Ha a rakétatudósok állítják össze a projekt költségvetését is …

628

A Hubble Űrteleszkóp (HST) felváltására tervezett James Webb Űrteleszkóp (JWST) státuszát elemző belső – de egyébként nyilvános – NASA tanulmányt összegző hírügynökségi jelentés röviden úgy summázza a helyzetet, hogy a projekt költségvetésének újabb 1,5 milliárd dollárral történő – egyelőre még csak vágyott – megemelése új értelmet adhat a "csillagászati" kifejezésnek. A NASA illetékeseinek lakonikus magyarázata szerint munkatársaik jobb rakétatudósok, mint könyvelők, ezért fordulhatott elő, hogy a menedzsment nem vette észre, hogy több kulcsfontosságú költségelem kimaradt a program állását áttekintő 2008 júliusi nagyjelentésből.

A 2010. november 10-én nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az új teleszkóp felbocsátása és működtetésének elkezdése a legjobb esetben is legalább 6,5 milliárd dollárba fog kerülni. Megvalósulni azonban csak akkor fog, ha a NASA a következő két évben a jelenlegi kereten túl további 500 millió dollárt szerez a feladatra. Ha ezt az extra pénzt nem tudja kipréselni a Kongresszusból, akkor a projekt még ennél is többe kerülhet, és a felbocsátás is tovább csúszhat.

Az előbbinél kissé részletesebb magyarázatban a NASA vezetői elismerik, hogy rosszul mérték fel egy ekkora teleszkóp költségeit. A jelentés szerint 2008-ban alábecsülték a valódi pénzügyi terheket, és a menedzsment ezt nem ismerte fel. Chris Scolese, a NASA egyik igazgatója azt is sejtette a sajtókonferencián, hogy esetleg más projektjeik is hasonló cipőben járhatnak, ezért átfogó belső ellenőrzést tartanak, nem csak azért, hogy pénzeket találjanak a Webb számára, hanem azért is, hogy további kellemetlen meglepetésektől kíméljék meg magukat. Scolese hangsúlyozta azonban, hogy a programmal technikailag minden rendben van, a Webb minden eddigi műszernél sokkal nagyobb teljesítményű lesz.

Fantáziarajz a James Webb Űrteleszkópról. Jelenleg a legnagyobb kérdés vele kapcsolatban, hogy mikor fog repülni és mennyiért. A projekt helyzetét taglaló legújabb jelentés itt olvasható.
[NASA]

Ehhez azonban az kell, hogy feljusson a világűrbe. Az eredeti elképzelésekhez képest már most is jócskán késésben van. Amikor több, mint 12 évvel ezelőtt először szóba került, 2007-et jelölték meg a pályára állítás dátumaként. Ezt később 2014-re módosították, míg az új, Barbara Mikulski szenátor kérésére készített jelentés szerint a legkorábbi felbocsátási időpont 2015 szeptembere lehet.

Scolese azt is elárulta, hogy a Webb 2008-ig nem is volt hivatalos projekt, annak ellenére, hogy addig már dollármilliókat költöttek rá, és a NASA 1998 óta promotálta. 2008-ban az ügynökség már 5 milliárdos költségről beszélt, holott előtte még csak 3,5 milliárdról volt szó, azaz már ekkor történt egy, a mostanival összemérhető korrekció. A szituáció ugyanakkor nem ismeretlen számukra, ugyanis a helyzet a Hubble esetében is hasonló volt. Mai árfolyamon számolva a NASA 4,7 milliárd dollárt költött a megépítésére és felbocsátására, valamint további 1,1 milliárdot a "nulladik" nagyjavítására.

A jelentést készítő csoport egyik tagja, Garth Illingworth professzor (University of California Santa Cruz) szerint azonban a Webb megéri a pénzét, hiszen teljesítménye legalább százszorosan fogja felülmúlni a HST-ét.

Forrás:

Hozzászólás

hozzászólás