A Cassiopeia csillagképben feljegyzett égi objektumok száma az antik hagyománynak megfelelően tizenhárom volt. Caius Iulius Hyginus latin író a csillagok mítoszait feldolgozó közismert művében ugyancsak 13 égitestet írt le az etióp királyné csillagképében.[8] Így már az első pillanatra úgy látszott, hogy inkább egy új, azon a helyen a világ kezdete óta még soha meg nem figyelt objektumról van szó.[9] Azt viszont nehéz volt eleinte eldönteni, hogy ez egy új csillag stella nova, vagy pedig egy csóva nélküli üstökös, stella secunda lenne.[10] A korszak asztronómusai számára megdöbbentő tény volt, hogy az új csillagot nem lehetett semmilyen más korábbi objektummal azonosítani, s a legtöbb traktátusban szerepet kapott az idősebb Plinius természetrajzában idézett Hipparkhosz görög csillagász új csillaga, amelyik még nappali fénynél is ragyogott.[11] Szent Ágoston megjegyzése a Vénusz fényének megváltozásáról ugyancsak jó érvnek tűnt a változhatatlanság elve ellen. Itt Marcus Terentius Varro római író történeti munkájára utalt a hippói püspök.[12] A legtöbb megfigyelő szerint ennek az új csillagnak a helyzete nem változott az állócsillagokéhoz képest, s a korszak csillagászai nem tudták az égi jelenség parallaxisát megmérni.[13]
Külön problémát okozott a csillag elhalványodásának, majd 1574 tavaszán bekövetkezett eltűnésének tudományos és teológiai magyarázata is. A csillagászok igyekeztek a múltból példákat hozni egy-egy csillag kihunyására, s felidézték Ovidius régi történetet a Fiastyúk hetedik csillagáról, amelyik eltűnt Trója lerombolásakor,[14] s megemlítették, hogy a Sarkcsillaggal ugyanez megesett, mikor a törökök Konstantinápolyt ostromolták 1453-ban.[15] Brahe már 1573-ban publikálta megfigyeléseit, amelyben részletesen bebizonyította, hogy az új csillag nem lehet sem a Hold alatt, sem a bolygók szférájában, mert akkor könnyen észrevehető mozgást kellett volna mutatnia, viszont az első megfigyelései óta mozdulatlan volt.[16] Az antik asztronómiai hagyományon nyugvó középkori csillagászati ismereteket alaposan összezavarta az 1572-es szupernóva, hiszen az új csillag születése ellentmondott az arisztotelész-ptolemaioszi világképnek, amely szerint az állócsillagok szférája változatlan.[17] Sokan úgy gondolták, hogy Aquinói Szent Tamás fogalma az Isten mindenhatóságáról új értelmezést nyert az új csillag által, miszerint az égi objektum megjelenése nem természeti jelenség, hanem csoda lenne, s mint ilyen az isteni omnipotencia jele, hiszen egyedül a Mindenható képes felülírni a peripatetikus-skolasztikus kozmológia törvényeit.[18]
Hozzávetőlegesen ötven szerzőt ismerünk, akik valamilyen írásművet hagytak maguk után az 1572-es új csillagról.[19] Nagyon sok észlelési beszámoló maradt fenn levelezésekben, amelyek a bennük lévő tudománytörténeti adatokon túl bepillantást engednek a 16. század utolsó harmadának bonyolult és szövevényes tudós kapcsolataiba is. A levélírók között nemcsak neves és kevésbé ismert matematikusokat illetve csillagászokat találunk, hanem felbukkannak asztrológusok, teológusok és más laikus, ám az asztronómiához vonzódó közéleti személyek is. Általában nehéz ezekből a szövegekből pontosan elkülöníteni, hogy hol végződik az asztronómia, és hol kezdődik az asztrológia, gyakran összekeveredik a teológiai interpretáció a tudományos értelmezéssel. Az előkerült kéziratunk is jellegzetes keverékét adja a csillagászat és csillagjóslás, a tárgyalt korban egyáltalán nem szokatlan kettősségének. Ezért nem véletlen, hogy komoly érdeklődést és vitát váltott ki ez az új csillag, levelek áradata indult meg, s tartotta lázas izgalomban a tudós világot hónapokig. Erre jó példa III. Lajos Württemberg hercege és IV. Vilmos Hessen-Kassel őrgrófja közötti levelezés, amely a két unokafivér és a velük kapcsolatban álló asztronómusok között zajlott 1572–1573 telén.[20] A vita résztvevői között ott találjuk Kaspar Peucer wittenbergi tanárt is, kinek tevékenysége pontosan beleilleszthető Philipp Melanchthon keresztyén asztrológiájának gondolatvilágába: a csillagászat Isten jobb megértését szolgálja, s a hit ösztönzőleg hat a minél pontosabb megfigyelésekre.[21] Közismert volt eddig is, hogy Peucer, az európai hírű matematikus és orvos csillagászati és teológiai szempontból is foglalkozott az új csillaggal, ám eddig csak leveleit és kéziratban maradt epigrammáját ismerhette a szakirodalom.