Az elmúlt évtized, elsősorban a Kepler-űrtávcsőnek köszönhető nagy csillagászati felismerése volt, hogy a galaxisunkban rengeteg földszerű exobolygó keringhet a Naphoz hasonló távoli csillagok lakhatósági zónájában. Ezek az exobolygók a központi csillaguktól olyan távolságra vannak, hogy a felszínükön a Földről ismert élet számára kedvező körülmények uralkodhatnak. Ez fontos szempont a Földön kívüli élet utáni kutatás célpontjainak kiválasztásához. De mennyire kell valójában hasonlítania egy bolygónak és felszíni viszonyainak a földihez ahhoz, hogy képes legyen életet fenntartani? A Cambridge-i Egyetem csillagászai amellett érvelnek, hogy egy, a sajátunktól lényegesen különböző bolygótípuson is lehetséges a földihez hasonló.
A kutatók hiceánbolygónak keresztelték el ezt az új, potenciálisan lakható bolygóosztályt, a hidrogén és óceán szavak összetételéből. Ezeket a bolygókat óceán borítja, légkörüket pedig túlnyomó részben hidrogén alkotja. Ilyenből a földszerű bolygóknál jóval több létezik, és a megfigyelésük is könnyebb. A kutatók abban reménykednek, hogy ennek a feltáruló új lehetőségnek köszönhetően akár már a következő néhány évben találhatnak életfolyamatokra utaló biomarkereket egy Naprendszeren túli hiceánbolygón.
Az eddig azonosított legígéretesebb hiceánbolygó-jelöltek többsége nagyobb és melegebb a Földnél, ám ennek ellenére is boríthatják hatalmas óceánok a felszínüket. Ott pedig akár egysejtű életformák is létezhetnek, hasonlóak a Föld legszélsőségesebb vidékein is életben maradni képes extremofil baktériumokhoz. Az ilyen bolygók központi csillag körül húzódó lakhatósági zónája ráadásul jóval tágabb, mint a Földhöz hasonlóaké, vagyis a keringési pályájuk lehetséges sugara sokkal tágabb határok között képzelhető el úgy, hogy rajtuk élet legyen lehetséges.
A ma ismert néhány ezer exobolygó többsége a Föld és a Neptunusz mérete közé esik – ezek a szuperföldek vagy minineptunuszok. Többségüknek a tömege több mint 1,6-szorosa a Földének. Ezek ugyan a Neptunusznál kisebbek, ám nem valószínű, hogy a felszínüket kőzet borítja. Az ilyen bolygókat korábban a planetológusok lakhatatlannak vélték, ám ugyanez a cambridge-i kutatócsoport egyik tagjukról, a K2-18b-ről nemrég kimutatta, hogy bizonyos feltételek között mégis lehetséges rajta élet. Ezt a vizsgálatot kiszélesítve jutottak el a csillagászok a hiceánbolygók új lakható osztályának a leírásához.
A lakható hiceánbolygók tömege a Földének a 2,6-szorosa is lehet, légkörükben pedig akár 200 °C-os forróság is uralkodhat, miközben az óceán felszíne alatt élhetőek maradnak a körülmények. E bolygók némelyike kötötten keringhet a gazdacsillagja körül, vagyis folyamatosan ugyanazt az oldalát fordítja a napja felé. A kötött keringés eléréséhez szoros keringési pálya szükséges, így az ilyen bolygók forróak, és így az állandó sötétségbe burkolózó éjszakai oldalukon lehetnek megfelelőek az életkörülmények.
Az ismert exobolygók többsége pont ilyen méretű, mégis sokkal kevesebb figyelmet kaptak eddig a szuperföldeknél. Ha valóban gyakoriak a hiceánbolygók, akkor talán mindvégig a szemünk előtt rejtőztek a földön kívüli élet legígéretesebb gazdabolygói. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a Naprendszeren túli biomarkerek felfedezése óriási előrelépés lenne a világegyetembeli élet megértése szempontjából, így aztán nyitottnak kell lennünk minden lehetőségre, hiszen a természet mindig is képes volt váratlan és korábban elképzelhetetlen módokon meglepni bennünket.
Forrás: Cambridge-i Egyetem