Mikulás-csomagot hozott a japán űrszonda: talajminta ért földet Ausztráliában a Ryugu kisbolygóról

4572

Hatéves utazás után sikeresen földet ért a japán Hayabusa–2 űrszonda kapszulája, benne a Ryugu földközeli kisbolygó felszínéről gyűjtött kőzetmintákkal. A szonda pedig folytatja útját a következő aszteroidákhoz.

Aranykora van manapság a talajminták gyűjtésének és elemzésének a Naprendszer különböző égitestjein: a NASA OSIRIS-REx szondája útra készül haza a Föld felé és 2021 márciusában hagyja el a Bennu kisbolygó térségét a kisbolygóról begyűjtött anyagmintával. A kínai Chang’e–5 szonda a Holdon gyűjtött kőzetmintával úton van a Föld felé, illetve most a japán Hayabusa–2 szonda kapszulája ért Földet. Ekkor még nem is szóltunk a Marson tevékenykedő, valamint a vörös bolygó felé tartó újabb űrszondák mintagyűjtéseiről, és azok helyszínen történő elemzéséről…

A Japán Űrügynökség (JAXA) Hayabusa–2 (“Sólyom”) űrszondája sikeresen gyűjtött talajmintát a (162173) Ryugu (japánul: “Sárkány” vagy “Tengeri sárkány palotája”) földközeli kisbolygó felszínéről. Ez már a japán űrkutatás második sikeres talajmintavételi küldetése, ugyanis 2005-ben a Hayabusa–1 vett mintát a (25143) Itokawa földközeli aszteroida felszínéről, és azt – bár viszontagságos bolygóközi út után – eljuttatta a Földre 2010-ben. Az alábbi képen a két japán küldetés kisbolygóit lehet összehasonlítani.

A japán Hayabusa–1 űrszonda célpontja, az Itokawa (balra), illetve a Hayabusa–2 célobjektuma, a Ryugu kisbolygó (jobba) (JAXA)

A Hayabusa–2 többféle módszerrel is gyűjtött mintát a Ryugu felszínéről és közvetlenül a felszín alól is (l. hírportálunk korábbi híreit). Az alábbi kép a felszín közeli mintavételt mutatja.

A Hayabusa–2 talajmintavétel közben a Ryugu kisbolygó felszínének közvetlen
közelében. A fényes golyó a célterület megjelölésére a szondáról korábban lebocsátott próbatest (JAXA)

A Hayabusa–2 szonda 2019. november 13-án ionhajtóműve segítségével hagyta el a Ryugu térségét, és megkezdte jó egy évig tartó bolygóközi útját a Föld felé.

2020. december 1-jén 07:00 világidőkor 1,74 millió km-re a Földtől pályakorrekciót hajtott végre. December 5-én 05:30 világidőkor 220 ezer km-re a Földtől az anyaszondáról levált a talajmintát tartalmazó kapszula, és megkezdte útját a Föld felé. Az alábbi kép vázlatosan mutatja a kapszula visszatérésének menetrendjét.

A Hayabusa–2 visszatérő kapszulájának menetrendje a Föld közelében: leválasztás az anyaszondáról, belépés a légkörbe, fékezés, hővédőpajzs leválása, majd a fékezőernyő kinyitása (JAXA)

A kapszula egy 40 cm átmérőjű, 16 cm magasságú és 16 kg tömegű hengeres test, amelynek hatékony hővédő pajzsa van, mert 11,6 km/s sebességről a légkörben 1 perc alatt 3 km/s-ra csökken a sebessége, és eközben mintegy 3000 fokos külső hőmérsékletre hevül fel – a kőzetmintát ettől pedig meg kell védeni. A kapszulát egy rugós mechanizmus távolította el az anyaszondától, és a test térbeli stabilitásának biztosítására fel is pörgette. Ezután az anyaszonda 06:30-09:00 világidő között 200 ezer és 160 ezer km-re a Földtől pályamódosítást hajtott végre, eltávolodott bolygónktól és tovább folytatja bolygóközi útját.