[22] A kézirat szerzője ismeretlen, ám úgy tűnik, hogy Peucer, s Esrom Rüdinger wittenbergi professzor tanítványa lehetett.[23] A tartalom alapján feltételezhetjük, hogy a szöveg 1572. december 7-e után készülhetett, mert a készítője részletesen megemlít egy ádvent második vasárnapján elmondott ünnepi prédikációt, amelyet Friedrich Widebram evangélikus lelkész tartott a wittenbergi vártemplomban.[24] Az egyetemista jelen időben szól a Vénusz fényességéhez hasonlítható szupernóváról, s az új csillag december közepétől fokozatosan elhalványult, majd 1574. március 15-én eltűnt a megfigyelők szeme elől, tehát a szöveg már ádvent harmadik vasárnapja, 1572. december 15-e előtt készen állt.[25]
Dudith András humanista püspök, kinek az 1577-es üstökösről írt értekezése nagy sikert aratott egész Európában, szintén több levelében foglalkozott az 1572-es új csillaggal, bár a jelenséget nem figyelte meg Krakkóban, nem tudni miért.[26] Első levelét ebben a témában Johann Krafft wittenbergi tanárhoz írta. Beszámolt arról, hogy ezt az új csillagot eddig nem tudta észlelni, s ha üstökös lenne, akkor már régen kihunyt volna az égen. Kitért a szupernóvához kapcsolódó hiedelmekre is, amely szerint ez az új csillag Krisztus utolsó eljövetelét jelentené, de ezt minden tudományfelfogással ellentétesnek gondolta.[27] Éppen egyik barátja, az 1572-es új csillagról monográfiát író Tadeáš Hájek [28] hatására fordult szembe a hagyományos arisztotelészi világképpel. 1573 tavaszán levélben kért tőle magyarázatot, hogy mi lehet ez az új csillag, nehogy félreértelmezze. Nem tartotta üstökösnek, mivel mozdulatlan volt, hiányzott a csóvája, s vörösen izzott, míg a kométák halványabb fényt bocsátanak ki magukból.[29] Türelmetlenül várta Hájek monográfiáját a szupernóváról, s erre kész volt pénzt is áldozni.[30] Arisztotelésztől való elfordulásában közrejátszhatott egy másik személy is, Wenceslav Raphanus cseh orvos és költő, akihez 1581-ben írott levelében Dudith már leszögezte: Arisztotelész és követői tévúton járnak. Mind a két égi jelenség, a szupernóva és az 1577-es üstökös is a Hold fölött tűnt fel, így szembeáll a supralunaris világ változatlanságának teóriájával. Ahogyan Dudith fogalmazott:
„s bizony ez a két jelenség – az a csodás csillag, ami nyolc évvel ezelőtt jelent meg nekünk, a Cassiopeiában volt – úgy keletkezett, amilyet a világ azelőtt sohasem látott és úgy is múlt el, vagy legalább is így tűnt el a szemünk elől.”[31]
Mivel a magyar történeti forrásokban csak elszórva találhatók az 1572-es szupernóváról rövid híradások, így a kéziratunk újabb adalékkal szolgál a német és a magyar asztronómiai és asztrológiai műveltség kutatásához.[32] A néhány soros beszámolókon kívül egy terjedelmesebb, ám magyar nyelvű kiadványban olvashatunk még az új csillagról. Ebben a kötetben nemcsak a címlapon ígért 1577-es nagy riadalmat keltett üstökösről számolt be az álnéven író szerző, hanem régebbi égi jelenségekről is, így például a Cassiopeiában feltűnt szupernóváról.[33] Wilhelm Misocacus megjegyezte, hogy nem volt üstöke, mint általában a kométáknak. Gdanski származású révén II. Zsigmond Ágost lengyel király 1572-es halálához kapcsolta a szupernóva feltűnését, amely a jövendölések szerint királyoknak a pusztulását idézte elő.[34] A politikai manipulációkat tükröző 16–17. századi források a legváltozatosabb képet mutatják a mai olvasóknak. Megtalálható közöttük születés, halál, koronázás és gyilkosság egyaránt. Tehát a történet szerkesztői valóban megtörtént eseményekhez rendelték a vélt vagy csakugyan észlelt csillagászati illetve légköri jelenségeket. Ez történt a krónikaírók ügyeskedése révén például IX. Károly francia király halálakor, a Szent Bertalan éji mészárláskor,[35] vagy Valois Henrik lengyel királlyá koronázásakor is.[36] Ismerjük még Matthias Miles, 17. századi szász krónikaíró beszámolóját arról, hogy néhány asztronómus új csillagot figyelt meg a Cassiopeia csillagképben. Az új csillagot addig senki sem látta és kilenc hónapon keresztül ragyogott az égen hatalmas fénnyel.[37] Viszont nemcsak az új csillagról, hanem egy másik, ezúttal egy légköri jelenségről, haloról is találunk beszámolót Milesnél, ami ugyanebben az évben, szeptember 23-án következett volna be. A leírása szerint egy nagy csodajel tűnt fel Erdély felett. Holdtöltekor egy négyszögletes keresztet lehetett látni ebben a jelben, s a kereszt sarkai pedig vörösek voltak.[38] Milesen kívül még három rövid erdélyi híradást ismerünk az új csillagról egy krónikából, egy kalendáriumból és egy politikai feljegyzésből.[39]
