Kezdjük ott, hogy szerdán délután indultunk el, majd csütörtök estére érkeztünk a szállásra, így akár hamarabb is megírhattuk volna ezt a bejegyzést. Sajnos a vendéglátóinknál van csak – vezetékes – internet, ezért nem került sor előbb rá.
A felszállás után első úticélunk München volt, de előtte a budapesti metrón már találkoztunk néhány afrikaival – megalapozva a hangulatot. Münchenből este 10-kor indult tovább a gépünk – egy nagy Airbus 330-as – Johannesburgba. A 10 órás kimerítő repülőút során találkoztunk – 2011-es görög utunkat követően – ismét a déli éggel. Kernya Jani a repülőgép kis kerek ablakán át előbb a bolygóegyüttállást, majd a nyári és őszi ég csillagképeit vette szemügyre 11 ezer méter magasságból. A kissé oldalára dőlt Sas, a sziporkázóan ragyogó Sagittarius csillagai már jelezték, hogy pár órán belül egy egészen másik világba fogunk belépni. A másik ablakból a magasan szálló Holló, mellette a Kentaur északabbi csillagai mutatkoztak. De a legnagyobb attrakció a holdkelte volt : kísérőnk teljes pompájában, csak egészen halványsárgára színeződve, vakító fénnyel bukkant fel a Földközi-tengerből a gép szárnya mellett.
A müncheni repülőtéren.
A johannesburgi repülőtér várója már igazi afrikai hangulatot sugall.
A repülőgépen – útban Johannesburgból Windhoekba.
Johannesburgban nagyon sok időnk volt, ezért csütörtök reggel és délelőtt körülnéztünk a reptéren, szemügyre vettük az afrikai emléktárgyakat árusító boltok kínálatát. A végére már kissé unalmassá vált várakozást követően kora délután szálltunk fel a windhoeki járatra. Fentről láttunk magunk alatt Afrikát, a nagy víztározókat, szeszélyesen kanyargó folyókat és a nyílegyenes utakat. Lassan ereszkedni kezdtünk, ekkor már teljes izgalomban volt mindenki. Zökkent a gép, megállt: itt vagyunk, végre, 14 év várakozás, az elmúlt hónapok előkészületei után!
Landolás előtt – kilátás a szavannára.
Ragyogó kék ég fogadott bennünket a főváros picike repterén, bent azonban kissé lehűtött minket a belépés nehézkessége, papírokat kellett kitölteni, majd lassú ellenőrzést követően csak bő fél órával a landolás után mozoghattunk szabadon. A váróban Adele Cranz, vendéglátónk várt bennünket, akit eddig csak e-maileken keresztül ismertünk. Pénzváltás után – amikor egy vastag köteg 100-as címletű namíbiai dollárt kaptunk – a dzsippel elindultunk a fővárosba vásárolni. Ott a Centaurus utcában lévő SPAR-ban feltöltöttük élelmiszer-készletünket, majd napnyugtakor célba vettük az Isabis farmot. Közben láttunk egy antilopot, egy ugrónyulat, egy páviánt és egy tarajos sült – igen, végre tényleg Afrikában vagyunk! (Már ha lett volna valakinek is kétsége.)
Úton a farmra.
Közben – valószínűtlenül gyorsan – besötétedett, és már 20 perccel napnyugta után láttuk a bolygóegyüttállást, majd szinte azonnal feltűnt az égen egy tágas kettős – az alfa és béta Centauri! Kernya Jani és én felváltva őrjöngtünk a látottakon, szegény Adele pedig furcsa pillantásokat vetett ránk, ahogy kicsavart nyakkal azonosítjuk – hangos örömkiáltásokkal nyugtáztuk az újabb és újabb csillagok feltűnését. Amikor már egészen besötétedett, megálltunk az út mellett és vetettünk egy pillantást az égre – ez volt az első igazi találkozásunk a déli éggel. Igaz, csak 2 percig tartott, de Lórándnak örök élménnyé vált, hisz otthon nem látta a Tejutat ilyen szépnek. A piliscsévi után szinte rászakadt az ég!
A szállásra érve elfoglaltunk a Red House-t, ami egy szép, egyszintes kis házikó, ami akár a Balatonnál is lehetne. Tágas belterében 3 szoba, konyha, nappali, afrikai hangulatú bútorok, a „tartozék” cicával, aki minden nap megjelenik pár órára…
A Red House.
