A d’Arrest-üstökös felfényesedése

1285

Az 1851 óta ismert 6P/d’Arrest-üstökös átlagosan 6,5 évente visszatér a Nap közelébe, így már számtalan napközelségének lehettünk tanúi. Az utóbbi évtizedekben általánossá vált, hogy a napközelpont elérése előtt szinte alig mutatja az aktivitás jeleit, a néhány km átmérőjű szilárd magból alig szabadulnak fel gázok és porszemek. Ám a napközelpont elérése környékén (ez idén augusztus 14-ére esett) hirtelen drámai fényesedésbe kezd. Nem volt ez másként az idén sem.

Az első híreket augusztus 19-én kaptuk Baranyi Zoltán amatőrtársunktól, majd pár órával később a Comet Mailing List nevű nemzetközi levelezőlistán spanyol amatőrök is jelezték a hirtelen felfényesedést. Kecskeméti észlelőnk a teljes holdfogyatkozás kínálta sötét égboltot kihasználva augusztus 16-án észlelte az üstökös legfényesebb, központi vidékét, majd a Hold elvonultával augusztus 18-án is készített számos kontrollfelvételt. A 9 cm-es refraktorral és Philips SPC900-as webkamerával felvett képeket összeadva a csillagokhoz képest elmozduló üstökös egy diffúz vonallá torzul, ám így is szembetűnő, hogy a két nap alatt milyen sokat fényesedett!

 Baranyi Zoltán augusztus 16-ai (bal oldali panelek) és 18-ai (jobb oldali panelek) felvételét összehasonlítva jól látható az üstökös diffúz nyomának kifényesedése. Az alsó képeken a csillagok mellett található számok azok fényességét jelölik.

Az üstökösök legfényesebb központi vidékét központi magnak is szokták hívni, de ez az elnevezés megtévesztő, itt nem a valódi szilárd magról van szó. A maximum néhány km-es test az üstökös több 10 millió km-es távolságából sokkal halványabb lenne. A helyesebben optikai centrumnak nevezhető rész a kóma legfényesebb néhány 100, néhány 1000 km-es tartománya, ahol a valódi magból kiszabaduló anyag a legsűrűbb.

Juan Antonio Henriquez augusztus 18-ai felvétele tisztán mutatja a magból előtörő és legyező alakban szétterűlő anyagot.

A 6P/d’Arrest-üstököst Heinrich Ludwig d’Arrest fedezte fel Lipcséből 1851. június 28-án. Az kométa d’Arrest három felfedezése közül a középső, ám ez az egyetlen, amelyik rendszeresen visszajár. Mivel naptávolban pályája igen közel esik a Jupiter pályájához, az óriásbolygó gravitációs tere igen gyakran okoz pályaháborgásokat az üstökösnél. Az elmúlt 250 évben a napközelpont távolsága 1,035 CSE és 1,385 CSE között ingadozott, miközben a pályahajlás 6 fok és 20 fok közötti értékeket vett föl. Egy pályaváltozás eredménye volt az üstökös emlékezetes 1976-os
visszatérése, amikor a 0,151 CSE-s földközelség hatására 5 magnitúdóig
fényesedett. A fenti pályaelemek jelenlegi értékei 1,354 CSE és 19,51 fok, de egy 2050-ben bekövetkező jupiterközelség hatására a perihélium-távolság 1,41 CSE-re fog nőni, így a jövőben nem számíthatunk látványos visszatérésre.

Hozzászólás

hozzászólás