A falánk törpecsillag végzete

856

Több mint egy évvel ezelőtt magyar amatőrcsillagászok is észlelték az M100 jelű látványos spirálgalaxisban felvillant fényes szupernóvát. A kb. 70 millió fényév távolságban levő objektum az SN 2006X jelölést kapta, és színképe alapján Ia típusú robbanásként azonosították. Az ilyen szupernóvák nagy abszolút fényességű jelenségek, melyek az elméletek szerint kölcsönható kettőscsillagokban történnek: egy fehér törpe anyagot szív el vörös óriás kísérőjétől, majd a fehér törpék maximális tömegét, a Chandrasekhar-féle határtömeget elérve összeomlik. Ennek során robbanásszerű energiafelszabadulás történik, s mivel különböző Ia szupernóvákban ugyanaz játszódik le, jó közelítéssel minden esetben ugyanannyi lesz a robbanás összenergiája. Fontos következményként az Ia szupernóvák kozmikus távolságindikátorokként használhatók, aminek egyik eredménye volt közel egy évtizede az Univerzum gyorsuló tágulásának felfedezése. Mindazonáltal szilárd megfigyelési adatokkal még soha nem sikerült közvetlenül igazolni az Ia típusú szupernóvák modelljét, aminek alapvető összetevője a rendszer tömeget átadó óriáscsillag másodkomponense.  

Ferdinando Patat és kutatócsoportja eddig egyedülálló megfigyelés-sorozattal vizsgálta az SN 2006X-et. Munkájukhoz felhasználták az ESO 8,2 méteres VLT műszerét Chilében, a Hawaii-szigeteken levő 10 m-es Keck távcsővet, a VLA rádiótávcső-hálózat méréseit és a Hubble Űrtávcső archív adatait is. A négy hónapon átívelő mérések legfigyelemreméltóbb eredménye a tömegátadás forrásaként működő vörös óriáscsillagról korábban ledobott anyag fényelnyelésében detektált változások, amelyek igazolják az Ia típusba tartozó szupernóvák alapmodelljét.

A világ legérzékenyebb műszereivel felvett színképek tisztán mutatják a robbanást övező csillagkörüli anyag elnyelési vonalait, illetve ezek változásait. Az ezekre legjobban illeszkedő modellben a vörös óriás kísérő korábbi élete során intenzív csillagszéllel folyamatosan veszített anyagot, amely több héjból álló burokként tágul
a rendszer körül. A burok sugara nagyságrendileg egyhuszad fényév, azaz mintegy háromezerszerese a Nap-Föld távolságnak. A burok
tágulási sebessége 50 km/s, ami tipikus érték vörös
óriások esetében. Távolsága és sebessége alapján ezt az anyagot durván 50
évvel a robbanás előtt dobhatta ki magából a vörös óriáscsillag.

 

Fantáziarajz az SN 2006X robbanás előtti (balra) és utáni (jobbra) állapotáról.

Mellékelt fantáziaképünkön balra látható a rendszer, még a robbanás előtt, amikor a vörös óriás csillagszeléből a fehér törpe kialakította az anyagbefogási korongját. Jobb oldalon a robbanást követő 20. napon látjuk a rendszert, amint a szupernóva eléri maximális fényességét. A szétrepülő, akár egytized fénysebességgel haladó anyag körülbelül 450 Nap-Föld távolságra jutott. A szupernóvából érkező fény áthalad a vörös óriás által az elmúlt évszázadokban kidobott anyaghéjakon is, így információt szolgáltat a burok jelenlétéről és szerkezetéről. A héjakban megfigyelhető sűrűségingadozások utalhatnak arra, hogy a vörös óriás által kibocsátott csillagszél intenzitása időben változott. Mivel az SN 2006X minden szempontból átlagos Ia szupernóvának tűnik, hasonló anyaghéjak létezése és forrásuk feltehetően jellemző lehet az egész típusra is.

Forrás: ESO Science Release 31/07 

Hozzászólás

hozzászólás