New Horizons: újabb eredmények láttak napvilágot az Ultima Thule-elrepülésről

Tóth Imre
-
6964
Nyomtatható változat

A NASA New Horizons űrszondájának a „piros hóemberre” emlékeztető kisbolygó, az Ultima Thule közelében történt sikeres elrepülését követően naponta újabb és újabb eredményeket tesznek közzé a beérkező képek és adatok feldolgozásával foglalkozó kutatók. Az eddigi adatok alapján nem találtak kísérő holdat, és egyelőre nem mutattak ki gáz- illetve porkómát sem a kisbolygó körül.

A New Horizons űrszonda 2014 MU69 (Ultima Thule – Távoli Sziget) kisbolygó közelében újév napján történt elrepülését követően a Földre továbbított képfelvételek és mérési  adatok feldolgozása folyamatosan történik, és 2018. január 3-án, csütörtökön sor került a harmadik sajtótájékoztatóra is az eddigi tudományos eredményekről. A most közzétett eredmények az Ultima Thule körüli esetleges kísérő holdak, törmelék, gáz- és poranyag keresésére, kimutatására, valamint az égitest felszínének tulajdonságaira vonatkoznak. Előállították a kisbolygó térbeliségét érzékeltető anaglif képeket, illetve kézbe fogható 3D-s térbeli modelljét is. Szó esett továbbá a szonda Kuiper-övbeli kiterjesztett küldetésének terveiről is.

Az alábbi animáció két képfelvételből készült és igen szemléletesen mutatja az Ultima Thule elfordulását, alakját és felszíni alakzatait – bár csak az eddig beérkezett alacsony felbontású képek alapján (a sokkal jobb felbontású képek majd később érkeznek meg a szondáról).

Az Ultima Thule elfordulása a tengely körüli forgás és főleg a szonda és a kis égitest egymáshoz viszonyított mozgása miatt. A két LORRI-felvétel között eltelt 38 perc alatt a New Horizons a megközelítési pályaszakaszon 61 ezer km távolságból 28 ezer km távolságig jutott. A távolabbi kép felbontása 310 méter, a közelebbié 140 méter (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

Az alábbi kép megfelelő szemüveggel szemlélve térbelinek mutatja az Ultima Thule kisbolygót. A sztereokép két, egymáshoz képest 38 perc különbséggel készült felvételből állt össze, amelyeket a szonda a LORRI kamerával 61 ezer és 28 ezer km távolságból készített.

Az Ultima Thule kisbolygóról készült első sztereokép, amelynek képpárját (lásd lentebb) a New Horizons szonda LORRI kamerája készítette a megközelítési pályaszakaszon 61 ezer és 28 ezer km távolságból, 38 perc időkülönbséggel (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)
Az Ultima Thule kisbolygó két, 38 perc különbséggel készült képe (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

A New Horizons kutatócsoport elkészítette az Ultima Thule első 3D-s térbeli modelljét is – egyelőre az alacsony felbontású képek felhasználásával. A modellen a kis égitest és két összetevőjének alakja, felszíne és fizikai tulajdonságai is jól szemléltethetőek. Az alábbi képen Mallory Kinczyk (North Carolina State University) tartja kezében az Ultima Thule „piros hóember”-modelljét.

Mallory Kinczyk (North Carolina State University), a New Horizons teammel együtt dolgozó kutató az Ultima Thule 3D-s térbeli modelljével (NASA TV és NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

A kis égitest felszíni fényvisszaverőképessége és a felszíni alakzatok, a topográfia közötti összefüggést is vizsgálták. A kisbolygó két összetevőjét összekötő „nyaki” rész például fényesebb, és egyben ezen a vidéken a legmeredekebb a felszín lejtése, ami a finom port a nyak vonalához tereli.

Az Ultima Thule felszínét sötétebb és világosabb bemélyedések borítják. A „nyaki” rész fényességét a lejtőn mozgó finom porszemcsék összegyűlése okozza (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

Az Ultima Thule kisbolygó körüli esetleges kísérők, holdak keresése is része a New Horizons programjának, ami azért is fontos, mert ha van holdja, akkor annak mozgásából a kettős rendszer tömegére, a testek méretének és térfogatának ismeretében pedig az átlagos tömegsűrűségre is lehet következtetni. Az eddig a Földre érkezett képeken nem találtak holdat, kísérőt a kisbolygó körül, de nem zárható ki, hogy az összes képfelvétel megérkezése után esetleg találnak majd kis holdat.

