Az elmúlt hetekben, hónapokban már többször beszámoltunk a Piszkéstetői Obszervatóriumban folytatott kisbolygókereső munka eredményeiről, de a tél leghosszabb derült időszaka, legtisztább és leghidegebb éjszakái nem várt mennyiségű földközeli kisbolygó megtalálását eredményezték.
A múlt heti nagy hideggel egyben száraz levegő is érkezett a Kárpát-medencébe, ami olyat eredményezett, ami még nem volt ezen a télen: zsinórban három teljesen derült éjszakát! Ezt kihasználva alkonyattól pirkadatig dolgoztak az obszervatórium távcsövei, köztük a 60 cm-es Schmidt-teleszkóp is, amely teljes idejében földközeli égitestekre vadászik. Plusz jelentőséget adott a témának, hogy az USA délnyugati részén hóviharok tomboltak, így az oda telepített nagy keresőprogramok nem tudtak dolgozni, és kivételesen a Hawaii-szigetek felett is rossz idő uralkodott.
Egy technikai hiba miatt majdnem mi is búcsút inthettünk a tél legtisztább éjszakáinak, ugyanis az első éjszaka hajnalán beragadt a CCD-kamera fényzárja, ami lehetetlenné tette a további munkát. Mivel -16 fok alatti hőmérséklettel ez volt a tél leghidegebb éjszakája, elsőként valamiféle hőszűkülés okozta beragadásra gondoltunk, de sajnos másnap délutáni magasabb hőmérsékletben sem oldódott meg a probléma. Ami természetesen szombat hajnalban történt, amikor a műszaki kollégák jól megérdemelt hétvégi pihenőjüket töltötték. Köszönhetően azonban elhivatottságuknak, végül is interneten keresztüli segítséggel, valamint a kint tartózkodó ügyeletes csillagász hosszas fagyoskodása árán sikerült újraindítani a kamera vezérlő egységét, ami megjavította a kiakadt fényzárat is. Az ezt követő két éjszaka pedig bizonyította, hogy érdemes volt megküzdeni a technikával, így ezúton is nagy köszönet illeti a három kollégát: Bódi Attilát, Csák Balázst és Pál Andrást.
A hiba elhárítása után ugyan ezúttal nem rögtön az első felvételen sikerült egy gyorsan mozgó égitestet találni, azonban nem sokkal éjfél előtt két egymás utáni felvételen, nagyjából 5 perc különbséggel mutatkozott egy-egy új földközeli kisbolygó. Az első (végleges jelölése 2021 CW8 lett) megtalálásának külön érdekessége, hogy a területről egymás után készült három felvételből csak az egyiken azonosította az elnyúlt kisbolygónyom egy részletét a számítógép, de véletlenül a másik két felvételen is talált a nyom mellett egy-egy halvány csillagot, amely azt mondta a szoftvernek, hogy itt valami mozog. Végül ez egy fals találat volt, de mivel a jelölteket feldobja a gép ellenőrzésre, sikerült észrevenni, hogy ott van egy igazi mozgó égitest is. Az alábbi animáció talán többet ér minden szónál.
És amit akkor még nem tudtunk, csak három nappal később derült ki, hogy az első találat felvételén van egy másik ismeretlen égitest is, vagyis egy képen sikerült két földközeli kisbolygót találni, illetve így két egymás utáni felvételen hármat. Sajnos a későn megtalált kisbolygó (SaKurSY munkanéven) már csak statisztikai érdekesség lehetett, bár az időben észrevett társa követése okán készült felvételeken egy ideig ez is rajta volt, így 45 percen keresztül ezt is megfigyeltük. Csak sajnos ellentétes irányba mozogtak az égen, így egy idő után már lekerült a másikat követő képről, pedig vélhetően egy igen közel merészkedő (35-40 ezer km), 1-2 méteres szikla látszott a felvételeken.
Ez a késői találat egyébként egy felvidéki magyar amatőrcsillagász, Kürti István érdeme, aki már korábban is segített szemmel is átnézni a szoftveresen átvizsgált képeket, mivel a számítógépek sem mindenhatók (l. még később). Évtizedes munkájának eredménye közel kétszáz főövi, és két földközeli kisbolygó felfedezése a piszkéstetői képeken, amelyek mind túl halványak voltak, túl gyorsan mozogtak, vagy éppen csillagokkal összeolvadva látszottak ahhoz, hogy a szoftverek észrevegyék őket. A jövőben – több amatőrcsillagász társával együtt – remélhetőleg rögtön a képek elkészülte után át tudják majd nézni a felvételeket, így ezek a közeli apróságok sem fognak elveszni.
A harmadik találat is érdekes volt a maga nemében, mert minden idők egyik legkisebb, mindössze 1-2 méteres, jelöléssel is ellátott (2021 CW7) kisbolygóját, vagy inkább már meteoroidját sikerült felfedezi, amely fél nappal később alig 28 ezer km-re, tehát a geostacionárius műholdaknál is közelebb húzott el mellettünk. Később kiderült, hogy mint sok korábbi felfedezésünk, ez is rajta volt az egyik nagy amerikai projekt korábbi felvételein, de ők nem vették észre a közeledő égitestet. Viszont ezek az utólag megtalált képek sokat segítenek a pályaszámításban, mert a mi felfedezésünket fél nappal követő földközelség után a kisbolygó már át is került a nappali égre, így nem lehetett tovább követni. Amikor mi február 13-án este megtaláltuk, a 19-19,5 magnitúdós égitest mintegy 510 ezer km-re, a holdpályán kicsit túl járt. A másfél nappal korábbi Pan-STARRS képeken a még 1,5 millió km-re járó égitest csak 21-21,5 magnitúdós volt. Amikor 14-én napközben, magyar idő szerint délután negyed 4-kor 28 ezer km-re elhaladt mellettünk, akkor sem volt fényesebb 15,5 magnitúdónál.
A két éjszaka negyedik kisbolygója a következő éjjelen, hétfőn hajnalban került távcsővégre (2021 CG9), a jó égnek köszönhetően egy alig 19,5-20 magnitúdós kisbolygót sikerült megtalálni a 30 másodperces felvételeken. Később kiderült, hogy január közepéig visszamenően három éjjelen is rajta volt a hawaii-szigeteki Pan-STARRS projekt 1,8 méteres távcsöveinek felvételén, de az automata keresőszoftver mindannyiszor elsiklott felette. Ez is mutatja, hogy még a jóval nagyobb és modernebb távcsövek árnyékában is érdemes csillagászati kutatásokkal foglalkozni, mert az égbolt hatalmas, a számítógépek sem mindenhatóak, az időjárás változékony, a szerencse pedig forgandó.
