Megérkezett Rióba a magyar olimpiai csapat

1368

2012. augusztus 6-án, a Rio de Janeiro planetáriumában megrendezett ünnepség keretében megnyitották a 6. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát.  Az eseményre idén 34 ország küldte el legjobbjait – köztük, immár másodszor hazánk is jelen van. A nemzetközi seregszemlét megelőző országos vetélkedőn kiválasztott legjobbjaink képviselik Magyarországot. A csapat összetétele: Bécsy Bence, Bókon András, Dálya Gergely, Galgóczi Gábor és Granát Roland. A csapat "vezetői", a verseny fordulóit a diákok számára előkészítő háttérmunkások: Dr. Hegedüs Tibor, a BKM Csillagvizsgáló Intézet igazgatója és Udvardi Imre, a kulini örökséget  gondozó Könyves Kálmán Gimnázium (Budapest) matematika-fizika tanára. Ők ketten a feladatok magyarításán kívül azok szakmai megvitatásán, esetleges korrigálásán munkálkodó IOAA munkabizottságban is aktívan részt kell vegyenek. Ezen felül az olimpia szokásrendszerének megfelelően a magyar diákok valamennyi feladatmegoldásának hiteles másolatát is megkapják később, és a nemzetközi pontozóbizottságot ellenőrizendő, maguk is végigpontozzák, és az ismertté vált hivatalos pontoktól történő jelentősebb eltéréseknél kiharcolhatnak korrekciókat. A vetélkedés során egyébként senki nem tudhatja, melyik diákja anyagát minősíti éppen, mert minden résztvevő csak egy véletlenszerűen kiadott kóddal azonosított.  Az egyéni összesített végeredmények szinte csak a legutolsó napon válnak majd ismertté. A csapat eredmények hamarabb, így azok végeredményéről módunk lesz hamarosan híreket adni.


A magyar csapat a Cukorsüveg-hegyen…


…és a megnyitón.

A verseny menete:

2012. augusztus 7-én (helyi időben délelőtt) megkapták a "csapatmunka" feladatokat, ezen 4 napon át dolgozhatnak, tetszőleges időben nekiülve a munkának. Ma, 8-án megkapták a 15 rövid-, és 2 bonyolult feladatból álló "Egyéni elméleti" feladatokat. Ezek kidolgozására 5 órájuk van, ellenőrzött körülmények között, csakis a központilag kiadott segédletek felhasználásával. Holnap kapják kézhez a bizottság által ma moderált, és nemzeti nyelvekre fordított "Észlelési" és "Adatfeldolgozási" fordulók anyagait. Ezekre a soron következő derült éjszakákon, ill. az adatfeldolgozás teljesítésére holnap kerül sor.

Mind a csapatvezetőkből, helyi szervezőkből és az egyéb "megfigyelőkből" álló IOAA bizottság tagjai – mind a diákok Rio de Janeirótól kb. 120 km-re, hegyek között fekvő kisvárosban, Vassaurasban vannak elszállásolva, de a két társaság teljesen elszeparálva egymástól, így semmilyen informális kapcsolat nincs a csapatvezetőknek a csapatukkal. A diákoktól minden telefont, elektronikus adatkapcsolati eszközt elvettek, azt biztonságos helyen őrzik – így a feladatmegoldások során sem az internetet sem más forrást nem tudnak igénybe venni. Minderre a szülőket is felkészítettük, így remélhetőleg senki nem nyugtalankodik amiatt, hogy semmit nem tud gyermekéről. A feladatmegoldások végeztével (feltehetőleg 11-én helyi időben délután) tudnak ismét mobiltelefonjaikhoz és internethez jutni. Addig is, minden nemzeti csapat mellet egy helyi "guide" segíti a mindennapi felmerülő problémák elrendezését, és a csapat tagjainak munkáját.

Az idő Brazília e területén kellemes, este ugyan jelentősen lehűl a levegő, de napközben kellemes, 25-26 fokig melegszik. Napfényes, száraz évszak ez, csak első nap kaptunk ízelítőt a trópusi esőkből. Az időeltolódás hazánktól az otthoni nyári időszámítás miatt 5 óra – nem pedig 4 (ezt sokan rendszeresen eltévesztik, de még a számítógépeink és mobiltelefonjaink sem tudnak megbírkózni ezzel a feladattal, kézileg kellett mindent átállítani, ami érdekes tapasztalat). A szervezők jól előkészítették a rendezvényt, bár áthat a különböző apróbb részleteken, hogy mégiscsak egy fejlődő országról van szó, még ha igen jelentős tempóban is fejlődik. A ma kapott hírek szerint pl. heteken belül aláírják az ESO-hoz (ez az európai nemzetek közös csillagászati kutatási szervezete) történő csatlakozást, amiről a magyar szakmai közösség csak álmodozhat… De talán az ilyen világ-rendezvényeken történő szerepléseink is hozzájárulhatnak majdan a csillagászati szakma átfogóbb társadalmi elismerésének elnyeréséhez, ami elvezetheti az ESO köreibe Magyarországot is.


Polak, Węgier, dwa bratanki…


Csodálatos az éjszakai égbolt! A Sagittarius – "fejjel lefelé".

A mellékelt néhány fotó képet ad a magyar küldöttség itteni napjairól.

 

Hozzászólás

hozzászólás