A 17. században nyomtatott lőcsei kalendárium adata különösen érdekes, mert nyilván az előző századi forrásra mehet vissza, amely így könnyen lehetne az egyik első európai észlelés.[40] Ezt erősítené meg Szepsi Laczkó Máté református történetíró, aki három nappal későbbre teszi a csillag feltűnését. Szepsi kiegészítette történeti feljegyzését Báthory Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem születésével, ami viszont 7-8 hónappal előzte meg a szupernóva feltűnését.[41] Azonban mind a két forrás II. Rudolf koronázásához köti az égi jelenséget, ami óvatosságra inthet bennünket. A középkori gondolkodásból származó történelemmagyarázat egyik régi toposza, hogy a félelmet keltő, megdöbbentő, vagy örömteli és megmagyarázhatatlan eseményeket gyakran előzi meg, vagy erősíti meg utólag egy isteni égi jel.[42] Elég csak Julius Caesar[43] vagy Hunyadi János halálakor megjelent üstökösökre,[44] vagy Báthory Zsigmond 1595-ös hadjáratakor feltűnt rejtélyes csillagra gondolnunk.[45] Évtizedekkel a történések után könnyedén összemosódhatott a szokatlan égi jelenség egy-egy nevezetes történelmi eseménnyel. Ez történhetett Melanchthon és Peucer által kiadott Carion-krónikához csatolt 16. század végén megjelent kronológiával.[46] Az egymástól térben távol eső történeti események: az egyháztörténetnél feltüntetett új csillag megjelenése és a magyar történelem jeles fordulatai közé sorolt Rudolf-koronázása a könyvben közölt táblázatban egymás mellé kerültek. A magyar kalendáriumok majd a későbbi szövegek szerkesztői egymástól függő történeti mozzanatnak állították be a csillagászati jelenséget és a közjogi aktust.[47] Három 17. századi forrás említett meg 1572. szeptemberében csillagászati és légköri jelenséget, ebből csak Miles szólt mind a kettőről. A másik két forrásunk, a lőcsei kalendárium és Szepsi Laczkó krónikája politikai eseményekhez, II. Rudolf koronázásához és Báthory Zsigmond születéséhez kötötték tévesen az új csillag megjelenését. Miles viszont csak a halot datálta, a szupernóva feltűnését nem. Nem szabad azt elfelejtenünk ugyanis, hogy a szupernóva fénye 1572. október végét megelőzően még nagyon gyenge lehetett, s szinte kizártnak tűnik, hogy ezt Európában észlelhették volna.[48] Bár vannak arra adatok, hogy az objektumot állítólag október elején is látták volna,[49] de ezt már a 16. században megcáfolta Jerónimo Muñoz spanyol matematikus, aki szerint az új csillag nem tűnhetett fel november 2-a előtt.[50] Viszont Brahe megemlítette Astronomiae instauratae progymnasmatum című művében, hogy Németországban, a csillagászok észlelését megelőzően laikus emberek már megfigyelték volna az új csillagot.[51] Hájek viszont nem pillantotta meg Szenteste előtt, noha ismert volt előtte, hogy november elejétől már megfigyelték az objektumot, s beszámol arról, hogy egyesek szerint már körülbelül október közepétől is észlelték ezt az új csillagot.[52]
Mivel ezek az adatok másodlagos közlésűek, vagy nem szakemberektől származnak, könnyen lehet, hogy egy-egy légköri jelenség (halo, parhelia) vagy különleges fénytörést láthattak az emberek októberben, amelyet később a november elejétől valóban megfigyelt új csillaggal azonosítottak. A 17. századi magyar forrásokban aztán valahogyan összekeveredett a kronológia, s benne a csodajelek és a politikai események.[53] Természetesen nem mindenki gondolta azt, hogy ezek az égi újdonságok valamiképpen befolyásolják az emberek sorsát. Ritka vélemény mégis a korszakban Dudith Andrásé, aki szerint:
„akár a földön, akár az égen valami szokatlan és teljesen új formájú csodajel mutatkoznék, amilyent előzőleg még soha egyetlen halandó sem látott, és amely minden értelmi képességünket felülmúlná, az emberek még abból sem tudnának jósolni semmit, sem jót, sem rosszat, legfeljebb véletlenül és vaktában.”[54]
* Itt mondok köszönetet Barsi Jánosnak, Bartha Lajosnak, Font Zsuzsának, Monok Istvánnak, Ötvös Péternek és Zsoldos Endrének, akik önzetlenül, hasznos tanácsokkal és kritikákkal láttak el munkám során. Első változata elhangzott a III. Csillagászattöréneti Konferencián, Tata, 2005. augusztus 26. – Nyomtatásban megjelent: Az 1572-es szupernóva magyar forrásai. In: Ötvös Péter Festschrift. Összeállította Font Zsuzsa, Keserű Gizella. Szeged, 2006. 47–57.
