Az 1990-ben felbocsátott, s lassan küldetése végéhez közeledő Ulysses űrszonda speciális módon vizsgálja Napunkat. A bolygók pályája által – jó közelítéssel – meghatározott síkra merőlegesen keringve egyedülálló rálátása nyílik központi csillagunk poláris vidékeire, valamint a Napból folyamatosan kiáramló részecskezápor, az ún. napszél mozgására. Az Ulysses mérései rendkívül pontos képet adnak központi csillagunk mágneses terének hely- és időfüggő erősségéről, valamint a Napon tapasztalható aktivitási jelenségek (napfoltok, napkitörések, protuberanciák, stb.) és a mágneses térerősség változásai közötti kapcsolatról.
A szonda összegyűjtött mérési eredményei közül a legújabb, 2007-es adatsorok jelzik Napunk eddigi legalacsonyabb mágneses aktivitását. Maga a tény nem meglepő, mivel hónapok óta alig-alig figyelhetőek meg foltok a Nap felszínén, így a szakemberek már korábban megállapították, hogy jelenleg a központi csillagunk életében átlagosan kb. 11 évente bekövetkező, ugyanakkor kissé elhúzódó aktivitási minimum zajlik. Az Ulysses most konkrét számadatokkal is alátámasztotta az eddigi feltevéseket.
Az Ulysses három időszakból származó mérési eredménye a napszél átlagos intenzitásáról, a kép jobb szélén a 2007-es adatok. Alatta a napfolt-relatívszám változása látható (McComas és mtsai, GRL, 2008)
Az űreszköz tavaly harmadik alkalommal végezte el teljes feltérképező küldetését, mely során folyamatosan mérte a mágneses térerősséget, ill. a kiáramló napszél mennyiségét és sebességét a Nap teljes felszínén, az északi pólustól a déli pólus felé haladva. A 2007-es adatokat a korábbiakkal összehasonlítva a szakemberek 20%-os csökkenést mutattak ki a napszél nyomásában, valamint a részecskeáram mágneses terének radiális (látóirányú) térerősségkomponensének nagyságában; az űrszonda közvetlen környezetében mérhető mágneses térerősség 36%-kal bizonyult alacsonyabbnak az előző feltérképezés során mért értéknél.
A napszél gyengülése hatással van az egész Naprendszert átható – csillagunkból származó – mágneses tér, az ún. helioszféra felépítésére is. A Napból kiáramló részecskék és a csillagközi anyag kölcsönhatása egy bonyolult lökéshullámfront-rendszert hoztak létre. Ennek külső határa, az ún. heliopauza egyfajta mágneses védőpajzsként szolgál, mivel megakadályozza a csillagközi térből érkező, nagyenergiájú kozmikus részecskék nagy mennyiségű beáramlását a bolygórendszer belseje felé. A részecskeáram gyengülő intenzitása bizonyos idő után a heliopauza vékonyodásához vezethet, s ebben az esetben megnőne a kozmikus részecskék átjutási gyakorisága is.
A Naprendszer magnetoszférájának vázlatos felépítése (NASA)
Mivel a nagyenergiájú sugárzás növekvő intenzitása káros hatással lehet űrszondáink működésére, vagy az űrhajósok egészségére, ezért joggal remélhetjük, hogy Napunk aktivitási szintje nemsokára ismét növekvő tendenciát mutat majd.
Forrás: ESA News, 2008.09.23.
Kapcsolódó cikkünk:
Végéhez közeledik az Ulysses-küldetés
