Mesterséges becsapódásnyomokat fotóztak a Marson

660

A Curiosity rover leszállása során az űreszközről levált egységek (hővédő pajzs, ejtőernyő, néhány stabilizáló nehezék) felszíni becsapódásnyomait nem sokkal a leszállást követően már megörökítették Mars körüli pályáról. Ezúttal a bolygó körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda újabb képein további nyomok azonosíthatóak, amelyek még a légköri belépés előtt levált, majd végül szintén a felszínbe csapódó egységekről készültek.

A kérdéses becsapódásnyomok közül kettőt a széttört műszaki egység hozott létre. Utóbbi szerkezet mintegy 10 perccel a légköri belépés előtt vált le a Curiosity rovert tartalmazó kapszuláról, majd a légkörben felizzott, fékeződött, és feltehetőleg két nagyobb és esetleg több kisebb egységre darabolódott szét. Anyaga részben elizzott és szétesett, de a megmaradt részek a felszínt elérve apró krátereket hoztak létre.


Az MRO űrszonda CTX és HiRISE nevű kameráinak felvételei, a becsapódott egységekről (fehér keretek). (NASA, JPL Clatech, UA)

A fenti esemény után két perccel két, egyenként 75 kilogrammos, főleg wolfram anyagú stabilizáló nehezék is levált a szondáról. Ezek két becsapódásnyomot hoztak létre, mivel anyaguk elég szilárd volt, valószínűleg nem darabolódtak szét a légköri repülés közben. Az aszimmetrikus alakú törmeléktakarók jól mutatják, hogy a kérdéses becsapódások igen lapos szögben történtek. A legnagyobb kráterek 3 és 5 m közötti átmérőjűek voltak, ami megfelel az előzetes várakozásoknak. A néhány cm mélyről kirobbant anyag sötét színű, a légkörből hulló, és egyébként világos színű porral borított vidéken. Utóbbi világos és mállott por a Marson igen elterjedt, és jellemzőiről a nemrég megjelent Mars könyvben olvashatunk részletesen.


Az egyik kráter és a becsapódáskor kilökött törmelék, amelyet a kettétört műszaki egység egyik darabja hozott létre a felszínen. Az elfordított képen a becsapódó egység látszólag alulról érkezett. (NASA, JPL Clatech, UA)

A becsapódási helyek mintegy 80 kilométerre vannak a Curiosity leszállóhelyétől, mivel a rovert ejtőernyő, majd pedig rakétás rendszer lassította – ezért nem jutott olyan messzire, mint a szabadon zuhanó többi egység. Az egyes szabadon zuhanó darabok útvonala kissé megváltozott a légköri fékeződés során, ennek megfelelően enyhén széthúzódó, mintegy 12 km hosszú „törmeléksávot” alkotnak a felszínen, különböző méretű becsapódásnyomokból.

A megfigyelések nem csak érdekességként szolgálnak a szakembereknek, hanem egyrészt segítenek a bolygó légköre és a világűrből érkező testek kölcsönhatásának jobb megértésében. A Mars Science Laboratory űrszonda ugyanis ismert pályán érte el a bolygót, ezért egyes darabjainak becsapódási pontjai alapján jól rekonstruálható, mekkora fékeződést éltek át a légkörben. Emellett a mérnökök számára is adhat támpontot, hogy mely egységek maradtak egyben és melyek estek szét a hővédő pajzs nélküli belépés során.


A két stabilizáló nehezék becsapódásnyomának 25 cm/pixel felbontású közelképe. Az elfordított képen a becsapódó egység látszólag alulról érkezett. (NASA, JPL Clatech, UA)

Még fontosabb eredményt kapnak azok a kutatók, akik a Marson az elmúlt években keletkezett friss, természetes eredetű meteorkráterekkel és azok törmelékével hasonlítják össze a most megfigyelt alakzatokat. A vizsgálat segít annak megértésében, hogy a kisebb becsapódó testek milyen törmelékmintázatot hoznak létre maguk körül, több darab esetén ezek miként húzódnak szét az eredeti haladási irányban, és mindez miként mutat az olyan kifejezetten lapos érkezési szög esetében, mint ami a fentiekben állt elő.

 További információk a NASA honlapján olvashatóak.

Hozzászólás

hozzászólás