A Hayabusa–2 anyaszondája és a róla levált, a Föld felé tartó kapszula a művész elképzelése szerint (JAXA, Akihiro Ikeshita)

December 5-én 16:57 világidőkor az anyaszonda 12 000 km magasan a Föld felett földárnyékba került, és 17:28-30 világidő között felvételeket készített a kapszuláról, amelyet már megvilágított a Nap fénye, miközben belépett a légkörbe.

A Hayabusa–2 a még a Föld közelében volt, amikor a kapszula fényes tűzgömb látványát nyújtva belépett a légkörbe. A kép ezt ábrázolja a művész elképzelése szerint (JAXA)

Az anyaszonda 17:31 világidőkor mintegy 350 km magasságban kilépett a földárnyékból, a kapszuláról pedig kb. 3 perc múlva, 11 és 7 km magasság között, 100 méter/s sebességnél levált a hővédő pajzs és kinyílt a fékezőernyője. A kapszula földet érésére 10 perces hibahatárt adtak meg: 17:47-57 világidő között történt az előre tervezett helyen, Ausztrália déli részén. A jelentések szerint 18 óra világidő (magyar idő szerint 19 óra), azaz helyi idő szerint hajnali 4 óra körül.

A kapszula leszállási körzete a Woomera Test Range (RAAF Woomera Range Complex) területén van, ami a Királyi Ausztrál Légierő (RAAF) gyakorlóterülete, és Adelaide városától északra található. Mivel lakatlan területről van szó, hiszen a légierőnek és a rakétás egységeknek is gyakorló lőtere, ezért nem okozott gondot, ha egy kisbolygótól érkező kapszula ott landol.

A Hayabusa–2 kapszulájának tervezett leszállási körzete Ausztrália déli részén, az Adelaide várostól északra található Woomera Test Range területén van (JAXA Twitter)

A leszállóhely egy kb. 100 km hosszan elnyújtott ellipszisen belül van. A kapszulán jeladó van, amelynek jelei alapján meg lehet találni december 6-án a nappali órákban.

Az alábbi videók a Hayabusa–2 programját és a kapszula visszatérését mutatják be.

A Hayabusa–2 visszatérése a Földre (Hayabusa2 Earth Return(English), JAXA jaxasgm, 2020.09.07., YouTube)
A Hayabusa–2 – hazatérése (Hayabusa2 – Coming Home!, DLR, 2020.12.03., YouTube)
A Hayabusa–2 visszatérő kapszulájának tűzgömbje (Hayabusa2 return capsule fireball on reentry as seen by Hayabusa2 Mission Control, Saraki village SPACE.COM, 2020.12.05., YouTube)

A legfrissebb videó összefoglalja a kapszula visszatérését és megtalálását az ausztráliai félsivatagban.

A Hayabusa-2 kapszulájának visszatérése a Földre (SciNews, 2020.12.06., YouTube).

A Hayabusa–2 kapszulája 100 milligramm tömegű, a bolygórendszerünk kialakulása és a kisbolygók megismerése szempontjából egyedülállóan értékes mintát hozott a Naprendszer ősi kis égitestje, a Ryugu kisbolygó felszínéről és felszín alatti legfelső rétegéből.

A Hayabusa–2 anyaszonda programja azonban korántsem ért még véget. A tervek szerint még két további földközeli kisbolygót is meglátogat: a 2001 CC21, mintegy 70 méter átmérőjű aszteroidát 2027 decemberében, majd 2031 júliusában az 1998 KY26 jelű, mintegy 30 méter átmérőjű kis földközeli aszteroidát (meteoroidot). A tervek szerint az űrszonda a 1998 KY26 felszínére le is fog szállni. Közben a Föld közelében kétszer is hintamanővert hajt végre 2027 decemberében és 2028 júniusában.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás