Az MCSE már több, mint másfél éve sikeresen üzemelteti a korábbi gépet leváltó, támogatói
adományként kapott HP Proliant ML 350 G3 típusú szervert, amelyen jelenleg
96 csillagászati témájú honlap (köztük a havi többszázezres oldalletöltéssel
büszkélkedő www.mcse.hu és a hirek.csillagaszat.hu portálok), a Polaris TV közvetítései, valamint a majd’
ezer felhasználó által használt csillagászati levelezőlisták is futnak. Honlapjaink
látogatottsága örömteli módon növekszik, ami azonban szükségessé teszi a
szerver bővítését, mivel az megközelítette jelenlegi kapacitásának határát.
A kihasználtsági mutatók szerint a szerver jelenlegi memória (RAM) kapacitását
további 4 GB-tal, a processzorét pedig további egy processzorral mihamarabb bővíteni szükséges. Ezek az eszközök sajnos a
szerverek speciális igényei miatt sokkal drágábbak, mint a hagyományos PC-k
esetén (a fenti bővítés értéke együttesen elérheti a 200 ezer forintos
végösszeget is).
Középtávú terveink szerint szeretnénk a jelenlegi szerver
mellett egy ún. hideg tartalék (probléma esetén beállítható) szervert
is beszerezni. Ez lehetővé tenné, hogy ha a jelenlegi szerver egy komoly
meghibásodás miatt a folyamatos üzemből kiesne, akkor azt 1-2 napon belül
helyettesíteni tudjuk egy másik, erre a célra rendelkezésre álló szerverrel.
Így biztosítható lenne a csillagászati hírportál és a sokszáz asztronómiai honlap folyamatos és biztonságos üzemeltetése.
Arra kérnénk olvasóinkat, hogy amennyiben akár technikai eszközzel, akár
pénzadománnyal segíteni tudják fenti céljaink megvalósítását, jelezzék azt a
bl@mcse.hu email címen.
Mivel a Magyar Csillagászati Egyesület közhasznú minősítéssel rendelkező szervezet, a támogató
a hatályos jogszabályok szerint az alábbi adókedvezményekre jogosult
(ehhez az Egyesület támogatói igazolást állít ki):
Gazdasági társaságok:
- A támogató
cég az adomány értékével csökkentheti az adóalapját, így tulajdonképpen az
adomány értékének 16%-át levonhatja a társasági adóból. Tartós (3 év vagy annál
hosszabb) támogatói szerződés kötése esetén a támogató további 20%-kal
növelheti az adókedvezményét (16%*1,2 = 19,2%-ra).
Magánszemélyek és egyéni vállalkozók:
- Az
SZJA-ból levonható az adományként adott összeg 30%-a, de legfeljebb 50 ezer Ft. Tartós
adományozás esetén további 5% vonható le a személyi jövedelemadóból (de
továbbra is maximum 50 ezer Ft).
A támogató vállalkozás emblémáját természetesen feltüntetjük a www.mcse.hu és a
hirek.csillagaszat.hu honlapokon.
Támogatásukat előre is köszönjük!