Túléltük a legnagyobb gammavillanást!

687

Bolygónk éppen a 2013. április 27-én detektált rekordfényességű gammavillanás fő csapásirányába esett. Bár egyes vélemények szerint potenciális veszélyforrásokról van szó, ezek a félelmek most nem igazolódtak.

Mivel a gammavillanások a Világegyetem legnagyobb energiájú folyamatai, felmerül a kérdés, hogy jelenthetnek-e bármiféle veszélyt a Földre. Egyes vélemények szerint igen, főleg akkor, ha bolygónk a robbanás következtében induló nagyenergiájú jet-ek tengelyébe esik. A University of Alabama kutatói szerint a gammavillanások történetének ezidáig legintenzívebb, 2013. április 27-én detektált és GRB 130427A jellel ellátott eseménye éppen ilyen volt. Egy nagy tömegű csillag magjának kollapszusa (szupernóva-robbanás) által indukált esemény azonban olyan messze történt, hogy hiába szabadított fel elképzelhetetlen energiákat és hiába mutatott a nyaláb éppen a Föld felé, mikor elért bennünket, a sugárzás már gyenge volt ahhoz, hogy bármiféle – nem tudományos – problémát okozzon.

Az eddig detektált gammavillanások kivétel nélkül nagyon messze, az Univerzum olyan tartományaiban következtek be, ahol az anyag szerveződése az Ősrobbanáshoz sokkal közelebbi állapotokat tükröz. Ezekben a térrészekben még jóval kevesebb nehézelem van, mint a hozzánk közeliekben, emiatt a szupernóva-robbanások is kicsit másképp zajlanak térben és időben távolabb. A kutatócsoport egyik tagja, Michael Briggs szerint a gammavillanások a fiatal galaxisokban következnek be, a nehézelem-tartalom különbsége miatt a közeli Univerzumban sokkal kevésbé gyakoriak. A távoli robbanások viszont – mint azt a GRB 130427A példája mutatja – még szerencsétlen geometriai konfigurációban sem jelentenek veszélyt ránk nézve.

20131213_tuleltuk_a_legnagyobb_gammavillanast_1

A bal oldali térkép azt mutatja, hogyan nézett ki az égbolt a 100 MeV-os (megaelektronvolt) energiatartományban a gammavillanás előtti három órás időszakban. Az északi pólus középen van. A jobb oldali kép “integrálása” az esemény előtt 2,5 órával kezdődött és annak bekövetkezte után 30 perccel ért véget. Ezen jól látszik, hogy a villanás milyen fényes volt a gamma-háttérhez képest.
[NASA/DOE/Fermi LAT Collaboration]

Úgy tűnik tehát, hogy a nagyon távoli gammavillanások nem valós veszélyforrások. Más lehet azonban a helyzet, ha egy ilyen esemény jóval közelebb, esetleg a saját galaxisunkban következne be. Ismert, hogy a Tejútrendszer általunk belátható részében több mint négyszáz éve nem történt szupernóva-robbanás, így statisztikai megfontolások alapján már éppen ideje lenne egynek. Erre a szerepre az egyik legjobb jelölt az η Carinae hiperóriás, amely az elképzelések szerint a következő néhány százezer év során – szintén gammavillanást produkálva – bármikor felrobbanhat. Az η Car azonban csak mintegy 7500 fényévre van tőlünk, ebből a távolságból pedig már akár veszélyes is lehet, ha 5 fokon belül kerülünk a majdani nagyenergiájú jet-hez.

Rob Preece és munkatársai a Fermi űrteleszkóp 12 kis- és 2 nagyenergiájú szenzorának több gammavillanásról gyűjtött adatai alapján két éve tesztelték azt a modelljüket, ami az ok és a folyamat jobb megértését célozza. Amikor 2013. április 27-én megtörtént a valaha mért legnagyobb “durranás”, ez a munka már éppen jó fázisban tartott ahhoz, hogy a rendkívüli esemény nyújtotta lehetőségeket kihasználva extrém nagy energiákon is próbára tegyék a modellt.

Az eredményeket részletező szakcikk a Science magazinban jelent meg.

Forrás: ScienceDaily 2013.12.10.

Hozzászólás

hozzászólás