Az első éjszakán azonnal kipakoltunk, ekkor kezdődtek a bajok. Nem volt akkumulátor, pedig megígérték Lórándnak, majd a távcső összeszerelésekor kiderült, hogy bajok lesznek az ellensúllyal. A legfőbb baj az volt, hogy nem volt! Ez nagyon fontos a fotózáskor, pontos kiegyensúlyozás nélkül nem lehet asztrofotókat készíteni. Azért nem hoztunk magunkkal elég ellensúlyt, mert úgy terveztünk, hogy a Canon gépem (BTC gép) fogja pótolni a hiányzó súlyt. De nem pótolta, és ráadásul el is fordult, így nem lehetett kiegyensúlyozni! Lóránd ekkor esett kétségbe – itt van Namíbiában, és hiába! Kedden lehetett volna – 6 nappal később – a Hakosra menni és rendes súlyt bérelni – az expedíció felének annyi lett volna. A teljes sötétben heroikus küzdelem következett a hiányzó súly pótlására: először konzervekkel, egy hatalmas elemlámpával, és a 2×2 kilós rizs-ellátmányunkkal próbálkozott, sikertelen! A küzdelem során mi Janival „ne izgulj, minden renden lesz” beszólásokkal próbáltuk megnyugtatni – teljes tanácstalanságunkban, együttérzően – Lórándot. Majd mentőötletként a hatalmas, 1 kilós joghurtos dobozok következtek, amiket kiürített, majd alul kiégette őket, teletöltötte kavicsokkal, és az egészet feltette az ellensúlytengely végére. Ez már bevált! Hatalmas kő esett le a szívéről, elindíthatta a tesztképeket a pontos pólusra állás után, ami a déli féltekén nem is olyan egyszerű. Hisz nincs sarkcsillag… Az áram elment, a hűtő levágta a biztosítékot, ezért éjjelente kikapcsoljuk a hűtőt. Nincs is nagy szükség rá, hisz éjjel 10 fok van az előtérben is.
Lóránd eredeti megoldása az ellensúly kérdésére: homokkal töltött joghurtos dobozok! Tökéletesen működik.
Az ég? Az döbbenetes. Most a napokban ment át egy hidegfront felettünk, és az amúgy is valószínűtlenül tiszta ég olyan átlátszóvá vált, hogy a horizont felett egy fokkal olyan kék, mint nálunk a zenitben. A Nap nem halványodik el, hanem belefejel a Gamsberg platójába. Lóránd az első estén elindult naplementét és együttállást fotózni, közben rásötétedett, és a hiénák túl közeli vonyítása késztette visszavonulásra…
Szavannai hangulat.
Szövőmadár fészke egy fán.
Napnyugta a Gamsberg fölött – Lóránd fotózása, közben vonyítottak a hiénák.
Afrika!
A legszebb talán a Tejút – egyszerűen lenyűgöző. Tele van fényes, szabad szemes halmazokkal, amelyek közt ott világít a kb. 2m-s Éta Carinae köd – igen a köd, és nem a csillag, mert az csak 4-5 magnitúdós. Még háromszög alakja is kivehető volt… Azt kell mondani, hogy ez a déli tejút egyik legfényesebb objektuma! A csillagképek? Azok is döbbenetesek: a horizonttal párhuzamosan álló Orion az esti égen, a fejjel lefelé álló Sas és Ökörhajcsár, az északoló Nagygöncöl. A Kentaur, a Dél Keresztje, a Vela, és az itt rendkívül fényes Tejút, ami előtt elképesztően kontrasztosan látszik a Szeneszsák (a Crux-ban lévő nagy porfelhő) – a déli égről készült pár perces expozíciós idejű fotókon látszó égitestek és ezek kontrasztjai szabad szemmel pontosan úgy jelennek meg!
Az észlelések megtervezése.
Kernya Jani észlel, feje fölött kel a Skorpió, mindez alig 1 órával napnyugta után.
A Musca kis papírsárkánya, a Páva fényes Peacock-ja (alfa Pav), a Déli korona, az Oltár trónszéke és még sorolhatnám. És ami még ezeknél is sokkal, de sokkal látványosabb: kísérőgalaxisaink, a Magellán-felhők! Szabad szemmel a Nagy Magellán-felhő egyértelműen és szépen küllős spirálgalaxisnak látszik, ami valójában. Olyan, mint egy Messier-objektum 50 cm-es távcsőben. A Tarantula-köd szabadszemes, de kissé „csalódás”: csak kb. 5 magnitúdós (és nem 3). 12 cm-es távcsőben közepes nagyítással is szálas szerkezetű – sokkal inkább az, mint bármely más köd, a Carina-ködöt is beleértve. A Kis Magellán mellett szabad szemes az NGC 104 (47 Tuc), az MCSE logójában látható gömbhalmaz. Az állatövi fény? „Rossz” irányban áll, és nem ér véget – az ekliptika menti fénysávba megy át és végül a Tejútban enyészik el – a Skorpió táján. Itt lenne az ellenfény, ami a Tejútra vetül, ezért nem lehet a kettőt elkülöníteni. A fotók – a nyersképek – olyanok, mintha kész, feldolgozott fényképek lennének! A Centaurus A galaxis összes szála, porfelhője, halója látható 1 db 6 perces feldolgozatlan, görbézetlen nyersképen! Az M7 melletti porfelhők 30 másodperces nyersképen jönnek!
A Cen A rádiógalaxis Fényes Lóránd egyetlen, 6 perces nyers felvételén (200/800, átalakított Canon 600D, ISO 800).
Sánta Gábor és Kernya János felvétele Lóránd műszer-együttesével: az M7. A 30 másodperces nyersképen már porfelhők látszanak!
Hogy is telik egy napunk, mit csinálunk? Nappal kirándulunk, sétálunk, fotózunk, a táj elképesztő: fás szavanna, ahogy azt a filmekből ismerjük. Az egyetlen igazán furcsa dolog a Nap: látszólag fordítva jár az égen, ahogy az északi csillagképek is.
Itt tartunk most, készülnek a rajzok, fotók, leírások. Kedden elhozzuk a Hakosról a 40-es Dobsont és teszünk egy autós túrát a sivatagba.
A többit a következő bejegyzésben…
Sánta Gábor
2013. június 2.
Isabis, Namibia