[1] A kézirat szövegolvasata és magyar fordítása megjelent magyarázó jegyzetekkel Barsi János–Farkas Gábor Farkas: Egy ismeretlen kézirat az 1572-es szupernóváról. Magyar Könyvszemle, 121. (2005) 435–442.
[2] Az 1572-es szupernóva művelődés- és tudománytörténeti jelentőségéről Thorndike, Lynn: A Historical of Magic and Experimental Science. New York, 1941. Vol. VI. 67–98. – Weichenan, Michael: «Ergo perit coelum…» Die Supernova des Jahres 1572 und die Überwindung der aristotelischen Kosmologie. Stuttgart, 2004. – Gingerich, Owen: Tycho Brahe and the Nova of 1572. In 1604–2004: Supernovae as Cosmological Lighthouses. /ASP Conference Series Vol. 342./ Edited by M. Turatto, S. Benetti, L. Zampieri, and W. Shea. San Francisco, 2005. 3–12.
[3] A szupernóva mai elnevezés. Az első ezer évben kínai csillagászok két szupernóvát figyeltek meg 185-ben és 393-ban, ám más források ezt nem erősítették meg. Sokkal többet tudunk az 1006-os szupernóváról, amiről kínai, japán, arab és kettő európai észlelés maradt fenn évkönyvekben, köszönhetően annak, hogy három évig szabad szemmel volt látható. A Rák-ködöt létrehozó 1054-es és a másik, 1181-es szupernóváról főleg távol-keleti források számoltak be. 1572-ben fényessége miatt a Vénuszhoz hasonlították a kortársak a valójában haldokló csillag fellobbanását, amely sokáig a nappali égen is megfigyelhető volt. A sort a nevezetes Kepler-féle 1604-es szupernóva zárja, amelynek mérési és tudománytörténeti eredményeit két évvel később jelentette meg a prágai asztronómus. Történetükről a legátfogóbb tanulmány Green, D.A.–Stephenson, F.R.: The Historical Supernovae. In Supernovae and Gamma-Ray Bursters. Ed. Kurt W. Weiler. Springer Verlag, 2003. 7–19. – Rövid összefoglaló Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Bp., 1998. 188–190.
[4] Természetesen sokféle elmélet létezik a modern tudományos gondolkodás kezdetéről. Kuhn, S. Thomas: The Copernican Revolution: Planetary Astronomy int he Development of Western Thought. Cambridge, 1957. 103–265. – Hooykaas, Reijer: The Rise of Modern Science: When ad Why? British Journal for the History of Science 20. (1987) 453–473. – Westman, S. Robert: Two Cultures or One? A Second Look at Kuhn’s The Copernican Revolution. Isis 85. (1994) 79–115. – Székely László: A kopernikuszi fordulat és a kopernikuszi fordulat nyomán kialakuló új fizikai világkép Magyarországon. In A honi Kopernikusz-recepciótól a magyar Nobel-díjakig. Szerkesztette Palló Gábor. Bp., 2004. 23–58.
[5] Westman, S. Robert: The Astronomer’s Role in the Sixteenth Century: A Preliminary Study. History of Science 18. (1980) 105–147. – Duhem, Pierre: A jelenségek megőrzése. Értekezés a fizikaelmélet fogalmáról Platontól Galileiig. Budapest, 2005. 143–197.
[6] Dreyer, John L. Emil: Tycho Brahe. A Picture of Scientific Life and Work in the Sixteenth Century. Edinburgh, 1890. 38–69. – Thoren, E. Victor: The Lord of Uraniborg. A Biography of Tycho Brahe. Cambridge, 1990. 40–73.
[7] Dreyer, J.L.E.: Tychonis Brahe Dani scripta astronomica. Tomus I–III. Hauniae, 1913–1916. T. I. 16. „Omnibus enim Philosophis constat, et res ipsa non obscure declarat, in aetherea coelestis mundi regione, nullam fieri alterationem generationis vel corruptionis: sed coelum et quae in eo continentur aetherea corpora, non augeri, non imminui, non variari aut numero, aut magnitudine, aut lumine, aut quauis alia ratione: sed semper idem, sibique in omnibus simile, nullis terentibus annis permanere.” Az idézett szöveg Simonyi Károly fordítása l. Simonyi 1998. 188.
[8] Hyginus, Caius Iulius: De mundi et sphere ac utriusque partium declaratione, cum planetis et variis signis historiatis. Venetiis: per Melchiorem Sessa, 1512. C4r „Huius in capite stella ostenditur una. In utroque humero una. In mamilla dextra clara una. In lumbis magna una. In sinistro femore duas. In genu una. In pede ipsius dextro una. In quadrato quo sella deformatur una. In utrisque singulae claris caeteris lucentes. Haec igitur est omnino stellarum XIII.”
