A Hold, Jupiter és a déli égbolt csillagképei Rio de Janeiroból nézve

1753

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) 2009. augusztus 3-14-e között Rio de Janeiroban rendezte meg háromévenként sorra kerülő nagy Közgyűlését, immáron a XXVII-et. Mint ismeretes a legutóbbi, 2006-os prágai közgyűlésén a Plútót átsorolták a törpebolygók közé, illetve őt és nagy méretű társait újabban plutoidáknak is nevezik. A Cerest is átminősítették, de ez a kis égitest addigi kisbolygóból törpebolygóvá lépett elő. A mostani közgyűlésen ilyen jellegű és horderejű kérdések nem kerültek napirendre, illetve ilyen döntések nem születtek, a konferencia csendesen folyt le. A napi program után esténként lehetőség volt a déli félteke égboltjával ismerkedni.

A télen is lüktető, élénk életet élő kivilágított világváros, Rio de Janeiro közelítőleg a déli szélesség 22,9 fok, nyugati hosszúság 43,2 fokánál fekszik, tehát a Baktérítő csaknem a zenitben megy át. Ennek következtében az Égi egyenlítő, illetve az ekliptika környéki égitestek is magasan, esetenként a zenit körül delelnek. Derült időben a nappali égen magasan járt a telőben lévő Hold, amit lencsevégre lehetett kapni. Az itt bemutatott nappali és esti felvételek egy kézben tartott Nikon D80 DSLR fényképezőgéppel készültek, amelyhez egy AF50 f/1,4D objektív volt feltéve. A Hold és a fényes nagybolygók láthatóságuk idején mindíg "kéznél vannak", megfigyelhetők, fotózhatók. A holdfázist illetően emlékeztetőül: első negyed 2009. július 28-án volt, holdtölte pedig augusztus 6-án következett be.


Az első negyed utáni telőben lévő Hold a délutáni nappali égen Rio de Janeiróban 2009. augusztus 2-án 19:30:57 UT-kor készült. A képen jobbra az égen egy helikopter is látszik (kép: a szerző felvétele).

Derült időben esténként a déli égbolttal való ismerkedést az esténként jól kivilágított világváros igen zavaró fényei közepette kellett megtenni. Ez az úgynevezett "városi csillagászat" vagy az amatőrcsillagászati szakirodalomban meghonosodott elnevezéssel "urban astronomy", amikor a nagyvárosokból vagy nagyon erősen mesterséges fényektől kivilágított helyekről kell megfigyeléseket végezni, illetve kísérletet tenni az észlelésre.


A Hold és Jupiter egy látómezőben fényképezve Rio de Janeiro városközpontjából 2009. augusztus 7-én 22:48:39 UT-kor. A földi déli féltekéről a Hold északi pólusa jobbra lefelé látszik (kép: a szerző felvétele).

Az esti órákban készült felvételek Rio de Janeiro városközpontjából készültek. Több felvételen előtérben látszik a Nossa Senhora de Candelária templom, valamint a Guanabara-öböl. Érdekességként megemlítjük, hogy 1502. január 1-jén az öbölbe érkező portugál hajósok egy folyó tölcsértorkolatának vélték ezt az öblöt és a vélt folyót "Január folyónak" nevezték el, innen a város neve, ami egy tévedés emlékét őrzi.


A fogyó Hold a felkelte után Rio de Janeiró városközpontjából fényképezve 2009. augusztus 8-án 23.08:35 UT-kor. Az előtérben a Nossa Senhora de Candelária templom kupolájának teteje látszik. A Hold fénye a Guanabara-öböl vízén tükröződik (kép: a szerző felvétele).

Nagyon feltűnő a Kentaur csillagképben az alfa Centauri (Toliman) és a tőle nem messze lévő béta Centauri is, amelyek már az esti szürkületben feltűnnek és utána fényesen ragyognak a déli félteke égboltján. A Centaur déli része és attól még délebbre a Dél Keresztje is látszik.


A Kentaur csillagkép déli része és a Dél Kereztje legfényesebb csillagai- a kézben tartott digitális fényképezőgéppel fotózva 2009. augusztus 8-án 21:16:10 UT-kot 1/20 másodperces expozícióval ISo 1600 érzékenységgel készült. A bal felső fényes csillag az alfa Centauri (Toliman) (kép: a szerző felvétele).

Nincs mindíg derült ég az Atlanti Óceánhoz közel, különösen az ottani téli reggeleken. Sokszor délelőtt kb. 11 óráig köd üli meg a partmenti vidéket és emiatt rossz az átlátszóság is. Most, augusztus a déli féltekén még az utolsó téli hónapnak felel meg, ami a Baktérítő alatt mintegy +25 C fokos déli kellemes hőmérsékletet jelent és sok napsütést.


A felhőkkel borított hajnali égbolt fényei Rio de Janairoban a Guanabara-öböl felett. Előtérben a Nossa Senhora de Candelrária templom látszik. A felvétel 2009. augusztus 3-án 09:16:34 UT-kor készült (kép: a szerző felvétele).

Kapcsolódó internetes oldalak:

 

Kulcsszavak: Föld, Hold, Jupiter, csillagképek, Kentaur csillagkép, Dél Keresztje csillagkép, IAU

Hozzászólás

hozzászólás