Láthatatlan kráter a Lutetián

756

A Rosetta-űrszonda fotóin látható barázdák elrendezése arra utal, hogy a Lutetia feltérképezetlen oldalán is léteznie kell egy nagyméretű becsapódási kráternek.

A Rosetta még 2010. júliusában repült el a Lutetia kisbolygó mellett, úton a 67P üstökös felé. A nagyjából 100 km-es égitestet két órán át fotózta az űrszonda, és eközben 3168 km-re közelítette meg. A fényképek, a várakozásoknak megfelelően, számtalan becsapódási krátert örökítettek meg a felszínen. De nem csak kráterek borítják a Lutetiát: árkok vagy barázdák sorozatai is kirajzolódtak. Ezek sokkal ritkábbak, mint a szinte bárhol megtalálható kráterek: eddig csak a Phobos holdon, valamint az Eros és Vesta kisbolygókon örökítettek meg hasonló formákat az űrszondák.

A barázdák pontos keletkezése a mai napig vitatott téma, az azonban igen valószínű, hogy közük van a becsapódásokhoz. A nagy energiájú ütközés hatására lökéshullámok indulnak meg a kisbolygó belsejében. Ha ezek a lökéshullámok keresztül tudnak utazni az aszteroidát alkotó porózus anyagon, a felszínen felbukkanva repedéseket és töréseket hoznak létre: ezek alkotják a barázda-hálózatokat.

20141011_Lutetia_groove_kep1
A kráterek és a hozzájuk tartozó barázdák. Lila: Északi Pólusi Krátercsoport, piros: Massalia-kráter: kék: a Suspicio-kráter barázdái, sárga: nem csoportosítható barázdák.

“A Lutetia esetében, azzal a feltételezéssel élve, hogy a barázdák koncentrikus körökben helyezkednek el a kráterek körül, kétszáz ilyen struktúrát azonosítottunk, amelyek három kráterhez köthető, különálló családokba rendeződtek” – mondta el az eredményeket bemutató cikk vezető szerzője, Sebastien Besse (ESTEC/ESA, Hollandia).

A három barázdarendszer körül az egyik a nagyméretű, 55 km-es Massalia-kráterhez kapcsolódik, míg a másik a több, egymásra rakódott kráterből álló, összesen 35 km-es Északi Pólusi Krátercsoporthoz köthető. Mindkettő a kisbolygó északi féltekéjén található. A harmadik árokrendszer azonban a jelek alapján egy déli, az elrepülés során rejtve maradt krátertől ered. A sejtett krátert illő módon Suspicio-kráternek nevezték el a kutatók, és a barázdái alapján ez is több tíz km széles lehet. Megszámolva, hogy hány kráter írta felül a keletkezésük óta a barázdákat, a kutatók azt is megállapították, hogy a Suspicio fiatalabb, mint a Massalia-kráter, de öregebb, mint az Északi Pólusi krátercsoport.

20141011_Lutetia_groove_kep2
Az űrtávcsövekkel készült alakmodell és a Rosetta képei, összeillesztve. A kék vonalak a Suspicio-kráter helyét jelölik, 15, 30 és 45 km-es átmérőt feltételezve.

De nem csak a Rosetta vizsgálta meg a Lutetiát. Még az elrepülés előtt felmérte a kisbolygót a Spitzer- és Herschel-űrtávcső is, és a megfigyelésekből le lehetett vezetni egy hozzávetőleges alakmodellt. Már ez a modell is előrevetítette, hogy a kisbolygó déli oldalán, a Suspicionak megfelelő pozícióban bemélyed a Lutetia felszíne. A Hawaiin található Infrared Telescope Facility nevű infravörös távcső pedig azt mutatta ki, hogy eltér a felszín kémiai összetétele a Lutetia északi és déli oldalán.

A kutatók úgy vélik, hogy egy nagy becsapódás a déli oldalon, feltehetően ugyanaz, ami a Suspicio-krátert is létrehozta, annyi anyagot ásott ki a felszín alól, hogy a különbség már kimutathatóvá vált a földi távcsövek számára is. “A tanulmányunk a Lutetia több, független vizsgálati eredményét fogja össze egyetlen, koherens történetbe, úgy, hogy abba beleillik egy nagy méretű becsapódási kráter jelenléte a kisbolygó túloldalán” – tette hozzá Michael Küppers (ESA Space Astronomy Centre, Spanyolország), a cikk egyik társszerzője.

És mindezek az eredmények csak egy két óráig tartó elrepülésből származnak. A Rosetta képességei alapján a 67P vizsgálata hosszú éveken át rengeteg munkát fog majd adni a kutatóknak.

Az eredményeket bemutató szakcikk a Planetary and Space Science folyóiratban jelent meg.

Forrás: ESA, képek: Besse et al (2014), illetve ESA/Rosetta/MPS OSIRIS Team.

Hozzászólás

hozzászólás