[9] Holinshed, Raphael: Chronicles of England, Scotland and Ireland. Edited by Henry Ellis. Vol. I–VI. New York, 1965. Vol. IV. 320. „Therefore it is supposed that the signification therof is directed purposelie and speciallie to some matter, not naturall, but celestiall, or rather supercelestiall, so strange, as from the beginning of the world neuer was the like.”
[10] Methuen, Charlotte: This Comet or New Star – Theology and the Interpretation of the Nova of 1572. Perspectives on Science, 1997. vol. 5. 499–514. – Zsoldos Endre: Nagyszombat és a csillagok. Publications of the Astronomy Department of the Eötvös University 15. (2005). 1-17.
[11] Plinius Secundus, Caius: Historiae mundi libri XXXVII. Lib.II. Cap. XXVI. 11. „Idem Hipparchus nunquam satis laudatus, ut quo nemo magis approbaverit cognationem cum homine siderum, animasque nostras partem esse coeli, novam stellam et aliam in aevo suo genitam deprehendit: eiusque motu, qua die fulsit, ad dubitationem est adductus, an’ ne hoc saepius fieret, moverenturque et eae quas putamus affixas.”
[12] Augustinus, Aurelius: De civitate dei Lib. 21. Cap. VIII. „Est in Marci Varronis libris, quorum inscriptio est, De gente populi Romani, quod eiusdem verbis, quibus ibi legitur, et hic ponam: In coelo, inquit, mirabile exstitit portentum: nam in stella Veneris nobilissima (…) ut mutaret colorem, magnitudinem, figuram, cursum: quod factum ita neque antea, nec postea sit.”
[13] A parallaxis segítségével az objektumok Földhöz viszonyított távolsága viszonylag pontosan meghatározható. Parallaxis a Föld két pontjából a megfigyelt égitest középpontjába húzott egyenesek által bezárt szög. Egy égitest esetében beszélhetünk éves vagy trigonometrikus parallaxisról, arról a szögről, amely alatt a Nap-Föld középtávolság merőleges rálátás esetén látszik. S a Föld tengely körüli forgásának következménye a napi parallaxis, mivel a megfigyelő helyzetének minden változása parallaktikus változást okoz. Simonyi 1998. 187.
[14] Ovidius Naso, Publius: Fasti IV. 179–180. „Sive, quod Electra Trojae; spectare / Non tulit, ante oculos opposuitque manum.”
[15] Hellman, C. Doris: Maurolyco’s „Lost” Essay on the New Star of 1572. Isis 51. (1960) 330. „Illud quoque in mentem venit, quod post captivitatem Constantinopolis stella polaris, quam transmontanam vocant, ut vulgo ferebatur, splendorem amisit, et post Troianum incendium una de Pleiadum numero, quae stellae in Tauri constellatione sunt, Electra scilicet obscuravit, et sicut Hyginus refert, in Arcticum circulum maesta secessit, ne videret Dardani filii sui successorum interitum.”
[16] Dreyer 1913. T. I. 16. „Anno praecedente [1572] Mense Novembri, die eiusdem undecimo, vesperi post Solis occasum, cum meo more sidera coelo sereno contemplarer, novam quandam et inusitatam, praeque aliis admodum conspicuam, iuxta capitis verticem, animadverti fulgere Stellam: cumque mihi, qui inde fere a pueritia, omnia coeli sidera perfecte (non enim magna huic scientiae inest difficultas) cognita haberem, satis evindenter constaret, nullam in eo coeli loco unquam antea extitisse, vel minimam, nedum tam conspicuae claritatis stellam: in tantam rei istius admirationem sum adductus, ut de fide, propriis oculis adhibenda, dubitare, non puduerit. Cum vero et ab aliis loco monstrato conspici posse animadvertissem, stellam revera illic apparere, nullum mihi amplius movebatur dubium.”
[17] Ross, David: Arisztotelész. Bp., 1996. 86–148. – Grant, Edward: Planets, Stars, and Orbs. The Medieval Cosmos, 1200–1687. Cambridge, 1996. 189–219.
[18] Courtenay, J. William: The Dialectic of Divine Omnipotence. In Convenant ad Causality in Medieval Thought. Studies in Philosophy, Theology ad Economic Practice. London, 1984. IV. 1–37. – Oakley, Francis: The Absolute and Ordained Power of God and King in Sixteenth- ad Seventeenth Century Theology. Journal of the History of Ideas 59. (1998) 437–461. – Uö: The Absolute and Ordained Power of God and King in the Sixteenth and Seventeenth Centuries: Philosophy, Science, Politics, and Law. Journal of the History of Ideas 59. (1998) 669–690.
[19] Hellman, C. Doris: The New Star of 1572: its Place in the History of Astronomy. In Actes du IXe Congrès International d’Histoire des Sciences. Barcelona, 1959. 482–487.
