Kevésbé jelenthetnek veszélyt a szuperflerek az exobolygókra egy új tanulmány eredményei szerint. A hatalmas energiájú kitörések, eddigi ismereteink szerint hosszú távú károkat okoznak a bolygók légkörében, ezzel pedig jelentősen csökkentik a potenciális lakhatóság esélyét (az általunk ismert élet számára). Az augusztusban publikált kutatás szerint azonban mivel a kitörések nem a bolygók keringésének síkjában történnek, mégsem annyira jelentős a hatásuk.
A német, amerikai és spanyol kutatókból álló csoport a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) teleszkóp optikai méréseinek segítségével fiatal vörös törpecsillagokat vizsgált (ezek tömege kisebb, hőmérséklete alacsonyabb a Napunkénál). Számos exobolygót találtak már ilyen típusú csillagok körül, a lakhatóságuk viszont a Napnál aktívabb vörös törpék miatt kérdéses. Gyakrabban fordulnak elő flerek, amelyek energiája is nagyobb, mint a mi Napunk esetében. A flerek, vagy kitörések során a csillag intenzív elektromágneses sugárzást bocsát ki; nagyobb kitörésekkor pedig a nagy energiájú töltött részecskék elérhetik a csillag körül keringő exobolygókat. Ennek során a bolygók légköre megváltozhat, sőt, akár el is párologhat.
Az AIP (Leibniz Institute for Astrophysics Potsdam) kutatóintézet PhD hallgatója, Ekaterina Illin és csapata kidolgoztak egy módszert, amellyel be tudják határozni, a csillag felszínének mely területéről ered a kitörés. Az eredményeik szerint a vörös törpék extrém erős kitörései a pólusok közeléből, nem pedig az egyenlítő környékéről származnak (mint például a Napnál). Azok az exobolygók, amik a csillag egyenlítőjének síkjában keringenek így java részben védettek lehetnek a hasonló szuperflerek hatásaitól, ezzel pedig lakhatóságuk is esélyesebbnek tűnik.
A mérések azt is megerősítették, hogy a csillagfoltok és flerek a gyorsan forgó csillagok forgástengelyéhez közel alakulnak ki. Az ilyen ,,pólus foltok” létezését indirekt mérések (pl. csillagfelszínek Zeeman Doppler képalkotása) alapján már régóta sejtik, eddig viszont még nem sikerült közvetlenül detektálni őket. A kutatócsoport gyorsan forgó M törpék olyan fehér (optikai tartományban látható) flereit vizsgálta, amik elég hosszan látszottak ahhoz, hogy a fényességük a látómezőbe eső csillagfelszín elfordulása miatt megváltozzon. A rögzített fénygörbe alakjából közvetlenül meg tudták határozni, hogy a kitörés melyik szélességi körről eredt.
Az eredményekhez a TESS mérései közül több mint 3000 vörös törpecsillag fénygörbéit, összeadva összesen több mint 400 évnek megfelelő adatot vizsgáltak át. Közülük négy olyan csillagot találtak, amin használni tudták az új módszerüket, az eredményeik szerint pedig mind a négy kitörés kb. 55° szélesség felett történt. Ez jóval közelebb van a pólushoz, mint a napkitörések és napfoltok, amik általában 30° alatt fordulnak elő. Az eredmények jelentősége nagy, még akkor is, ha ,,csak” négy ilyen esetet találtak: ha a flerek egyenletesen lennének elosztva a csillagok felszínén, akkor annak az esélye, hogy egymás után 4 ilyen magas szélességű kitörés megy végbe 1:1000-hez. Az új eredmények mind a csillagok mágneses terének modellezése, mind pedig a körülöttük keringő exobolygók lakhatósága szempontjából roppant érdekesek.
Forrás: AIP
