Hazánkból igen ritka vendégnek számítanak a nyári éjszakákon elő-előforduló világító felhők. Ilyen jelenséget sikerült megörökíteni július 14-én hajnalban a piszkés-tetői csillagvizsgálóból.Pápics Péter, Piszkéstető
Napnyugta után vagy napkelte előtt fél-másfél órával, amikor a sötétedő égbolton előbukkannak a fényesebb bolygók és csillagok, nyugati irányban a horizont felett időnként kékes, ezüstös színű, esetleg narancsos vagy arany szegélyű, feltűnően fénylő felhők tűnnek fel. Erősen elütnek a többi felhőtől, melyek ekkor már csak sötét foltokként vetülnek az égboltra.
Ezek a szokatlanul nagy légköri magasságban, mintegy 80 km-en lévő, nagy kiterjedésű felhők igen ritkásan elhelyezkedő jégtűkből állnak. Ezek a jégkristályok még akkor is visszaverik a Nap fényét, amikor az már mélyen a horizont alatt van, és amikor a szokványos felhők (amelyek maximális magassága 30 km lehet) már régen elsötétültek.
A világító felhők leggyakrabban az 50–60 fokos földrajzi szélességek között tűnnek fel, tehát hazánktól kissé északabbra. De nemcsak térben, hanem időben is jól kimutathatóan sűrűsödnek, ugyanis főleg a május és szeptember közötti időszakban figyelhetőek meg nagyobb gyakorisággal.
A hét csillagászati képe Canon EOS 300D fényképezőgéppel készült, 30 s expozíciós idővel, f/3,5-ös fényerővel, ISO 200 érzékenységgel. A kép bal szélén a piszkés-tetői 1 m-es teleszkóp épületének részlete látható.