Jeles napot ünneplünk május 7-én: a Planetáriumok nemzetközi napját. Száz évvel ezelőtt, 1925. május 7-én nyílt meg az első, rendszeresen látogatható Zeiss-planetárium a müncheni Deutsches Museumban. Nem sokkal később, 1926. július 18-án pedig átadták a jénai csodát, az első igazi Zeiss-nagyplanetáriumot.
Az évtized végéig további hét nagyplanetárium létesült Németországban, egy pedig Ausztriában, Bécsben. A planetárium-lázból Budapest se akart kimaradni, a húszas évek végén komolyan tervezték egy Zeiss-planetárium létesítését, azonban a gazdasági válság miatt ez hamar lekerült a napirendről. A tervezett Természettudományi Múzeum egyik attrakciója is egy nagyplanetárium lett volna, de ez sem valósult meg. A II. világháború végén megrendelt Zeiss-vetítőberendezés elveszett a harci forgatagban – ez a planetárium a Városligetben épült volna meg. A nagyplanetárium ügye az 50-es, 60-as években is napirenden volt, azonban végül csak 1977-ben nyílt meg a Budapesti Planetárium, melynek kezdeti éveiben óriási volt az érdeklődés a technikai újdonság iránt. A lelkesedés valamelyest csökkent a következő évtizedekben, az intézmény kétségkívül egyre inkább lemaradt a világ nagyplanetáriumaitól, azonban az a sokmillió látogató aki a nyitvatartás 40 éve során akár csak egyszer is látta a mesterséges, ám meglepően élethű égboltot, az élményt soha nem felejti el. Erről nap mint nap meggyőződhetünk, amint a hozzánk forduló érdeklődők újra meg újra felteszik a kérdést: mi van a Planetáriummal?
A cikk címében szereplő kérdés rendkívül aktuális, de ezt a kérdést 1992. auguszus 14-i címlapján már feltette az Élet és Tudomány (a TIT hetilapja), ami azt mutatja, hogy a rendszerváltást követően az intézmény működtetése egyre nehezebb feladatot jelentett. A kérdés tehát már harminchárom évvel ezelőtt felmerült, és az elmúlt nyolc évben – a Planetárium 2017-es bezárása óta – újra és újra felmerül, egyre reménytelenebbül. És egyre halkabban. A választ mi se tudjuk, ami kevés információ megjelenik a sajtóban, az egyrészt édeskevés, másrészt úgy tűnik, hogy valójában senki nem tud biztosat a Budapesti Planetárium jövőjéről.
Pedig planetárium-ügyben sok minden megváltozott nálunk az utóbbi másfél évtizedben. Megjelentek az utazó planetáriumok, amelyek házhoz mennek, házhoz viszik programjaikat, jellemzően iskolákhoz, művelődési intézményekhez. Megjelent a digitális planetárium-technika, amely egészen más, sokkal dinamikusabb programokat tesz lehetővé, mint a hagyományos planetáriumok. Többnyire kupolafilmeket vetítenek, melyek pergőek, lekötik a figyelmet – ilyen világban élünk. Ragyogóan villózó mesterséges égboltjuk azonban meg se közelíti a „régimódi” planetáriumok egét – amint arra Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium vezetője is rámutatott a tavalyi országos planetárium-találkozón.
Már kezdjük elfelejteni, milyen volt a Budapesti Planetárium égboltja. A műsor kezdete előtt fokozatosan besötétedett a nézőtér, perceknek kellett eltelnie, hogy elkezdjük érzékelni a halvány csillagokat, majd a Tejutat, amely meglepően hitelesen nézett ki, ahhoz képest, hogy milyen régi volt a planetárium technikája. De attól függetlenül is! Sokféle planetárium-eget láttam, de számomra a Zeiss-planetárium égboltja az igazi.
Reménykedjünk, hátha csoda történik a Népligetben, és ismét felgyúlnak a mesterséges csillagok a vetítőfelületen, a hangszórókban pedig felhangzik az előadó hangja: „Köszöntjük vendégeinket! Ismét megnyílt a budapesti csoda!”
(A Meteor 2025/5. számának vezércikke)
