Egymás felé tart a két legfényesebb bolygó

562

A december elsején bekövetkező
Jupiter – Vénusz – Hold együttállás
,
illetve ez utóbbi kettő okkultációja miatt (jövő hétfőn, a koraesti órákban a Hold elfedi a Vénuszt, miközben a Jupiter mindössze bő másfél fokra lesz látható tőlük) kiemelt figyelemmel követtem az elmúlt hetekben az
égitestek esti láthatóságát.

A történet kezdete
részemről Mindenszentek napjára tehető, amikor egy
családi összejövetel után lesétáltam
a Balaton partjára, és szinte földbe gyökerezett
a lábam a káprázatos égi színjátéktól;
az egész napos eső után ugyanis a nyugati látóhatár
kiderült, és az alkonyat színeire, mint két
ékkő, a háromnapos holdsarló és a tőle
öt foknyira ragyogó Vénusz tette fel a koronát.
Fényük halványan tükröződött a
békés tó felszínén. Fotózásra
nem készülvén, csak egy kis kompakt gép
volt nálam, de a látványt így is sikerült
megörökítenem (a bemutatott fotók nagyfelbontású változatát a képekre klikkentve tekinthetjük meg).

Egész napos fárasztó
értekezlet után araszolok három nappal később
a csúcsforgalomban; nehezen tudok kibékülni a
helyzettel – kár lenne szépíteni. De a pesti
rakpartra leérve a Budai Vár felett feltűnik a Jupiter
– Hold páros, így még a mai nap is értelmet
nyerhet egy szép képpel. Bár a fátyolfelhők
kissé rontják a képet, egy derültebb
pillanatot mégis lencsevégre kaptam. Nem vagyok ugyan a
kivilágított műemlékek híve, de el kell
ismernem, hogy fővárosunk e nevezetességeire –
számomra – esztétikusan irányulnak a díszfények,
a Világörökség részéhez
méltóan.

Míg november első napjaiban
csak égi kísérőnkkel alkottak szép
kettőst a bolygók, a hónap közepére már
egymáshoz is egyre közelebb kerültek; egy kerek
fakorona és épphogy közéjük fért…
A veszprémi Tűztoronnyal kellemes esti látképet
nyújtott a faágakon ücsörgő Jupiter és
Vénusz. Saját születésnapi partimról
szöktem el néhány percre a kép
kedvéért; de tehettem, hiszen ajándékba
csak derült eget kértem…

A másnap este kedvenc tavam
partján ereszkedett rám; a balatonfűzfői Marina
kikötőben hűvös, párás este fogadott vonuló
madarakkal, és a délutáni süllőzésből
hazatérő vitorlásokkal. Bolygóink tűhegynyi
fénye markánsan szúrta át a ködös
őszi levegőt; biztosan uralva a délnyugati horizontot.

Az egymás felé konvergáló
planétákhoz 18-án a lambda Sagittarii is
csatlakozott; a Vénusztól 24’-re olyan hatást
keltett, mintha Esthajnalcsillagunk holdja lenne. Fantasztikus,
hidegfront utáni kristálytiszta légkörben
készítettem róluk nagylátószögű
képet a látóhatárig folyó Tejút
égi háttere előtt. Az előtérben látható
fát autóm tompított fényszórójával
világítottam meg, miközben erőteljes bakonyi szél
fújta, illetve a képen mosta el a faleveleket.

A megfigyelés irányát
képző égitestek időközben rendületlenül
tartottak egymáshoz; a látvány lassanként
már „igazi” együttállásnak is
tekinthető. Az alkonyatban az előző napinál kissé
korábban készítettem felvételt, és
a változás „drámai”: a Vénusz holdja
átkerült a jobb oldalra és minden sokkal színesebb
lett. Az alkonypír vöröses színe még
látszik, az ég kékebb, a fa vörösesebb
lett (most kézi reflektort használtam a „derítéshez”)…
A legfontosabb viszont a közeledő tendencia, amellyel a ritka
decemberi elsejei jelenségre hangolódhatunk rá.

23-án a fejünk felett örvénylő front nem sok jóval kecsegtetett estére;
vonuló felhők váltakoztak sűrű hóeséssel, miközben Míra lányommal
megépítettük az év első hóemberét. Napnyugtára azonban fantasztikusan
kitisztult a légkör; később erősen szcintilláló csillagokkal és stabil fényű
bolygókkal. Ritka látvány, amikor a Sagittarius csillagai ragyognak a
veszprémi belváros felett!

Hozzászólás

hozzászólás