Vasárnap óta megjártam az interferometria rémísztően mély bugyrait, s ha
éppenséggel szakértőnek még mindig nem nevezném magamat, sok
mindent tanultam és végtelenül többet tudok, mint valaha is reméltem a
megfigyelő csillagászat eme technikájával kapcsolatban. (Ne feledjük,
bármely epszilonhoz található nulla, amivel epszilont elosztva végtelent
kapunk.) Bevallom őszintén, mindeddig rendkívül távol állt tőlem a terület,
s valószínűleg sok szakembert megmosolyogtatnék tudatlanságom
felvállalásával, de számomra nagyon homályos volt a módszer lényege és alkalmazása. Pedig
valójában pofonegyszerű az egész, hiszen mindössze az észlelt forrás
képének Fourier-komponenseit mérjük meg az interferométer különböző
ágaival, amiből sok bázisvonal esetén egészen jól rekonstruálni lehet a
valódi képet az égbolt síkjában – egyszerű, nem?
Mint említettem kettővel ezelőtt, ittlétem legidőigényesebb feladata az
adatok redukálása (volt). Örömmel jelentem, hogy 30 gigabájt adatot a mai
nappal "lezúztam" alig 20 megabájtra (egyből ezerötszázszoros csökkenés), s
jelenleg ezt a köztes adattömeget analizálom tovább megfelelő programokkal.
Utóbbiak futtatásával már közvetlenül a vizsgált csillagok fizikai
paramétereit jelző konkrét számadatokat kapok, amelyek összevethetők lesznek
fizikai megfontolásokkal, ezáltal pedig valódi asztrofizikai információk
nyerhetők ki. Ilyen adat pl. az interferogramokból körszimmetriát
feltételezve megkapható korongátmérő, ami mind a négy programcsillagra
immáron adott (kb. 6 mas, 4,00 mas, 2,88 mas, 1,90 mas, az első elég
pontatlan, durván 10%-os hibájú, utóbbi három 1-2-3%-os relatív hibákkal
terhelt). Távolságokat ismerve ebből valódi átmérő számítható, a
fényességből és átmérőből pedig hőmérséklet; a két paramétert
csillagfejlődési modellekkel összevetve a tömegekre kaphatunk becslést –
szóval a rendszerek szinte teljes leírása válik lehetővé. Egyik esetben már
foltmodellezésnél járunk, s egyértelmű, hogy szükség van kb. 10%-nyi fényt
tartalmazó foltra (és enyhe elliptikusságra), hogy rekonstruálni tudjuk a mérésekből származtatott
mennyiségeket. Konkrét objektumneveket nem a "nehogy ellopják a csillagomat"
félelemtől vezettetve nem írok, hanem pusztán jelzem, hogy minden eredmény
még legalább kétszeres ellenőrzést igényel, mielőtt bármiféle nyilvánosságot
mernék hozzájuk társítani.
Képünk illusztráció.
Csak ízelítőül mutatnék be egy "visibility" diagramot, ami az említett
Fourier-komponensek amplitúdó-eloszlását mutatja, pontokkal a mért
értékeket, vonalakkal pedig a különböző átmérőjú modellgörbéket ábrázolva,
köztük egy illesztett legjobb modellel. Nem azt mondom, hogy ez a világ
legizgalmasabb ábrája, de egyelőre hadd legyek büszke rá: életem első
interferogramjaiból készítettem.
{mosimage}
Jeges úton soha ne szaladjunk át! A hely, ahol majdnem ott maradtam.
Két napja, azaz kedd este pár óra alatt frissen hullott 15 centis hóban
caplattam haza, végig dombnak felfelé, honlappixelszínt nem tűrő ízes magyar és
szerb kifejezésekkel fényt csempészve a nagy amerikai éjszakába. Másnap
persze a hó nagy része elolvadt, aminek következtében adott helyeken alattomosan
csúszóssá vált a talaj a lábunk alatt. Ma reggel aztán nem sok választotta
el a hírportált az új főszerkesztőt kereső hirdetés megfogalmazásától:
ostoba fejjel átszaladtam a kétszer két sávos autóúton a túloldali
buszmegállóhoz. Persze az utolsó 30 cm-en kicsúszott a világ a lábam alól, s
elterülve vártam, hogy a 100 m-ről közeledő autó vajon megáll-e. 12 órával később már csak az esés miatt még mindig sajgó csuklóm emlékeztet a
mai nap egyetlen említésre méltó csillagászatmentes eseményére. Hát igen,
bárki tud végtelenül meggondolatlan módon viselkedni.
Ann Arbour, március 6. 23:00 EST