Az Ultima Thule (középen) körüli esetleges holdak keresésére alkalmas távoli képek egyike sűrű csillagmezőt mutat. Ezen a képen a szonda még nagy távolságra volt a kisbolygótól, így az csak csillagszerű megjelenést mutat (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)
Az előbbi képről a sűrű csillagmezőt levonva csak az Ultima Thule maradt középen, de a képen nincs hold, ami a kisbolygóval együtt mozogna (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)
Az Ultima Thule már kiterjedt objektumnak látszik a New Horizons szonda közelítésekor, de a képen nem látszik hold a kisbolygó körül (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

Az Ultima Thule körüli gáz-, plazma- és porkörnyezet vizsgálata is fontos, ugyanis gáz- és porkibocsátás esetén kóma alakulhat ki, ami üstökösaktivitást jelentene a Naptól távol, ez pedig önmagában is érdekes folyamat, de a napszél és a kis égitest közötti kölcsönhatás is tanulmányozható lenne nagy naptávolságban.

Az alábbi ábra a napszél és a gázkómával vagy légkörrel igen, de mágneses térrel nem rendelkező kis égitest közötti kölcsönhatását mutatja be a Pluto példáján. Kisebb méretskálán hasonló szerkezetet kellene megfigyelni az Ultima Thule esetében is, például a New Horizons Alice ultraibolya színképelemzőjével, de eddig nem mutattak ki kómát a kisbolygónál. Később, ha minden adat megérkezik a Földre, a részletesebb vizsgálatok
után ez a kép még változhat.

A Pluto és napszél kölcsönhatása során külső lökéshullámfront (Bow shock), légkör/napszél elválasztó felület (pauza), valamint ioncsóva alakul ki. A Pluto esetében a légkör kiterjedése mintegy 3-4 ezer km, ami az Egyesült Államok nyugat-keleti irányú kiterjedésének felel meg (l. USA összehasonlító térképe) (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

Az Ultima Thule két összetevőjének („Ultima” és „Thule”) színe egyaránt vöröses és nem mutat eltérést, ami a két összetevő kis testnek az ősi Kuiper-öv ugyanazon vidékén történt kialakulására utal. A kisbolygó színe megfelel a dinamikailag „hideg”, vagyis a körhöz közeli és kis pályahajlású Kuiper-övbeli objektumok átlagos vörös színének.

A New Horizons szonda pályája és az Ultima Thule helyzete a Kuiper-övben (balra), valamint a Kuiper-övbeli objektumok elhelyezkedése a pályahajlás-vörösödés síkon (jobbra). Az Ultima Thule (fehér korong) a vörös színnel jelölt, dinamikailag „hideg” Kuiper-övbeli objektumok között helyezkedik el (NASA/Johns Hopkins University Applied Physics Laboratory/Southwest Research Institute)

Dinamikailag az Ultima Thule is ilyen „hideg” Kuiper-övbeli objektum, ami azt is jelenti, hogy a Naprendszer kialakulása óta stabil pályán van a Kuiper-övben, és őrzi a kialakulási anyagot.

Az elkövetkezendő hetekben elkészítik az Ultima Thule-elrepülés első tudományos eredményeit ismertető publikációkat, és feldolgozzák a folyamatosan érkező adatokat. Az összes adatot a szonda mintegy húsz hónap alatt továbbítja a Földre. A Kuiper-övbeli kiterjesztett küldetés során a külső Naprendszert és a Neptunuszon túli övezetet kutatja az egyébként nagyon jó műszaki állapotban levő New Horizons szonda.

A hír megjelenését a GINOP-2.3.2-15-2016-00003 “Kozmikus hatások és kockázatok” projekt támogatta.

Források:

Kapcsolódó internetes oldalak:

Hozzászólás

hozzászólás

VONATKOZÓ CIKKEKTÖBB A SZERZŐTŐL