Immár több mint öt évszázada megfejthetetlen titokként áll a történészek, régészek és nyelvészek tábora előtt a híres, kör alakú romhalmaz, a Stonehenge, melynek angol nyelvű elnevezése függő követ jelent. Középpontjában egy magányos kőtömb foglal helyet. Tőle 31 méternyire két félkör alakú oszlopsor helyezkedik el. A belsőben magányos oszlopóriások – úgynevezett menhirek -, míg a külsőben hármas kövek (két kőoszlopon egy keresztbe fektetett harmadik) állnak. E két belső kört a „kék kövek" gyűrűje övezi, amelyeknek neve arra utal, hogy eső után égszínkéknek tűnnek. Ezt követően találjuk a „sarsenn" gyűrűt. Eredetileg kemény, szürke homokkövet érthetünk alatta. Ebben a gyűrűben állnak a Stonehenge legsúlyosabb darabjai. Némelyik 40-50 tonnás; tagjait tetőkövekkel kapcsolták össze építőik. A középponttól mintegy 100 méternyire 56 darab földbe vájt gödörből álló gyűrű, az úgynevezett Aubrey-kör zárja a gyűrűk rendszerét. Az építményhez egy közel három kilométer hosszú út csatlakozik, és az északkeleti irányban álló főbejárat mellett talán az egész Stonehenge legjelentősebbnek tűnő sziklaobeliszkjét találjuk, a Heel Stone – más néven Sarokkő – obeliszket.
A Stonehenge távlati képe
Ezt a különös építményt már a XII. században is Anglia „csodái” közé számították. Általánosan kialakult azonban a vélemény, hogy a Stonehenge az új kőkorszak végéről származó, mintegy 4000 esztendős múltra visszatekintő megalitikus emlék. A megalit („nagy kő") kultúra régészeti fogalom, és nyomai az egész földkerekségen fellelhetők Nyugat-Európától kezdve Indonéziáig.
A kőemlékek állításának a jelek szerint elsősorban vallási és társadalmi indítékai voltak. Számos kőemlék mellett találtak emberi csontleleteket is, ami arra utal, hogy helyenként temetkezési helyül is szolgáltak. A bolíviai kőemlék középpontjában a napisten szobra is megtalálható, ami a vallási jelleg bizonyítéka.
Ezek után csakugyan meglepő a Salisbury-sík sziklatömbjeit a világ egyik legnagyobb planetáriumának mesterséges égboltjára vetítve viszontlátni. A találkozásnak azonban elgondolkodtató magyarázata van.
Ha feltételezzük ugyanis, hogy a Stonehenge a napimádás temploma volt, már akkor is szükségessé vált bizonyos csillagászati alapismeretek alkalmazása az építés során. Úgy tájolták, hogy a nyári napforduló felkelő napjának sugarai egy időben fussanak végig a középponton álló sziklatömbön és a főbejárat melletti sarokkövön. Norman Lockyer neves csillagász vetette fel elsőként ezt a gondolatot a század elején.
{mosimage}
A fedett kőkor részlete
Mindez természetesen nem zárja ki, hogy a Stonehenge vallási célokat is szolgált, sőt: az ősi kultúrák életében bizonyos szertartások egyes csillagászati jelenségek bekövetkeztéhez voltak kötve. A Stonehenge esetében sem lehetett ez másképpen. Nem kétséges, hogy az esztendő meghatározott napjain ott szorongott a nép az ősi kőkörök szűk oszlopcsarnokai között, hogy tanúja lehessen, amint a felkelő Nap első sugarat végig suhannak a központban álló óriás sziklalapon és a sarokkövön a napfordulók vallási szempontból jelentős napjain.
