A japán Oszakai Egyetem munkatársai 59 nagy holdkrátert megvizsgálva egy 800 millió évvel ezelőtt a Földet és Holdat ért jelentős kisbolygóbecsapódás-sorozat nyomaira bukkantak. A Kentaro Terada professzor által vezetett kutatócsoport a Japán Űrügynökség (JAXA) Hold körül keringő Kaguya űrszondájának felvételeit vizsgálva jutott erre az eredményre.
Mivel bolygónk eróziója, vulkanizmusa és lemeztektonikai aktivitása miatt a 600 millió évnél idősebb becsapódási kráterek nyomai mára teljesen eltörlődtek a Föld színéről, így az ennél korábbi események nyomait az eróziótól szinte teljesen mentes Hold felszínén kell keresnünk. A japán kutatócsoport a Hold ötvenkilenc, 20 km-nél nagyobb krátere körül vizsgálta a becsapódás során kivetett anyag visszahullása által létrehozott 0,1–1 km-es másodlagos kráterek sűrűségét. A célpontok egyike a látványos, 93 km átmérőjű és 3,8 km mély Copernicus-kráter. Ekörül 860 másodlagos kráter sűrűségét elemezve állapították meg a képződmény korát. A kutatók kimutatták, hogy az 59 vizsgált óriáskráter közül legalább 8, de akár 17 is közel egy időben keletkezhetett.
A kráterek méreteloszlását, valamint a kisbolygó-becsapódások valószínűség-eloszlását számításba véve, 800 millió évvel ezelőtt egy durván 100 km átmérőjű kisbolygó szétdarabolódásából származó, a dinoszauruszok 65 millió évvel ezelőtti kihalásáért felelőssé tett, Chicxulub-krátert létrehozó 10–15 km-es hírhedt égitestnél 30–60-szor nagyobb anyagmennyiség csapódott be a Föld–Hold rendszerben. Mindez a földtörténeti előidő, a proterozoikum vége felé, közvetlenül a jelentős környezeti és biológiai változásokat hozó kriogén időszak előtt következett be.
A kutatók górcső alá vették továbbá a mai kisbolygócsaládok élettartamát és pályaelemeit is, és megállapították, hogy a becsapódási hullámot nagy valószínűséggel a C-típusú, azaz nagyrészt szénből álló Eulalia kisbolygó szülőégitestjének feldarabolódása okozhatta. Az Eulalia több tekintetben hasonlít a szintén C-típusú, földközeli Ryugu kisbolygóra, amit a JAXA Hayabusa2 űrszondája alaposan megvizsgált, még mintát is vett belőle, amivel jelenleg úton van vissza a Földre.
A vizsgálat főbb megállapításai szerint a 800 millió éve széthullott aszteroidából jelentős mennyiségű meteorit csapódott a Naprendszer kőzetbolygóiba, valamint hullott bele a Napba; más darabok az Eulalia-kisbolygócsalád tagjaiként jelenleg is a fő kisbolygóövben találhatóak; míg néhány maradvány pályafejlődése miatt jelenleg földsúroló égitestként kering. A kutatók szerint ez az eseménysor jelentős mennyiségű foszfort juttathatott a Földre, ami a felszíni környezetre komoly hatást gyakorolt, míg a Holdat érő C-típusú meteorzápor illóanyagokat szállított égi kísérőnk felszínére.
„Kutatási eredményeink új nézőpontot adnak a Föld- és bolygótudományok számára, és számos kutatási területre gyakorolhatnak pozitív hatást” – zárja gondolatait Terada professzor.
Forrás: Phys.org