[20] Methuen 1997. 499–514.
[21] A csillagászat és asztrológia világosan elkülönült Peucer rendszerében. Peucer, Kaspar: Elementa doctrinae de circulis coelestibus et primo motu. Vitebergae: excudebat Iohannes Crato, 1569. 16–17. „Est autem astronomia scientia de syderum motibus, motuumque, certis et perpetuis vicibus ac legibus, ordine, serieque, seu positu, magnitudine, distantia a terra (…) Astrologia pars est physicae, quae stellarum coelique vires, qualitates, actiones, significationes et effectus, quos motu suo stellae, lumine et occulta virtute, in natura elementali cient atque efficiunt, investigat et patefacit.”
[22] Zwischen Katheder, Thron und Kerker: Leben und Werk des Humanisten Caspar Peucer 1525–1602. Katalog der Ausstellung im Stadtmuseum Bautzen 25. September bis 31. Dezember 2002. Hrsg. Koch, Uwe. Bautzen, 2002. 50–55.
[23] Melanchthon wittenbergi köréről bővebben Westman, S. Robert: The Melanchthon Circle, Rheticus, and the Wittenberg Interpretation of the Copernican Theory. Isis 66. (1975) 178–181. – Brosseder, Claudia: Im Bann der Sterne. Caspar Peucer, Philipp Melanchthon und andere Wittenberger Astrologen. Berlin, 2004. 11–25.
[24] Barsi–Farkas 2005. 438–442.
[25] Baade, Walter: B Cassiopeiae as a Supernova of Type I. Astrophysical Journal 102. (1945) 309–317. – Szentpétery Imre: A kronológia kézikönyve. S.a.r. Gazda István. Bp., 1985. 163.
[26] Costil, Pierre: André Dudith humaniste hongrois 1533-1589. Sa vie, son oeuvre et ses manuscrits grecs. Paris, 1935. 352-358.
[27] Dudithius, Andreas: Epistulae. Pars I–VI. Editae curantibus Lecho Szczucki et Tiburtio Szepessy. Bp., 1992–2002. P. II. 392–394. „Novam illam lucem ego nondum videre potui, neque puto novi quidquam conspectum esse; aut certe iam exstinctus est, si quis ante hos menses cometes arsit, ut ex Italia scribitur. Fuit hic … astrologus quidam, qui ex hoc φαινομένω Moscum regem designabat; in quem certe multorum studia fervent. (…) Quidam studiosus ex Germania me salutavit, ait passim novam illam lucem in Germania observatam esse ac residere uno loco in Cassiopeae umero sinistro, neque quoquam se commovere; novam autem esse, neque ullis saeculis antea visam. Portendere aiunt extremum diem; ego nihil habeo quod dicam, cum haec principiis omnium artium adversari videantur.”
[28] Hagecius, Thaddaeus: Dialexis de novae et prius incognitae stellae. Francofurti ad Moenum: [s.typ.], 1574.
[29] Dudithius P. II. 395. „Obsecro te, quid istud novi luminis est, quod in Cassiopea conspicitur? Dic mihi sententiam tuam, ego ne cogitare quidem possum quid sibi haec velint. Non existimo cometen esse, ut ex Gallia scributur. Nam uno loco fixum est nec caudam trahit nec minuitur a tanto tempore (sic enim mihi dicitur, nam ego nondum vidi) et rutilat; cometae, ut scis, lumen spargunt obscurius.”
[30] Dudithius P. II. 552. „Tuam de nova stella doctissimam lucubrationem avide expecto. Cuperem eam typis subici et in lucem venire. Id si facere constituisti, tum tua tum nostra causa, laudo consilium. Sin etiam habes aliquas rationes quamobrem id nunc facere supersedeas, rogo te ne mihi eius lectionem invideas. In tanta studiosorum multitudine et amanuensium copia non deerit qui describat modo velis. Ego diligenter et libenter scribae mercedem reponam, quantamcumque voles, pro hoc labore.”
[31] Scholtz, Lorenz: Epistolae medicinales. Francofurti Ad Moenum: Wechelus, Marnius et Aubrius, 1598. 35. coll. „De Cometa quam multa, Aristotelis autoritatem secuti blateramus passim, et tamen his diebus didici ex proximo, et qui hunc antecessit, et Aristotelem et qui eum sequuntur, longe a scopo aberasse. Supra lunam fuit uterque, prior ille proprio motu ab occidente in orientem, hic contra signorum successionem, ab oriente in occidentem ferebatur. Si ex fumosis exhalationibus procreantur, quomodo illae lunam superant, et coelos penetrant? Si supra lunam generantur, quomodo verum illud erit, nihil ibi oriri, nihil interire? Omnia esse aeterna? Et tamen haec duo φαινόμενα, et sidus illud mirificum, quod ante hos octo annos ostensum nobis ad Cassiopeam fuit, et orta fuerunt, cum antea nullis unquam seculis visa fuissent, et interierunt, aut certe ex oculis nostris aliquo sublata sunt.”
