Földnyugta és földkelte, teljes napfogyatkozás, becsapódó meteoroidok! Az Artemis II sikeresen megkerülte a Holdat, az űrhajósok immár hazafelé: a Föld felé vették útjukat.
Űrhajósok még soha nem jártak ilyen nagy távolságra a Földtől: korábban az Apollo-13 jutott legtávolabbra, 400 171 kilométerre, az Artemis II április 6-án 406 771 km maximális távolságra jutott.
1970-ben az Apollo-13 űrhajósai a Holdra készültek leszállni, ezt azonban megakadályozta az odaút során bekövetkezett robbanás. Az Apollo-13 útja ekkor került kényszerpályára – minden értelemben. A Hold körüli pályára állásról szó sem lehetett, ehelyett az űrhajót egy „hintamanőverrel”, a Hold megkerülésével vezették a Föld felé visszavezető pályára. Az izgalmas történésekre nem térünk ki, a történetet részletesen bemutatják az Űrvilágon Dancsó Béla cikkei. Az Apollo-13 útjáról 1995-ben mozifilm is készült, melynek megtekintését minden, az űrkutatás iránt érdeklődő Olvasónk figyelmébe ajánljuk.
Az Artemis II égi „pályafutása” is hasonlóan alakult, de itt eleve nem tervezték a pályára állást kísérőnk körül, a mostani tesztrepülés során is csak megkerülték a Holdat az űrhajósok, akik rendkívül látványos felvételek készítettek rövid látogatásuk során. A NASA űrhajósai, Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és a CSA (Kanadai Űrügynökség) űrhajósa, Jeremy Hansen, több ezer fotót készítettek az elrepülés során.
Az Artemis II személyzete a Hold ősi felszínét tanulmányozhatta az elrepülés során, emellett rendkívül látványos felvételek készítettek a napkoronáról, a Hold által okozott „napfogyatkozás” során látható égboltról, földkeltéről és földnyugtáról, emellett a holdfelszínbe csapódó meteoroidok felvillanásait is megfigyelték.
Teljes napfogyatkozás 2026. április 6-án az Orion űrhajó egyik külső kamerájával készült felvételen. A „holdsarlót” a Föld fénye világítja meg. A sötét holdkorongtól jobbra a Mars, a kép szélén a Szaturnusz látható. (NASA)
Földünk a holdperemen az Artemis II-ről nézve. A kép előtérben a teraszos falszerkezetű Ohm-kráter látható, míg a földsarlón Ausztrália és Óceánia térsége azonosítható a NASA közleménye szerint. (NASA)
Holdnyugta az Artemis II fedélzetéről. Az űrhajó negyven percre került a Hold mögé, ebben az időszakban nem volt lehetséges a kommunikáció az irányítóközponttal. (NASA)
Pillantás a Hold túlsó oldalára: a kép közepén az éles peremű Vavilov-kráter, tőle jobbra a több krátert is magába foglaló hatalmas Hertzsprung-medence. A felvétel egy 400 mm-es teleobjektívvel készült. (NASA)
Földkelte az Artemis II fedélzetéről. (NASA)
Teljes napfogyatkozás az Artemis II fedélzetéről. Az űrhajósok számára a Hold 54 percre takarta ki a Napot, ilyen időtartamú teljes napfogyatkozás a Földről nézve nem fordulhat elő. A Hold látszó mérete ugyanakkor hátrány is, ezen a képen a napkorona legbelső, különösen érdekes részeit nem láthatjuk.
Pillantás a Hold túlsó oldalára: az Aitken medence. A Hold déli pólusának vidékén található hatalmas Aitken-medence egyike a Hold geológiailag legizgalmasabb térségeinek. (NASA)
