Lebukott a falánk fekete lyuk

496

Tejútrendszerünk központi fekete lyuka a Sagittarius A* jelű objektum, mely kb. 4. milliónyi naptömeggel bír. Utóbbi időben ritkán jut "finom falatokhoz" – azaz kevés csillag, továbbá gáz- és poranyag kerül olyan közel hozzá, hogy azok egy részét elnyelhesse, ám 50 évvel korábban tisztességesen belakmározott. Ekkor nagyjából a Merkúr tömegével megegyező anyagcsomót kebelezett be, amely heves kitöréssel, azaz nagyenergiájú fotonok kibocsátásával járt.

Az esemény bekövetkeztekor nyílegyenesen felénk elinduló röntgensugárzás kb. 50 évvel ezelőtt érte el Földünket, akkoriban azonban még nem voltak olyan műholdjaink, amelyek érzékelhették volna. A Sgr A* közelében lévő gázfelhők anyagáról visszaszóródó sugárzás azonban fél évszázadot késett, így rekonstruálhatóak a korábbi események. A központi fekete lyuk akkori aktivitása ezerszer hosszabb ideig tartott és ezerszer nagyobb energiakibocsátással járt, mint a Chandra űrteleszkóppal mostanában megfigyelt kisebb kitörések.

A Chandra űrtávcső röntgen tartományban készült felvételén a Tejútrendszer központi régióját látjuk. A fekete lyuk helyzetét az erős rádióforrás, a Sgr A* jelöli. A baloldali részletképen a bejelölt két gázfelhőn különböző időben megfigyelhető röntgenvisszfény változása látszik. A gázfelhők távolsága a Sgr A*-tól 50 fényév.

Az akkor történt anyagbefogás során útnak induló nagyenergiájú fotonok a gázfelhőben lévő vasatomok elektronjait letépték, melyek utóbb a röntgentartományba eső fluoreszcencia segítségével szabadultak meg a fölös energiától. A Sgr A* közelében található gázfelhőkön megfigyelhető röntgenvisszfény időbeli változása utal arra, hogy sem nagysebességű elektronokkal, sem egy korábbi csillagrobbanással, sem pedig egy kompakt objektumot tartalmazó kettős rendszer kisebb kitörésével nem lehet megmagyarázni a jelenséget.

Annak részletei, hogy pontosan hogyan is történt az anyagbefogás még nem tisztázottak (közeli fiatal égitestek csillagszelét csapolta-e meg a fekete lyuk, vagy az Sgr A* körüli anyagkorong egy része került instabil pályára), azonban az ehhez hasonló megfigyelések segíthetnek megérteni a hozzánk legközelebbi nagy tömegű fekete lyuk és környezetének kapcsolatát.

Különböző animációk a jelenség hátteréről:

http://chandra.harvard.edu/photo/2007/gcle/animations.html

Forrás: Chandra Press Release, 2007. január

Hozzászólás

hozzászólás