Vizes földcsuszamlások a Mars száraz időszakában

6127

Egy geológiai szempontból fiatal marsi földcsuszamlás nagyon hasonló földi társaihoz – létrejöttéhez azonban vízre lehetett szükség egy olyan időszakban, amikor a Marsnak már száraznak kellett lennie.

Művészi illusztráció a NASA Mars Reconnaissance Orbiter űrszondájáról, amint elhalad a Nilosyrtis Mensae terület fölött. (Forrás: NASA / JPL-Caltech)

Nagyjából 5 millió évvel ezelőtt a marsi Nilosyrtis Mensae régióban található nagy és mély kráter nyugati falának egy része megadta magát. A vörös bolygó felszíne bővelkedik beomlott kanyonfalakban, így a földcsuszamlások elég gyakorinak számítanak. Ebben a földcsuszamlásban az az érdekes, hogy valójában sárcsuszamlás.

A Planetary and Space Science október 15-i számában megjelenő egyik új tanulmány szerzői nagy felbontású képek alapján készítették el a földcsuszamlás digitális magassági modelljét. Ezután összehasonlították más marsi és földi földcsuszamlásokkal, és arra utaló jeleket találtak, hogy víz játszott szerepet a létrejöttében, mégpedig egy olyan időszakban, amikor a Marsnak száraznak kellett lennie.

A Nilosyrtis Mensae egy kör alakú, ősi felszínforma, amely valószínűleg egy becsapódási kráterből alakult ki. Erodálódott, feltöltődött, újra erodálódott, így most egy kis magasságú tanúhegy, amelyet egy sziklákban gazdag geológiai képződmény vesz körül. (Forrás: NASA / JPL / Univ. of Arizona)
 

A földcsuszamlás

A Nilosyrtis Mensae földi mértékkel mérve elég nagy (hozzávetőleg 200 ezer teherautónyi talajt tartalmaz), de kisebb, mint az eddig vizsgált marsi földcsuszamlások. A 25 fokos lejtőn bekövetkező csuszamlás során a talaj nagyjából hat futballpályányi távolságot tett meg. Egy olyan lerakódás jött így létre, amelynek maximális vastagsága 30 méter volt, és tíz háztömbnyi területen helyezkedett el.

A Nilosyrtis Mensae földcsuszamlás karakterisztikája hasonló az izlandi Hόlmavίk városához közeli, illetve az egyesült államokbeli Rainier-hegy földcsuszamlásához, ami arra utal, hogy a vízzel telített regolit veszített a kohéziójából, mondja Anthony Guimpier (Université de Nantes, Franciaország), a kutatás vezetője.

Guimpier és munkatársai azt találták, hogy a Nilosyrtis Mensae földcsuszamlás egy enyhe lejtő mentén alakult ki, a szélei jól elhatárolhatók a környező tereptől, és viszonylag kevés, kisebb méretű sziklát szállított – ez mind arra utal, hogy a víz játszott szerepet benne. A két másik marsi sziklaomlás ennek épp az ellenkezője, és a kutatók szerint azokat meteoritbecsapódások vagy földrengések okozhatták.

Három földcsuszamlás a Nilosyrtis Mensae területen. A felvételeket az Európai Űrügynökség ExoMars keringőegységének kamerái készítették. (Forrás: Guimpier et al. / Europlanet Science Congress)

Agyag és víz

Az agyagos, finomszemcsés talaj és a folyékony víz elengedhetetlen feltétele a földcsuszamlás létrejöttének. A terület vizsgálatakor olyan agyagásványokat találtak, amelyek a Mars történetének korai szakaszában jöttek létre, amikor még folyékony víz volt a bolygó felszínén. A kutatók azonban nem gondolják, hogy a földcsuszamlás idején is folyékony víz volt jelen.

„Nehéz elképzelni, hogy folyékony víz volt a felszínhez közel, ráadásul olyan mennyiségben, amely a Nilosyrtis Mensae földcsuszamlásához kellett.” – mondja Janice Bishop (SETI), aki nem vett részt a kutatásban. „De még nem értjük teljesen a geotermikus hőáramlást.”

Guimpier és munkatársai szerint még ma is magas lehet a felszín alatti hőmérséklet, ami miatt több milliárd évvel ezelőtt a Nilosyrtis Mensae területe felmelegedett. „Talán ennek a geotermikus hőnek a maradványai felolvasztották a talajban a jeget, így jött létre a földcsuszamlás.” – mondja Guimpier.

A Mars forgástengelyének dőlésszöge a Naprendszer síkjához képest jelenleg nagyjából 25 fok, hasonlóan a Földéhez. A Földdel ellentétben azonban a Mars forgástengelyének dőlése széles tartományban változott, és úgy gondolják, hogy a földcsuszamlás idején sokkal nagyobb volt. A nagyobb dőlésszög lehetővé tehette a jég jelenlétét a jelenlegi egyenlítő közelében, magyarázza Guimpier.

Visszatérő lejtősávok

A felszín alatti olvadt jég lehetőségét már vizsgálták az úgynevezett visszatérő lejtősávok (recurring slope lineae, röv. RSL) jelenségének kutatásakor: ezek az időszakos, sötét áramlási vonalak a mai napig feltűnnek a Mars felszínén.

Egy nemrég ismertetett kutatásban Bishop és munkatársai arra jutottak, hogy a marsi felszín alatti sós jég lassan olvadhat, és destabilizálhatja a felszínt, ami a visszatérő lejtősávok létrejöttéhez vezet. Más kutatók vitatták, hogy a jelenségnek köze lenne a talajvízhez.

Guimpier kutatócsoportjához hasonlóan Bishopék is hasonló földi jelenségekhez fordultak, hogy megtudják, mi történt és történik máig a Marson. A bolygó körül keringő marskutató szondák szintén folytatják ezen területek vizsgálatát, de a legideálisabb az volna, ha képesek volnánk talajmintát venni.

„A jövőbeni marsjárók számára érdekes célpontok ezek, mert a felszíni anyagok ásványtani vizsgálatából megtudhatjuk, van-e bennük víz.” – mondja Bishop.

Forrás: Sky & Telescope

Hozzászólás

hozzászólás