[32] Bartha Lajos: Hol látták először a Tycho-féle szupernóvát? Föld és Ég 18. (1983) 373–375. – Zsoldos, Endre: The Beginnings of Variable Star Astronomy in Hungary. In The European Scientist Symposium on the Era and Work of Franz Xaver von Zach (1754–1832). Ed. Lajos G. Balázs, Peter Brosche, Hilmar W. Duerbeck and Endre Zsoldos. Frankfurt am Main, 2004. 132–155.
[33] Misocacus, Wilhelm [pseud.]: Prognosticon. Prognosticon, az wy cometa felöl valo iövendülés, mely ez el múlt 1577. esztendöbe Sz. András hauában tetzet meg iövendöltetöt Dantzkába az Vilhelmus Misocakus mester által, és dedicáltatot az felséges és hatalmas Istuán királynac, Lengyel ország kirallyánac. Colosuárat: Heltaj Gaspárne, 1578. Facsimiléjét kiadta Molnár József. Bp., 1976.
[34] Misocacus 1578. B4v „1572. Esztendöben Sigmond Lengyel Király halála után wy Czillag tetzéc meg nagy, Sz. András hauában, üsteke nem vala, soc fele szinbe változot, mert sárga szint, neha feyért, néha vereset mutatot. Az eghen kedig mely Czillagot Casseopeyánac neueznec annac szekibe lön maradása, ki az töb Czillagoknac iarasa szerént el nem nyugot, hanem azon helybe latzot meg mind addig à mig el nem veszet vgy mint hat holnapig. Effele Cometát Astrologusoc Rosanac hiyác mert keréc formáya, üsteke nélkül vagyon, Mellyböl Királyoknac, nagy Wraknac halalat és nagy változassokat iöuendülnec (…)”
[35] Camden, William: Annales rerum Anglicarum et Hibernicarum regnante Elizabetha. Amstelodami: apud Dan. Elzevir, 1677. 256–257. „Theodorus Beza ad stellam illam quae Christo nascenti praeluxit, et internecionem infantium sub Herode, ingeniose accommodavit, Carolumque IX Galliae regem qui se Parisiensis lanienae authorem fassus erat, ut timeret, hoc versiculo monuit. Tu vero Herodes sanguinolente, time. Nec vana quidem fide. Mense enim post stellae huius disparitionem quinto, ille sanguinis profluvio inter longos et graves dolores expiravit.”
[36] Dreyer 1916. T. III. 403. „[une étoile] qui fut le propre iour que le feu Roy Henry de Valois feist son entree en Cracouie, auquel iour precisément elle faillit, et la perdit-on de veuë en France.”
[37] Miles, Mathias: Siebenbürgischer Würg-Engel. Herman-Stadt: In Verlegung H. Andreae Fleischers, Gedruckt bey Stephano Jüngling, 1670. 138. „Auch haben etlige Astrologi einen newen Stern erfahren und observieret in Cassiopoeja, welchen sie vormahls nie gesehen war von einer trefligen groesse und sehr hell leuchtet in die 9 Monatt lang.”
[38] Miles 1670. 138. „Den 23. September wurd abermahl ein gross Wunderzeichen in Siebenbürgen gesehen: als der Mond voll war, hat man ein viereckigt Creutz durchaus klärlich darinnen gesehen, die Ecken am Creutz waren gantz roth, das übrige war gantz bleich anzuschawen.”
[39] Bielz, E. A.: Beitrag zur Geschichte merkwürdiger Naturbegebenheiten in Siebenbürgen. Hermannstadt, 1862. 18. „Visa est nova stella in Cassiopoea tam fulgida, ut ceteras obscurare et cum Lucifero certare putaretur.” – Uo. 18. „Im Anfang des November wurde ein neuer Stern am Himmel gesehen bis in das folgende 1574. Jahr.” – Uo. 70. „Ward ein neuer Stern am Firmament gesehen.”
[40] Uj és O Kalendariom E’ Christus Urunk születése után való 1671. Mellyet most-is Magyar és Erdély Országra, és egyéb szomszéd helyekre alkalmaztatott Neubarth Christoph Theologus és Astrologus. Lötsén: Brever Samuel által, 1671. E1r „2572.(!) II. Rudolphus magyar királlyá koronáztatik. Új csillag támad 25. Septemb.”
[41] Erdélyi Történelmi Adatok I-III. Szerkesztette Mikó Imre. Kolozsvártt, 1858. III. 21. „1572. II. Rudolphus magyar királlyá koronáztatik 25. 7-bris Pozsonyban. Somlyai Báthori Zsigmond e tájban született. 28. 7-bris új csillag láttatik.”
[42] Farkas Gábor Farkas: II. Lajos rejtélyes halála. Magyar Könyvszemle 116. (2000) 453–458.
