Amikor megcsillan a napfény egy másik égitest taván…

617

A Cassini megfigyeléseit feldolgozó kutatók azóta várnak a felvillanásra, mióta az űrszonda elkezdte az óriásbolygó körüli keringését 2004-ben. Azonban a Titan hold északi féltekéje, amin sokkal több tó(meder) található, mint a délin, eddig téli sötétségbe burkolódzott. A Nap csak mostanában, a tavasz 2009. augusztusi beálltával kezdte el direktben megvilágítani az északi félgömb tavakkal tarkított felszínét. A tükröződés észlelését az is nehezítette, hogy a Titan ködös atmoszférája a legtöbb hullámhosszon blokkolja a napfényt. 2009. július 8-án azonban a Cassini-szonda vizuális és infravörös képalkotó spektrométerének végre sikerült megörökítenie a várt jelenséget. Bob Pappalardo (Jet Propulsion Laboratory, Pasadena), a Cassini projekt egyik kutatója szerint ez az egyetlen felvétel rengeteg mindent – vastag légkör, felszíni tavak – felfed a Titánról. A hold másvilági volta, idegensége mellett azonban mégis megkapóan mutatja hasonlóságát is anyabolygónkhoz, a Földhöz. A kép minden kétséget kizáróan a Cassini felvételeinek egyik reprezentánsa lesz.

Napfény tükröződik a Titán egyik tavának felszínén.
[NASA/JPL/University of Arizona/DLR]

Az óriásbolygó óriásholdja azért élvezi a bolygókutatók kitüntetett figyelmét, mert sok szempontból a Földhöz hasonlónak tekinthető. Már húsz éve azt sejtik, hogy a hold hideg felszínét folyékony szénhidrogénekből álló tengerek, de legalábbis tavak boríthatják, s ezzel bolygónkon kívül az egyedüli naprendszerbeli égitest lehet, melynek felszínén folyékony állapotú közeg van jelen. Bár a Cassini által küldött adatok óriási méretű tengereket nem jeleztek, az északi és déli pólus környékén elhelyezkedő nagy tavakra azért utaltak. A 2008-as infravörös megfigyelések például megerősítették, hogy a Titan déli féltekéjének legnagyobb tómedre (Ontario-tó, Ontario Lacus) folyékony közeggel van feltöltve. Az északi féltekén azonban, ahol a tómedrek ráadásul sokkal nagyobbak is, sokáig nem sikerült ilyennek a nyomára bukkanni.

A 2009. július 8-án rögzített nyers képet Katrin Stephan (German Aerospace Center, DLR, Berlin) dolgozta fel 2009. július 10-én, így ő pillanthatta meg elsőként a tükröződést. Elmondása szerint a látvány azonnal felkeltette érdeklődését, hiszen pontosan olyan képet látott maga előtt, amilyeneket a Föld körül keringő műholdakról, űrobszervatóriumokból készítenek, s melyek a bolygónk óceánjairól visszaverődő napfény csillogását mutatják. További alapos vizsgálatok voltak szükségesek azonban annak eldöntésére, hogy az űrszonda kamerája valóban a folyadékfelszín csillogását örökítette meg, s nem egy villámlást vagy vulkánkitörést. Ezért a University of Arizona (Tucson) kutatói olyan eljárásoknak vetették alá a felvételt, melyek eredményeként össze tudták hasonlítani a 2006 és 2008 közötti radar- és infravörös adatokkal. A villanás helyét a Kraken-tenger (Kraken Mare) nevű tó déli partvidékével azonosították. A tó területe körülbelül 400 ezer négyzetkilométer, nagyobb, mint a Föld legnagyobb tavának, a Kaszpi-tengernek a felszíne. A Kraken-tenger a Titan északi szélességének 71. foka és nyugati hosszúságának 337. foka körül terül el.

Ralf Jaumann (DLR) szerint a tükröződés megfigyelése azt is jelzi egyben, hogy egyrészt a Kraken-tenger partvonala az utóbbi három évben stabil volt, másrészt hogy a Titanon most is zajlanak olyan hidrológiai folyamatok, melyek a folyékony közeget – jelen esetben természetesen nem vizet, hanem metánt – a felszínre juttatják. Emlékeztet bennünket a Titan unikális voltára, de a folyékony közegek összetételtől független univerzális felszínformáló hatására is.

A felvételt 2009. december 18-án mutatták be az American Geophysical Union San Francisco-ban rendezett őszi ülésén.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás