Június 15-én az esti, kora esti órákban teljes holdfogyatkozást figyelhettünk meg hazánkból. A régen várt jelenség különleges, centrális fogyatkozás volt, vagyis Holdunk majdnem pontosan a Föld árnyékkúpjának közepén haladt át. Ennek eredményeképp rendkívül hosszú, 108 percen át tartó teljes holdfogyatkozást figyelhettünk meg. A Hold valóban csaknem eltűnt szemünk elől, aminek az is lehetett az oka, hogy az utóbbi időszakban meglehetősen sok vulkáni por került bolygónk felsőlégkörébe. (A holdfogyatkozások során tapasztalható elsötétedés mértéke nagyban függ a földi felsőlégkör aktuális állapotától.)
Budapest
A fogyatkozásra kellemes, meleg nyári estén készülődhettünk az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban. Az érdeklődés óriási volt, hiszen az éjszaka során 400 látogatónk volt, négyszáz érdeklődő, a tudományok iránt fogékony embernek mutathattuk meg az éjszaka csodáit. A Hold fogyatkozását a kupolában elhelyezett nagy távcsővel és 6 kisebb-nagyobb hordozható teleszkóppal mutattuk meg az érdeklődőknek. Voltak, akik elhozták saját távcsövüket, és voltak, akik komoly fényképezőgépekkel érkeztek, hogy megörökíthessék a nyár legszebb csillagászati jelenségét. A távcsövezés mellett előadásokat is tartottunk a teraszon, melyekben ismertettük a jelenség okát és „menetrendjét” és tájékoztattuk a hallgatóságot a holdkutatás legújabb eredményeiről a NASA LRO szondájának fantasztikus felvételei, videói kommentálásával. Csillagászati rövidfilmeket is vetítettünk a Polaris „kertmozivá” átalakult teraszán, egészen 23 óráig, amikor a fogyatkozás már végéhez közeledett, és a Hold lassan kezdte visszanyerni ezüstös fényét.
A Polaris önkéntesei közül 12 fő segítette az esti bemutató zökkenőmentes lebonyolítását, köztük az új generáció, szakköröseink is képviseltették magukat. A holdfogyatkozás médiaesemény is lett, az országos kereskedelmi televíziók (RTL Klub, TV 2, ATV) mellett a Magyar Rádió is tudósított az eseményről, illetve segítette a jelenség megismertetését.
Zsúfolásig megtelt a Polaris-terasz érdeklődőkkel.
Kísérőnk a fogyatkozás elején a csillagda kupolája mellett (Laczkó Zsolt).
A Polaris-beli rendezvénnyel párhuzamosan a Hármashatár-hegy legtetejére is kitelepültünk távcsöveinkkel, mintegy száz érdeklődő láthatta a fogyatkozást, amihez Budapest csodálatos éjszakai panorámája szolgált díszletként. A Margitsziget pesti felé néző partján Bartha Lajos tartott távcsöves bemutatót, Biró Zsófia pedig arról számolt be, hogy a Gellérthegyen is érdeklődők sokasága figyelte a jelenséget. Ladányi Tamás nagyon látványos felvételt készített a Parlamentről és a fogyatkozó Holdról.
Az este folyamán láttuk a Nemzetközi Űrállomás átvonulásait is – kevesen tudják, hogy az űrkomplexum szabad szemmel is könnyen észrevehető, mint lassan vonuló fényes csillag, csak tudni kell, hogy mikor és hol kell keresni. Ebben és minden más égi látnivaló megismerésében szívesen segítünk a Polaris Csillagvizsgálóban!
Budapest mellett számos helyszínen is figyelemmel kísérték a jelenséget, az alábbiakban a beérkezett megfigyelésekből, beszámolókból válogatunk.
Dávod
Sikeres volt a bemutató, a fogyatkozás meg egyszerűen csodálatos. Láttam már vagy 15-20 teljes holdfogyatkozást, de ilyen sötétet eddig még soha. A fogyatkozás közepe táján alig látszott a hold, de a 156/1035-ös Newtonban is mereszteni kellett a szemünket, hogy lássuk. 🙂 Közben a Szaturnusz is bemutatásra került, meg egy-két látványos csillaghalmaz. A legkitartóbbak éjfélig maradtak, aztán segítettek összepakolni. 50-60 főre becsülöm a résztvevőket, a vendégkönyvembe is beírtak több mint negyvenen. (Pócsai Sándor)
Pécs
"Ideális helyszín, ideális körülmény. Az előre meghirdetett helyszínen, Pécsett a Budai Tesco és buszvégállomás találkozó pontján 20.30 órakor kitelepültünk: Gyenizse Péter, Áts György, Szathmáry Elemér, Varga Attila, Vida Tibor, Novák István, Patak Ákos, Füzesi Nagy János, Gárdonyi Róbert, valamint jómagam. Jelenlétével emelte a bemutató rangját Smidth Erzsébet a Pécsi TIT igazgatónője is, valamint sok kedves ismerős, szimpatizáns, érdeklődő, hát voltak vagy nyolcvanan és folyamatosan cserélődtek. A totalitás idején az akkor átvonuló Nemzetközi Űrállomást kísértük figyelemmel, majd a Szaturnusz gyűrűjét pillantották meg sokan életükben először. A bemutató még gitárkíséretet is kapott. (Ignátkó Imre)
(Ignátkó Imre felvétele)
(Varga Attila felvétele)
Nyúl
Nálam nagyon párás volt az ég alja, sok fényt elvett, de a fogyatkozás közepétől már szép látvány volt. Lányaim osztálytársai közül sok eljött, húszan voltunk összesen. A sok gyerek nyüzsgésében szinte nem is tudtam moccanni, fotózni. Alig fértünk el a kupolában. Néztük a Szaturnuszt és az ISS-t is. A totalitás végén leküzdöttem magam a teraszon várakozó 560 mm-es teleobjektívhez, majd a kupolába, a kis apokromáttal készítettem pár képet. Talán nem is baj, hogy most nem a fotózásra koncentráltam, jó volt látni a sok kíváncsi gyerkőcöt, talán hosszabb távra megmaradt valami bennük. (Szitkay Gábor)
Csíkszereda, Románia
Nálunk Csíkszeredában közel 1500 személy személy várt sorára nyugalommal az 5 távcső mellett azért, hogy láthassak a teljes holdfogyatkozást és a Szaturnuszt. Nagyon pazar volt és szerencsések voltunk mert az időjárás velünk volt. Az egyik távcső a Szaturnuszt lőtte, a többi a Holdat. Itteni óra szerint hajnali egy óra és néhány perckor fejeztük be a vadászatot. (Erdélyi Csillagász)
(Vingler Béla, Győrújbarát)
Rumpf Barnabás Nagycenktől 2 km-re örökítette meg a Holdat és a szélerőműveket.
Kónya Zsolt Dévaványán fényképezte a jelenséget.
Kocsis Antal Királyszentistvánból így örökítette meg a totalitás végén a földárnyékból újra kibukkanó Holdat.
Idill a Havihegyen (Pécs) Lénárd Csaba hangulatos felvételén.
Holdfogyatkozás a szigligeti vár fölött. Schmall Rafael fotója Nemesvita mellől készült.
Tóth Imre fotója a svábhegyi csillagvizsgáló teraszáról készült.
Megyes István Göd és Vácrátót között fotózott: totalitás és csillagos égi háttér.
Kovács Károly Kunszentmártonból küldte ezt a képet: a Hold kezdi visszanyerni fényét.
Tudósítás és képek a zalaegerszegi bemutatóról itt.
Kékes László Nagykanizsáról küldte ezt a felvételt.
Ábrahám Tamás (Zsámbék) fotója a totalitásról.
Debrecenben a MACSED tagjai a Kölcsey Művelődési Központ teraszáról észlelték a jelenséget. Gyarmathy István felvétele a Nagytemplom fölött mutatja fogyatkozó kísérőnket.
Szakály Nikoletta és Szendrői Gábor mozaikfelvétele a Gellérthegyről nézve mutatja a fogyatkozás menetét.
Károlyi Gábor animációja látványosan mutatja a debreceni Nagytemplom tornya mögött elvonuló Holdat