A hónapok óta nagy reményekkel várt C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös elérte napközelségét, és miután egy hete nagyon jól mutatott a SOHO napkutató szonda felvételein, az első földfelszíni fotókon sem okozott csalódást. Ha így folytatja, júliusban lehet egy igazi nyári üstökösünk, amely a hónap közepén akár szabad szemmel is megpillantható lesz.
A Napunkat jelentősebben megközelítő, és emiatt jelentősen kifényesedő üstökösök örök rákfenéje, hogy a fizikai közelség miatt általában közel látszanak csillagunkhoz az égen, ami nagyon megnehezíti az észrevételüket. Hiába éri el fényességük akár a legfényesebb csillagokét, a világos égen, alacsonyan, a horizont közeli párás, poros rétegeken át kell levadászni őket, ami nagyon rontja a látványukat (l. Petr Holárek fotóját később). Ha ki tudnánk kapcsolni a Napot, akkor csodás, szabad szemes üstököst láthatnánk, ilyen körülmények között azonban egy laikusnak csalódást okozhatnak. Ezen felül az eseményekre – akár a nemzetközi hírek alapján – felfigyelő médiának is nehéz elmagyarázni egy ilyen jelenséget, hogy az üstökös látszik is, meg nem is.
Pontosan ez a helyzet a C/2020 F3 (NEOWISE) üstökössel, amely július 3-án, a délutáni órákban érte el 0,295 CSE-s napközelpontját, vagyis a Merkúrnál is közelebb jutott csillagunkhoz. És mint tudjuk, a Merkúrt még kedvező helyzetben sem könnyű megfigyelni, az üstökösök pedig ritkán állnak ideális geometriában ilyenkor. Ennek ellenére ezzel az üstökössel viszonylag szerencsénk volt, mert egy héttel napközelsége előtt érte el legkisebb látszó szögtávolságát a Naptól, azóta viszont naponta egy-egy fokkal messzebbre látszik tőle. Emiatt nem tűnt teljesen reménytelennek, hogy ezekben a napokban, akár a napközelség időpontjában is, már a Földről is észlelni lehessen.
Az első ismert próbálkozás a Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársainak nevéhez fűződik, akik a Konkoly Obszervatórium 30 cm-es lencsés távcsövével július 1-jén napközben, a nappali égen próbálták megpillantani az üstököst. Végül nem sikerült meglátni a Naptól alig 11 fokra mutatkozó égitestet, de a referenciának megkeresett 0 magnitúdós Capella, és az 1 magnitúdós Aldebaran is könnyedén látszott a közel száz éves lencsés távcsővel. Ezek alapján 1-1,5 magnitúdónál nem lehetett fényesebb a magja, amit pár órán belül meg is erősítettek Amerikából.
Amikor nálunk már fényes nappal volt, Arizonában még csak pirkadt, így egy veterán észlelő, Carl Hergenrother sikeresen észlelte távcsővel a nagyjából 1 magnitúdós, 1 ívperc méretű üstököst, alig 1 fokkal a horizont felett, miközben már annyira világos volt, hogy alig látszottak csillagok az égen. Ezt követően felgyorsultak az események, a következő európai hajnalon (július 2-án) már több szép fotó is készült a rövid csóvát is mutató üstökösről.
Ezt követően felgyorsultak az események, az egyre jobb – bár még mindig extrém alacsony – helyzetben látszó üstökösről elkezdtek áradni az egyre szebb felvételek, végül július 4-én hajnalban már hazánkból is sikeresen lefotózták az üstököst. Landy-Gyebnár Mónika és Majzik Lionel felvételeit az alábbi galériánk végén tekinthetik meg.
Ezen szép felvételek után már csak az a kérdés, hogy mit várhatunk az üstököstől a következő hetekben. A fotók alapján jó egészségnek örvend, így minden remény megvan rá, hogy bár halványulni fog, egyre kedvezőbb helyzetének köszönhetően előbb a júliusi hajnalok, majd a júliusi esték szép, szabad szemes üstököse legyen. Most még egy hétig, úgy július 10-12-éig korán kell kelnie annak, aki meg akarja nézni, vagy le akarja fotózni, de a hónap közepétől már az esti égen is jól látható lesz.
Addigra persze veszít mostani, 1-2 magnitúdós fényességéből, de mivel közben közeledik felénk (július 23-án 0,692 CSE-re, azaz 105 millió km-re lesz tőlünk), vélhetően 3-4 magnitúdós marad, és július 20-25-e könyékén 15-20 fok magasan már szabad szemmel is megfigyelhető lesz, de csak fényszennyezéstől mentes helyről.
