Olimpai eredmények, gyorselemzés

959

Gyorsjelentés az eredményhirdetés eseményeiről.

2015.08.03. hétfő

Délelőtt még egy utolsó, a diákokkal közös kirándulásra vitték az egész olimpiát, a világhírű jávai előember leletének egyik megtalálási helyére, Sangiranba. Utána egy közeli hotel éttermében ebéd (diákokkal közösen), átöltözés ünneplőbe (a ruhákat hozta magával mindenki), majd átvittek mindenkit a záró ünnepély helyére, a Prambaran templomegyütteshez. Ez legalább olyan szép, sőt némileg még izgalmasabb látványt nyújtó műemlék, mint a Borobudur.

 Prambaran_nappal_DSC_0191

A záróünnepély rendkívül látványos volt, díszletekkel, a fűre terített vörös futószőnyegekkel, kétoldalon sorfalat álló díszegyenruhás kadétokkal… A szokásos bevezető himnusz és beszédek után végre elkövetkezett a várva várt pillanat: megkezdték az érmek kiosztását!

Néhány gondolat a végeredményekről: a szokásos papírforma szerint alakultak a dolgok… India és Irán tarolt, rajtuk kívül csak egy-két ország szerzett aranyat, mutatóba (pl. a házigazda Indonézia, akik persze két csapatot is indítottak, csakúgy, mint az irániak – így az érmek számát kettővel kell osztani, így mindössze 1,5 aranyérmet kaptak). Észrevehető, hogy az éremtáblázat felső harmadában szinte csupa olyan ország található, akiknek az indonéziai helyszín egyáltalán nem okozott időeltolódási betegséget (hisz közel azonos időzónába tartoznak), a helyi koszt pedig egyéb problémákat… Ez alól az egyedüli kivétel talán Oroszország. Nekünk idén sajnos nem sikerült. Ebben sok minden játszhatott közre. Leginkább a végső pontok háromnegyedét kitevő elméleti és adatfeldolgozási fordulók idején elkapott láz és bélfertőzés, ami miatt napokig szinte egyáltalán nem aludtak.

Még így is hősiesen próbáltak koncentrálni a feladatokra, elég sokat szépen megoldottak – így nem szeretnénk, ha bármi elmarasztalás érné őket! Ketten jövőre is részt tudnak még venni a soron következő IOAA-n, tehát még újíthatnak. Sajnos bármennyire is küzdöttek, mindez kevés volt a helyezések eléréséhez. Ketten még így is közel voltak hozzá.

Ramayana_DSC_0297

Közép-Jáva tartományi elnöke gongütéseire hivatalosan is befejeződött a 9. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia. Legutolsó mozzanatként Chatief Kunjaya átadta az IOAA zászlóját a soros megrendezőnek: Indiának. Levezetésként az est szóvivői még jópofáskodtak egy ideig, de ez akkor már csak kevés résztvevőt érdekelt, mert megkezdődött a fogadás, ami sokféle finom indonéz ételt és italt kínált. Végül az egész tömeg átvonult a záróünnepély helyszíne mellett található szabadtéri színházba, ahol a Ramajana ősi buddhista eposz négyrészes balett-feldolgozásának a befejező részét mutatták be, nagyszámú kartáncos kíséretében. Komoly tömegjelenetek is voltak.

Prambaran_Holddal_DSC_0281

Vége lett hát, és habár sikerek nélkül, de rengeteg új tapasztalattal felvértezve indulunk haza pár napon belül. Megköszönjük támogatóink támogatását – lista majd az utolsó diákolimpiai híradóval. Abban a záró levélben az idei olimpia több szempont szerinti elemzését, áttekintését is megírjuk.

Hozzászólás

hozzászólás