nap túlsó oldalán egy hatalmas, X nagyságú kitörést produkált 2017. július 23-án 05:30 UT-kor. Az X-osztályú napkitörések a röntgenbe eső 1-8 angströmös tartományban legalább 10-4 Wm-2 energiát produkálnak a maximumban.  A kitörés a NASA STEREO-A, a földpályán a Föld előtt haladó, “A” jelű szonda felvételén látható.

A STEREO-A SECCHI/EUVI műszere által a távoli ultraibolya tartományban 2017. július 23. 05:30 UT-kor készült felvételen az X-osztályú napkitörés a kép bal szélén látható (forrás: NASA STEREO program EUVI).

A július 23-i napkitörést szintén hatalmas koronakitörés is kísérte, amiről a SOHO LASCO C3 koronográfjával készült lenyűgöző animáció:

Óriás koronakitörés 2017. július 23-án (kép: NASA SOHO LASCO C3).

Amennyiben ez a napkitörés és a koronakitörés a Föld felé eső napkorongon történt volna, akkor erős geomágneses viharok jelentkeztek volna egy nappal a kitörés után. Szerencsére a kitörések a Földdel átellenes oldalon következtek be, mágneses viharok helyett mindössze kellemes borzongást okozva a Föld sorsa iránt aggódók körében.

Mindazonáltal láthatjuk, hogy Napunk tevékenysége a minimum felé közeledve sem nyugszik és időnként nagy foltokat, foltcsoportokat és kitöréseket is észlelhetünk.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás