Gigászi gejzírkitörést fotózott a James Webb a Szaturnusz Enceladus holdján

5301

Az Enceladus a Szaturnusz egy jelentéktelennek tűnő jeges holdja, ám vastag jégkérge alatt megbúvó sós vizű óceánjának köszönhetően fontos szerepet tölt be a földönkívüli élet nyomai utáni kutatásokban. A felszínről a gejzírek sugarakban lövellik a magasba a szilárd jégburok alól érkező vizet. Az így keletkező párafelhők a hold gravitációs vonzásköréből elszabadulva kikerülnek a Szaturnusz rendszerébe. Sok csillagász nagyon várta már, hogy ez a hold is sorra kerüljön a James Webb-űrtávcső (James Webb Space Telescope – JWST) megfigyelési menetrendjében. A szakemberek nem is csalódtak az első eredményekben.

A James Webb-űrtávcső (James Webb Space Telescope – JWST) felvétele az Enceladus hatalmas párafelhőjéről. Maga az Enceladus hold egyetlen képpont a felhő legsűrűbb tartományában. A bal felső képbetét a Cassini felvétele a holdacskáról. Forrás: NASA.

A JWST által megfigyelt egyik érdekes képződmény egy, az Enceladus holdnál húszszor nagyobb átmérőjű párafelhő volt. Ez a több mint 10 ezer km-es jelenség a Föld méretéhez hasonló nagyságú. Azon túl, hogy ekkora vízkibocsátást még sose láttak a planetológusok, a megfigyelés azért is fontos, mert rávilágít, hogy miként hat kölcsön a holdból származó anyag a Szaturnusz rendszerével, beleértve a bolygó ikonikus gyűrűjét is.

Az Enceladus átmérője mindössze 500 km, de szerkezete különlegessé teszi. A hold vastag jeges kérge és kőzetmagja közé ékelődve vastag, folyékony óceán húzódik, aminek sós vize beborítja az egész égitestet. A gejzírszerű jégvulkánok jégtörmeléket, vízgőzt és szerves anyagokat lövellnek a magasba a hold kérgének „tigriscsíkoknak” becézett hasadékaiból. A kutatók már korábban is megfigyeltek ilyen párafelhőket néhány száz km-rel a felszín felett, de a JWST rendkívüli érzékenysége miatt most egy egészen új történet bontakozott ki a szemünk előtt.

Nem csak a felhő mérete, de a kitörés intenzitása is szóra érdemes. A gejzírből másodpercenként 300 liter víz tör fel. Ilyen vízhozammal néhány óra alatt meg lehetne tölteni egy olimpiai méretű úszómedencét, míg egy kerti slaggal ugyanehhez hetekre volna szükség.

Az Enceladus mindössze 33 óra alatt megkerüli a Szaturnuszt, és közben vizet fröcsköl szét mindenfelé, amerre jár. Így lényegében egy fánk alakú párafelhőt hoz létre a bolygó körül. Ez a vízgőztórusz pedig nem más, mint a Szaturnusz legkülső és legszélesebb, sűrű E-gyűrűje.

Fantáziarajz az Enceladus gőzkilövelléseiről (a sötét folt a Cassini űrszondát ábrázolja). Forrás: NASA.

Noha a Szaturnusz rendszerét, és benne az Enceladus gejzíreinek párafelhőit már a Cassini-űrszonda is megfigyelte korábban, sőt a felhőkön átrepülve még mintát is vett azok anyagából, a JWST nézőpontja és precíz műszerei új lehetőségeket nyitnak a rendszer megfigyelésében. A megfigyelések kimutatták, hogy a holdról származó vízpára táplálja az E-gyűrűt. A számítások szerint a gejzírekből származó anyag 30 százaléka közvetlenül beépül a gyűrűbe, míg 70% víz innen elszabadulva a rendszer más tájaira vándorol.

A JWST-nek az Enceladust és más jeges óceánholdakat célzó mostani és jövőbeli megfigyelései segíteni fogják az ezekhez az égitestekhez tervezett, a földönkívüli élet esetleges nyomai után kutató majdani űrszondák kutatási programjainak optimális megtervezését is.

Forrás: NASA

Hozzászólás

hozzászólás