Elindult a Venus Express

1057

November
9-én, közép-európai idő szerint hajnali 4:33-kor elindult a Venus Express. Az
első európai Vénusz-kutató űrszonda bolygó körüli pályáról tanulmányozza majd
az égitest jelenlegi aktivitását.

Az
ESA Venus Express űrszondáját a kazahsztáni orosz Bajkonur űrközpontból egy
Szojuz-Fregat típusú hordozórakéta emelte a magasba, akárcsak korábbi
“ikertestvérét”, a hasonló szerkezeti felépítésű, szintén európai Mars Expresst.
Az űrszonda műszereinek kifejlesztésében magyar kutatók is részt vettek (MTA
KFKI RMKI).


A Venus Expresst pályára állító Szojuz-rakéta, kilövés előtt a kazahsztáni Bajkonurban. (ESA nyomán)

Az
űrszonda megépítése rendkívül kevés időt vett igénybe, ha figyelembe vesszük,
hogy csak 2001 márciusában vetődött fel komolyabban, hogy a Mars Express
mintájára keringőegységet küldjenek a Vénuszhoz is. Ez tette lehetővé a gyors
tervezést is: a műszereket a Mars Express, a Rosetta és a Philae (Rosetta
lander) műszereinek felhasználásával építették.

A
“fejenállva” forgó bolygóról (177,4 fok a tengelyferdesége – a Földé 23,5 fok)
sok mindent nem tudunk még. A legérdekesebb megválaszolatlan kérdések: Hogyan
lehetne globálisan leírni a Vénusz légkörét? Hogyan forog a légkör? Hogyan
változik a légkör összetétele a mélységgel? Milyen folyamatok játszódnak le a
felszín és a légkör között? Milyen a felsőlégkör kapcsolata a napszéllel?


A Venus Express a magasba emelkedik. (ESA nyomán)

A
mérések talán közelebb visznek annak megértéséhez, hogy a Vénusz
felsőlégkörének hőmérséklete vajon miért hidegebb, mint a Föld hasonló
régiója.
De persze a vulkánokkal borított felszínről is megtudhatunk pár dolgot,
noha
radaros mérésekre nem kerül sor, a légkör optikailag pedig
átlátszatlan.
Tudomásunk szerint jelenleg nincsenek a bolygón aktív vulkánok, amire a
magyarázatot nem tudjuk. Egy valószínű elmélet szerint a bolygó
hasonlított a korai Földre, felszínét tengerek, óceánok borították. A
kéregalábukások fölött a Földön vulkánok alakulhatnak ki. Magát a
folyamatot a
víz, mint folyékony közeg, elősegíti. A vizek elpárolgásával a Vénuszon
az
alábukások leálltak, a vulkánok kialudtak. Ám a felhalmozódó hő időről
időre,
százmillió éves időskálán újabb, sokkal erőteljesebb kitörési hullámot
indíthat
el. Ez jelenleg csak elmélet, ám a légkör összetételének pontos
felmérése, a
vulkáni eredetű összetevők kimutatása komoly előrelépést jelenthet
ennek
megválaszolásában.

A
Venus Express a tervek szerint 2006 áprilisában érkezik meg a
bolygóhoz. A Vénusz körül 24
órás keringési idejű, erősen elliptikus, poláris pályára áll majd,
melynek
bolygóközeli pontja 250 km lesz, maximálisan pedig 66000 km-re
távolodik el a
felszíntől. Az űrszonda tervezett mérési ideje két vénuszi nap, ami
esetleg két további nappal hosszabbítható. Ha ez kevésnek tűnik,
eláruljuk, egy vénuszi nap 243 földi napnak felel meg…

Internetes ajánlat: a Venus Express hivatalos honlapja

Hozzászólás

hozzászólás