Leszakadt darabok a Giacobini-üstökös körül

761

Szeptember 14-én mi is beszámoltunk a 112 éve elveszett Giacobini-üstökös megtalálásáról, melynek 16 visszatérése maradt észrevétlen. Sokunkban felvetődött a kérdés, hogy ez a viszonylag fényes üstökös miként maradhatott ilyen hosszú ideig észrevétlen. Egy lehetséges  magyarázat, hogy az 1896-ban és idén észlelt nagy fényesség valójában egy-egy kitörés eredménye, és alaphelyzetben az égitest sokkal, akár 4-6 magnitúdóval is halványabb. Tovább erősítette a kitörés-elméletet az, hogy néhány 1896-os megfigyelés egy leszakadt, másodlagos darabot említ az üstökös közelében. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az üstökösök váratlan kifényesedésének egyik fő oka, ha a magról kisebb darabok válnak le, esetleg teljesen szétesik. A napfényre kerülő friss anyag hevesen párolog, jelentősen megemelve az üstökös összfényességét. Vajon most is ez történt?

A válasz hamar érkezett, mivel a fényes telehold elvonulta után Douglas T. During és Kyle N. Hatchett a Cordell-Lorenz Obszervatórium 30 cm-es távcsövével két leszakadt darabot fedezett fel az üstökös közelében. Az egyiket szeptember 17-én, egy halványabbat pedig 19-én. Az első viszonylag közel, egy ívpercre látható a fő üstököstől, a másik viszont már 11-12 ívperce távolodott tőle. Fényességük durván század része a fő üstökösének, és 0,014, illetve 0,133 nappal lemaradva követik azt.

A felfedezők szeptember 22-ei felvétele. Bal oldalon látható a fő üstökös, tőle közvetlenül jobbra a közeli, fényesebb darab. A halványabb fragmentum a kép jobb szélén vonul a csillagok hosszú nyomai között.

 

Kinagyított kép a fő üstökösről és a közelebbi, B jelű magról.

Érdekes eredményeket hoztak a magok mozgásával kapcsolatos számítások. Zdenek Sekanina szerint a közelebbi 2006 második felében válhatott le a fő részről, mintegy 700 nappal a napközelség időpontja előtt, 4,8 CsE-s naptávolságban. A távolabbi viszont már az előző, 2002-es napközelséget megelőzően levált, valamikor 1998 végén. Ha feltételezéseink helytállóak, akkor a 205P/Giacobini-üstökösnek már 2002-ben is fényesnek kellett lennie, akkor azonban annyira kedvezőtlen helyzetben látszott, hogy nem volt esély a fölfedezésre. További érdekes kérdéseket vet fel, hogy vajon mitől szakadnak le ilyen nagy naptávolságban (az 1998-as esemény 5,5 CsE távolságban történt) kisebb darabok az üstökösökről, amikor elvben teljesen inaktívak és nyugodtak. A jelenség minden esetre nem egyedi, de a feltételezett okokról majd egy másik írásban számolunk be.

 

 Sánta Gábor szeptember 29-én készített felvételeket a 205P/Giacobini-üstökösről a Szegedi Csillagvizsgáló 40 cm-es távcsövével. A fő rész szépen látszik, de a leszakadt darabok közül a fényesebb is alig észrevehető. A 20 perces összegképen sem látszik egyértelmű centruma, inkább egy amorf, diffúz felhő. Ez a fragmentum teljes felbomlását, megsemmisülését jelzi.

Hozzászólás

hozzászólás