Ott kiderül, hogy Galileitől függetlenül a német Simon Marius is végzett 1610-ben hasonló megfigyeléseket. Kepler 1610. augusztus 30-án kezdte meg a holdak megfigyelését. Őt még ugyanazon év novemberében követte a francia Nicolas Peiresc, de még őt is megelőzte október 17-én az angol Thomas Harriot. Christhoper Scheiner jezsuita tudós és szerzetes 1610. november 28-án és 1611. márciusában végzett jupiterhold-megfigyeléseket. A korántsem teljes felsorolás arra utal, hogy a távcső használata rohamosan terjedt 1610-et követően egész Európában.
A négy legnagyobb jupiterhold 1614. márciusában kapta az azóta is közismert neveket (Io, Europa, Ganymedes, Callisto) Houzeau ugyanakkor felsorol néhány más elnevezés próbálkozást is, így pl. a palermói J. B. Hodierne szerint a négy hold neve: Principhaius, Victripharus, Cosmipharaus és Ferdinandipharus. Közismert a Medici csillagok elnevezés is.
Néhány XVII. századi csillagász Galilein kívül is magáénak vallotta a Jupiter holdak felfedezésének elsőbbségét, habár sokan közülük csak mint a Jupiterrel egyirányba eső halvány csillagokként említették az égitesteket. Érdekes, hogy Francesco Fontana (Nápoly) öt ilyen kísérőről tesz említést. De még ennél is meglepőbb, hogy Schyrlacus de Rheita 1643-ban kiadott könyvében Galilei négy holdján kívül még öt másikról is beszél.
Houzeau már említett könyvében érdekes módon nem történik arról említés, hogy Scheiner 1612-ben, március és április hónapokban ismét megfigyelte a holdakat. Pedig ez a tény más forrásokban jól dokumentált adat, ezért érdekes, hogy a könyv nem említi.
Amint azt a jelen írás alapját képező tanulmányában Joseph Ashbrook a Sky and Telescope 1971. decemberi számában írja, Scheiner (1575-1650) maga jól ismert személyiség a csillagászattörténetben. Főként a Galileivel folytatott vitája miatt, amelyet a napfoltok természetét illetően folytatott a nagy tudóssal. Rosa Ursina című munkájában több mint 2000 napfoltmegfigyelésről számol be 1611 és 1625 között. A másik ok, ami miatt neve ismert a rajznagyító és másoló gép (pantograph) feltalálása, amit a mai napig is használnak a mérnökök és műszakiak. Scheiner matematika és héber tanár volt az Ingolstadt Egyetemen (Bavaria).
Jupiterhold-megfigyeléseiről az alábbiakat érdemes megjegyezni: 1612. április 14-én Scheiner levelet írt Augsburgba Mark Welsernek, amelyben beszámolt 9 napon át végzett jupiterhold-megfigyeléseiről. A megfigyelések 1612. március 29. és április 8. közé estek. Valamennyi észlelésről rajzott készített. „Észleléseimet a legnagyobb gondossággal végeztem – írja -, az égbolt rendkívül tiszta volt, és különböző kitűnő távcsöveket alkalmaztam; – főként azt kedveltem, amellyel legjobban megfigyelhetők voltak a Jupiter csillagok.”
Távcsövei adatait nem ismerjük, de valószínűleg hasonlóak voltak ahhoz, illetve azokhoz, amelyekkel Galilei végezte a megfigyeléseit. V. Ronchi szerint ez egy kettős konvex objektív volt kb. 3 cm nyílással, és mintegy 66-70 cm fókusztávolsággal. Scheiner 1612. március 29-én készült rajzán a Jupiter két holdja látszik. A következő éjszaka készült rajzon már négy hold szerepel. Ugyanakkor egy ötödik is látszik a rajzon mintegy 8 ívmásodpercre nyugatra és 6 percre délre a bolygótól. A szóban forgó égitest egy nagyon fényes és nagy, a négy nagy Jupiter holdhoz hasonló égitest lehetett. Az égitest 1612. március 12, április 3, 5, 6, 7 és 8-án is megörökítést nyert Scheiner vázlatain. Ám az objektum egyre halványabbnak tűnt, mígnem az utolsó napokon már csak nagy nehézséggel volt észlelhető még a legsötétebb éjszakán is. A Jupiterhez való relatív mozgása révén Scheiner nem állócsillagnak, hanem Jupiter-holdnak tekintette. Mind a mai napig kérdéses: vajon mi volt Scheiner objektuma?
Több mint 200 éven át senki sem tudott választ adni erre a kérdésre. 1878-ig feledésbe is merült a probléma. Ekkor azonban újra előtérbe került a Scheiner féle titokzatos objektum. Ebben az évben publikálta ugyanis újra F. A. T. Winnecke (1835-1897) német csillagász Scheiner említett levelét. Benne merült fel először, hogy Scheiner „Jupiter-csillaga” változó fényű csillag lehetett. Erre Scheiner még nem gondolhatott, mert abban az időben még csak alig néhány változó fényű csillagot fedeztek fel.
Scheiner megfigyelései idején a Jupiter a Leo csillagképben tartózkodott és Winnecke kiszámította, hogy a Jupiter és a Scheiner rajzán észlelt objektum konjunkcióban voltak április 7-én. A csillag ekkor 10 ívmásodpercre délre volt az óriás bolygótól. Figyelembe véve a Jupiter 1612. április 7-i koordinátáit Winnecke kiszámította, hogy az e pontban levő objektum (csillag) koordinátái: 9h 29m 21,2s és +15° 52,1′ voltak. (1855-ös koordináták.)
Ez egybeesik a BD+15°2083 jelű, 8,5 magnitúdós csillaggal. Ez utóbbi koordinátái: 9h 29m 21,4s — + 15°53,5, vagyis csaknem pontosan egybeestek Scheiner "Jupiter csillagának" koordinátáival. Ennek alapján Winnecke arra a következtetésre jutott, hogy a BD+15°2083 1612-ben fényességváltozáson esett át, és így a titok megfejtést nyert. Hagen szerint a fényváltozás 6 magnitúdó és 8 magnitúdó közötti értékű volt.
Egy másik lehetséges magyarázat Scheiner objektumára, hogy mégsem azonos Scheiner csillaga a BD+15°2028 jelű csillaggal, hanem valóban nóvaszerű változó volt igen nagy amplitúdóval. Ezt a feltevést egy a Scheiner objektumtól néhány ívmásodpercnyire levő halványkék színű csillag felfedezése alapozta meg, amely valószínűleg ugyancsak fényváltozó, és Scheiner "Jupiter-csillaga" is lehetett.
A Sky and Telescope nyomán
A Föld és Ég 1973/1. számában megjelent cikk másodközlése
