A Mars déli pólusvidékén a jégsapka alatt mélyen elhelyezkedő hatalmas tó létezése régóta vitatott kérdés a bolygókutatók között. A feltételezett óriási vízmennyiség mintegy másfél kilométerrel helyezkedett volna el a felszín alatt, azonban friss megfigyelési adatok kétségessé teszik létezését.
A víztömeg létezését először 2018-ban vetették fel, magyarázatként az ESA Mars Express szondáján működő Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding (MARSIS) műszer eredményeinek magyarázataként. Az eszköz adataiból egy nagy visszaverőképességű réteg rajzolódott ki a legmélyebb jégrétegek, valamint a por határvonalán. Mivel a víz hasonlóan erős radarvisszhangot eredményez, és csupán sós víz maradhat folyékony állapotban az adott körülmények között, a szinte bizonyosnak tekintett következtetés egy felszín alatti, sós vízű tó volt.
A Mars Express radarjeleiból nyert felvétel. A felvétel 29 keringés alatt készült egy, a déli pólus környéki 200 x 200 km-es területről. A felső fényes csík a jégpáncél. Fényesebb-halványabb lerakódások láthatók egészen 1,5 km mélységig. A kép középpontjának koordinátái: 193° kelet, 81° dél (ESA/NASA/JPL/ASI/Univ. Rome; R. Orosei et al. 2018)
Ráadásul hasonló tavakat ismerünk saját bolygónkon is, főleg az Antarktisz jégpáncélja alatt. Földünkön a kutatók már végeztek kilométeres mélységekbe hatoló mélyfúrásokat is vízminták gyűjtése szempontjából, amely minták meglepetéssel is szolgáltak: életképes ősi mikrobákkal a vízben. Ez a felfedezés is hozzájárulhatott az asztrobiológiával foglalkozó kutatók figyelmének felkeltéséhez a marsi felszín alatti tó esetében.
Nemrégiben azonban a NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) hasonló radarberendezésével vizsgálva a területet csupán igen gyenge visszavert jelet észleltek. A használt SHARAD nevű berendezés a MARSIS-nál magasabb frekvencián dolgozva jobb felbontást biztosít, bár a hullámok nem hatolnak le az előző méréseknél elért mélységekig. Ez a tervezési korlát az oka annak, hogy a műszert elsősorban felszíni, vagy ahhoz nagyon közeli struktúrák tanulmányozására használták, és csak most, 20 év működés után vizsgálták meg ezt a területet. A kutatók a berendezés ezen hátrányát is igyekeztek kiküszöbölni: pályáján az eszközt tengelye körül elforgatták, hogy minél erősebb jelet sugározhassanak a vizsgált területre. Ennek eredményeként a szokásosnál mintegy tízszer erősebb jelet sugároztak, és elérték a MARSIS által is vizsgált mélységet. A szonda elforgatása természetesen nem minden veszély nélküli művelet: a forgatással a napelemek is elfordulnak ideális pozíciójukhoz képest, így az energiaellátás legalábbis egy időre jelentősen csökken. Ennek elkerülésére az elforgatási manővereket a bolygó éjszakai fele feletti elhaladásokkor, árnyékban végezték el, ami jelentősen csökkentette a rendelkezésre álló megfigyelési idő hosszát.
Mindezen előkészületek ellenére sem sikerült a felszín alatt levő feltételezett vízrétegről megfelelő erősségű radarvisszhangot nyerniük. A legvalószínűbb magyarázat szerint a MARSIS által vett jelek egy helyi anomáliából, például egy kis, rendkívül sima felszínfoltból (pl. megszilárdult lávafolyásból) származhattak. Néhány kutató azonban nem fogadja el a friss eredményeket: véleményük szerint egyenesen várható volt, hogy az eltérő radarrendszer képtelen észlelni. A kutatók természetesen folytatják az adatok elemzését a kérdés végleges(?) eldöntése érdekében. Mindazonáltal a most elvégzett, a szondát oldalra fordító manőverrel nyert jelerősödés a Mars más területeinek vizsgálatakor is hasznos lesz, más területen előfordulható, felszín alatti vízrétegek keresése során.
Sky and Telescope, 2025. december 17.
