Perseida galéria

1240

Tegnapi rövidhírünkben már felhívtuk a figyelmet a raj maximumának elhúzódására. Az azóta befutott adatok szerint a meteorok száma legalább augusztus 12-én estig, a maximum után fél napig magas szinten maradt, de ami igazán látványossá tette a rajt, a nagyméretű részecskék megérkezése, melyek több tűzgömböt is eredményeztek a vasárnapról hétfőre virradó éjjelen. Míg szombaton hiányoztak az igazán fényes meteorok, ezen az éjjelen már igazán látványos hullócsillagokat is láthattunk. Alábbi galériánkat a Magyar Csillagászati Egyesülethez érkezett, vagy levelezőlistáinkon közzétett felvételekből állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül.

Pető Zsolt kompozit felvétele augusztus 11/12-én éjszaka készült. A képen nyolc meteor látható a Pegasus négyszög vidékén (Sigma 17-70 mm DC MACRO f/2,8-4,5 objektív + Canon 1000D)

A perseidákra jellemző csomósodást, vagyis a meteorok csapatokban érkezését mi sem illusztrálja jobban, mint egyszerre két meteor egy olyan rendszer felvételen, amely csak a hullócsillagokat mutató képkockákat rögzíti, maximum néhány másodperc hosszan. A különleges szerencse Tepliczky Istvánt érte, aki még augusztus 10/11-én éjszaka rögzítette ezt a két fényes, egyszerre feltűnő rajtagot.

Varga Zsolt kompozit képe nagyjából egy órányi expozíció összege, és jól mutatja a csillagok útját, középpontban a Polarissal, a kép közepén pedig egy szép perseida meteorral.

Két remekbe szabott animáció Szalai Attilától, akinek felvételein a fényes meteorok után maradó, és a magaslégköri szelek szárnyán sodródó nyomok remekül követhetők.

 Zseli József felvétele egy vasárnap este, a Cygnus és a Lyra csillagképekben feltűnt perseidát mutat.

 Egy -4 magnitúdós, radiánsközeli perseida Pető Zsolt augusztus 12/13-ai felvételén…

 …és egy -7 magnitúdós nyoma szintén tőle.

Végezetül egy útirányjelző tábla a floridai Sarasota-ból. S hogy miért érdekes? A Perseida meteorraj szülőüstökösét úgy hívják, hogy Swift-Tuttle. (Csák Balázs gyűjtése)

Hozzászólás

hozzászólás