[43] Suetonius Tranquillus, Caius: A caesaok élete. Fordította Kis Ferencné. Budapest, 1975. 53. „délután öt óra felé üstökös tűnt fel, és hét napig egyfolytában ragyogott az égen; általában azt tartották, hogy az égiek közé befogadott Caesar lelke az, és ezért ábrázolják őt azóta is csillaggal a feje fölött.”
[44] Thuróczy János: A magyarok krónikája. Fordította Horváth János. Bp., 1980. 395. „Az égboltozat magas csillagai is előre jelezték halálát, mert elhunyta előtt egy üstökös jelent meg a magas égen.” A kormányzó halálakor, 1456. augusztus 11-én a Halley-üstökös tűnt fel.
[45] Illésházy István följegyzései 1592–1603 és Hídvégi Mikó Ferenc históriája 1594–1613 Bíró Sámuel folytatásával. Közli Kazinczy Gábor. /MHHS VII./ Pest, 1863. 20. „Egy új csillag is láttatott vala az egen. Az erdélyi vajda, Báthory Zsigmond, ki igen iffju, 20 esztendős vala, praktikát indéta az moldvai és havaseli Mihály vajdával, és elhajlának az török császártul, és hajlának Rudolphus római császárhoz.” Nem csillagról, hanem légköri jelenségről, feltehetően parheliaról van szó a korabeli forrásokban.
[46] Funck, Johann: Chronologia. Witebergae: excudebat Matthaeus Welack, typis Iohannis Schwertelij, 1578. 170. f. „1572. X. Novemb. Mira prodigiosaque stella nova apparuit in sydere Cassiopeae, quae eodem in loco stetit immota continuos menses 15. donec paulatim attenuata corpore evanuit. (…) Succedit Stephanus Bathori. Rudolphus Archidux Austriae Imperatoris filius in Regem Ungariae Posonii creatur.”
[47] Jó példa erre Abraham Bucholzer német történész által összeállított kronológia. Bucholzer, Abraham: Index chronologicus, monstrans annorum seriem a mundo condito usque ad annum nati Christi 1616. Francofurti: Excudebat Nicolaus Hoffmannus, sumptibus Jonae Rhosae, 1616. 630. „Rudolphus primogenitus Max. II. Imp. Coronatur Rex Ungariae 25. Septemb. Mense Novembri conspeximus Stellam illam novam in sidere Cassiopeae, de qua multi multa scripserunt. Haec stella cum immota diutius anno constitisset, sub initium anni 74. prorsus evanuit.”
[48] Ruiz-Lapuente, Pilar: Tycho Brahe’s Supernova, Light from Centuries Past. Astrophysical Journal 612. (2004) 357–363. – Uö.: The Nova Stella and its Observers. In Astronomy as a Model for the Sciences in Early Modern Times. Ed. B. Fritscher and A. Kuehne. Augsburg, 2006. (megjelenés alatt) A tanulmány letölthető: http://arxiv.org/abs/astro-ph/0502399 – Ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg Bartha Lajos 1983-as tanulmányában és a 2005-ös konferencián tett hozzászólásában is.
[49] Dreyer 1915. T. II. 452. közli az új csillag észlelési listáját időrendben, kitér a bizonytalan dátumokra is. Elias Camerarius „In principio Octobris vesperi circa horam 10 prope Meridianum”; Annibale Raimondo „Circa principium Octobris”; Leonhard Thurneysser zum Thurn „Mense Octobri in Hispania a pastoribus”; Paulus Fabricius „Sub Octobris finem”; Cornelius Gemma „vel ante Octobris finem ferant etiam a vulgaribus observatum.”
[50] Dreyer 1915. T. II. 453. „Ait se certo cognoscere, quod 2 Novembris, anni 1572, haec stella nondum apparuerit, potissimum ex relatu pastorum, quodque ipse tum forte ostendens suis discipulis stellarum sedes et nomina, eam non animadverterit.”
[51] Dreyer 1915. T. II. 311. „Contigit etiam, ut homines imperiti, aurigae, tabellarii, nautae, similesque idiotae, in Germania atque alibi passim hanc stellam multo antea quam eruditi, vel ipsi, qui astronomiae studium profitentur, adverterent, atque aliis primum notificaret.”
[52] Hagecius 1574. 12. „(…) coepitque fulgere sub initium Nouembris anni 72., quamquam non desint qui illud circa medium Octobris se vidisse testentur: verum a me non prius quam ante solennem Natiuitatis D. ac Saluatoris nostri memoriam conspectum est.”
[53] Ehhez hasonló dolog történt Báthory Zsigmond 1595-ös őszi hadjárata idején észlelt légköri jelenséggel is. Farkas Gábor Farkas: Az 1595-ös rejtélyes csillag. Magyar Könyvszemle, 122. (2006) 162–200.
[54] Dudith András: Rövid kommentár az üstökösök jelentőségéről. In Janus Pannonius. Magyarországi humanisták. S.a.r. Klaniczay Tibor. Budapest, 1982. 1162–1163. Borzsák István és Mátrai László fordítása.
A 2006-os kiadású "Ötvös Péter Festschrift" című kötetben megjelent írás internetes változata
