Ezernél is több kettőscsillag: újabb magyar felfedezések

392

Visszatekintve a csillagászat távcső- és műszerfejlesztési eredményekben igen gazdag elmúlt 2-300 évére és a számtalan, mára legendássá vált észlelőre, könnyen támadhat az az érzésünk, hogy a csillagászati megfigyelések hőskorában, az egyre komolyabb műszerek használatával már minden égi objektumot sikerült felfedezni és katalogizálni. Amatőr műszereink számára semmi újonnan felfedezni való nem akad, nem számítva természetesen az égbolt átmeneti jelenségeit, például egy-egy fényes üstökös látogatását vagy egy távoli galaxisban robbanó, viszonylag fényes szupernóvát. Azonban a mai automatizált, távvezérelhető, sok méteres óriástávcsövek és rendkívül érzékeny professzionális detektorok még ezen felfedezések esélyét is jelentősen leszorítják, ezért úgy vélhetjük, hogy amatőrök számára nincs esély a szakcsillagászok számára is érdekes objektumok, jelenségek felfedezésére.

Ez azonban nagy tévedés: a változócsillagok fénybecslése mellett a kettőscsillagok világa is számtalan érdekességet, sőt, felfedezni való újdonságokat is tartogathat a kellően elszánt észlelők számára.

Az ismert, katalógusokban szereplő kettőscsillagok száma több tízezerre tehető, melyek alapvetően optikai és fizikai kettősökre oszthatók. Optikai kettősök esetében a csillagok között nincs valódi kapcsolat, esetenként rendkívül eltérő távolságban is találhatók tőlünk, pusztán a véletlen folytán látszanak egy irányban, viszonylag közel egymáshoz. A fizikailag is összetartozó csillagok ellenben a valóságban is közel vannak egymáshoz. Távolságuktól és tömegüktől függően keringhetnek egymás körül, vagy közös sajátmozgású csillagok esetében keringés nélkül, közelítőleg egy irányban, azonos sebességgel haladnak a térben. Mivel a csillagok roppant távolságban vannak, és viszonylag lassan is mozognak, így az adott kettőscsillag valódi természetét felfedő, a tagok távolságában vagy egymáshoz képesti helyzetében bekövetkező változások csak évek-évtizedek alatt válnak megfigyelhetővé. A már katalógusba vett kettősök észlelése így roppant fontos feladat napjainkban is: a sok évtizedet átölelő adatsorok alapján lehetséges a csillagok egymás körüli keringésének felismerése, a pálya alakjának meghatározása, illetve a keringési periódus megállapítása. Tekintve az ismert kettőscsillagok óriási számát, ebben a munkában hatalmas feladat hárul az amatőrökre.

Berkó Ernő e munkája során alaposan rácáfolt a már teljesen és végérvényesen feltérképezett égboltra vonatkozó elképzeléseinkre. A már ismert kettősök pozíciószögének és távolságainak kimérése mellett Ernő felfedezései révén immár 1111 (!) új, eddig katalogizálatlan kettőscsillag került be az alapkatalógusnak tartott WDS-adatbázisba, melyek BKO névkód alatt találhatók meg. A rendkívüli és nemzetközi szinten is elismert teljesítményhez természetesen kitartó észlelőmunka vezetett. 2007 óta például a 35,5 cm-es Newton távcső és – a WDS-ben közreműködők közül egyetlen észlelőként – digitális tükörreflexes fényképezőgép segítségével mintegy 20 ezer egyedi felvétel elkészítésére volt szükség. A felvételek gondos elkészítése mellett további sok-sok munkaórát igényel azok feldolgozása, pontos kimérése, melyek eredményeképpen összesen 3400 kettőscsillagról született mintegy 36000 egyedi adat.

 

Berkó Ernő és 35,5 cm-es főműszere

A kettőscsillagok sokak számára talán nem túl látványos, de kétségkívül igen érdekes és a fentiek fényében felfedezések lehetőségét is felcsillantó világa mellett Ernő tevékenysége az amatőrcsillagászat más területein is jelentős. Közel 2600 meteor vizuális megfigyelése és pályájuk térképre rajzolása, majd kimérése után rendszeres fotografikus észlelésbe kezdett, melynek eredménye több száz meteornyom, illetve az ezekről kimért adatok. A későbbiekben a munka során használatba vett forgószektor révén a meteor sebessége vált meghatározhatóvá. Ernő ezt az egyszerű eszközt aszimmetrikus lapokkal dolgozóvá fejlesztette tovább, ami révén a hullócsillag haladási iránya is megállapítható lett. Az apokromatikus refraktorok és a korszerű CCD-technika hazánkban való megjelenésekor egy 10 cm-es távcső és a magyar fejlesztésű Ama-Kam CCD kamera segítségével készített számos felvételt mélyég objektumokról, köztük galaxisokról. Később a CCD-s megfigyelések a 35,5cm-es tükrös távcsővel folytatódtak. Mindeközben Ernő 1999. április 30-án az NGC 2841 galaxis CCD-fotózásakor már a távcső mellett felfedezte a galaxisban villanó szupernóvát. Sajnos az akkori lassú információáramlás miatt az SN1999by szupernóva független felfedezőjeként ismerték csak el, ez azonban mit sem von le munkája értékéből.

Az amatőrcsillagászat számos területére kiterjedő munkájának elismeréseképpen a 2002 BO ideiglenes jelöléssel ellátott, Sárneczky Krisztián és Heiner Zsuzsanna által felfedezett, 2-3 kilométer átmérőjű főövbeli kisbolygót (részben Ernő vezetéknevét határoló, az ideiglenes jelölésben is használt betűk miatt) a felfedezők javaslatára Berkó Ernőről nevezték el.

Több, róla elnevezett kisbolygót nem kívánhatunk Ernőnek. Azonban kívánhatunk neki sok sikert és kitartást a következő (több) ezer kettőscsillag felfedezéséhez, és hasonlóan számos felfedezést a téma iránt esetleg most még csak érdeklődő amatőrcsillagász barátainknak, akiknek észleléseit örömmel várja az MCSE Kettőscsillag Szakcsoportja!

Ajánlott olvasnivalók:

Hozzászólás

hozzászólás