Egy nemzetközi kutatócsoport szerint meglepően nagy eséllyel a Nap lehet a földi víz forrása.
A Glasgow-i Egyetem vezette nemzetközi kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a főként hidrogénionokból álló napszél hozta létre a vizet a kisbolygók felszínén lévő porszemcséken. A víz ezután a Földbe csapódó kisbolygók által jutott bolygónkra még a Naprendszer fiatalkorában.
A Föld a Naprendszer többi kőzetbolygójához képest vízben gazdag, hiszen felszínének több mint 70 százalékát óceánok borítják, és a kutatókat rég foglalkoztatja, hogy pontosan honnan származhat ez a mennyiség, mondta el Phil Bland (SSTC, Curtin University), a kutatás résztvevője. „Az egyik elmélet szerint a Föld kialakulásának utolsó fázisában C típusú aszteroidák szállították a vizet a Földre, de ezen aszteroidák izotópos vizsgálata kimutatta, hogy nagyobb részben nem egyeznek a földi vízzel, ami azt jelenti, hogy legalább egy másik forrásnak is kellett lennie.”
A kutatók szerint a napszélnek köszönhetően jött létre a kisbolygók porszemcséinek felszínén a víz, és ez az izotóposan „könnyebb” víz szolgáltatta a földi víz maradékát. Az új, napszélen alapuló elmélet a földközeli Itokawa kisbolygó szemcséinek aprólékos vizsgálatán alapul. Az S típusú aszteroida mintáit a japán Hayabusa űrszonda hozta vissza a Földre 2010-ben.
„A Curtin Egyetemen működő világszínvonalú atomszondás tomográfiai rendszer segítségével hihetetlenül részletes információkat gyűjthetünk az Itokawa porszemcséinek felületéről, körülbelül 50 nanométeres mélységig. Azt találtuk, hogy a víztartalmuk alapján körülbelül 20 liternyi jut minden köbméter kőre.” – mondta Luke Daly (Glasgow-i Egyetem). A kutatás nemcsak a földi víz múltjába enged betekintést, de a jövőbeni űrmissziókban is segítségünkre lehet.
„A jövőbeni űrkutatás egyik nehézsége, hogy földi készletek nélkül hogyan jutnak majd az űrhajósok elegendő vízhez.” – mondja Daly. „Kutatásunk azt mutatja, hogy ugyanaz az űridőjárási folyamat, amely az Itokawán vizet hozott létre, más légkör nélküli égitesteken is végbement. Ez azt jelenti, hogy az űrhajósok akár közvetlenül a Holdon lévő porból is képesek lehetnek vízkészleteket létrehozni.”
A kutatás eredményeit Solar wind Contributions to the Earth’s Oceans címmel a Nature Astronomy folyóirat tette közzé.
Forrás: phys.org